A lány elvesztette a reményt!
Emerson Hayes miután elköltőzött a nyáron visszamegy meglátogatni legjobb barátnőjét. Azonban az ott töltött utolsó estéjén még nem tudja, hogy teljesen megváltozik majd az élete egy átkozott áramszünetnek köszönhetően...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
...De arra rohadtul nem számítottam, hogy mikor elhaladunk a Hope Cafe előtt mind a ketten pont akkor jönnek ki az ajtón. ...
Olyan volt ez a pillanat mintha a tüdőmből az összes levegőt kiszorították volna. Csak pislogni tudtam mind addig míg ő meg nem szólat. És mi volt az első szava közel három év után!
– Em! – fúlt el a hangja.
– Á sziasztok! – mondtam egy csuklás kíséretében, ami csak akkor fordul elő, ha hazudni próbálok. Csak remélni tudom, hogy elfelejtették ezt a rossz szokásomat.
– Ki ez a kis tündér veled? – kérdezte hirtelen J. hol rám hol Ray-re nézve összehúzott szemöldökkel.
Csak imádkozni tudok, hogy ne jöjjön rá ki is ez a csöppség valójában, ami igencsak nehéz lesz mert az apja kiköpött mása. Ezért ezerrel pörgött az agyam mit is találhatnék ki így hirtelen. Aztán csak kiböktem a legőrültebb dolgot, ami csak az eszembe jutott.
– Ő itt a... húgom! – mondtam egy kis késéssel.
Amit ekkor Jordyn arcáról leolvastam már jól tudtam, hogy egyáltalán nem hisz nekem. Hogy is hinne egyetlen egy ázsiai vonás sincs jelen a babakocsiban immáron vígan alvó beteg gyereknek. És jól tudja, hogy az anyámnak nem lehet több gyereke. Az örökbefogadásról meg nem is beszélve. Azonmban a fiú mintha csak most vette volna észre a babakocsiban alvó gyereket. Úgy tűnik ő még mindig a sokk hatása alatt van és nem szúrta ki a hasonlóságot kettejük között nem úgy, mint a húga.
– De most nekünk sietnünk kell, ha nem bánjátok. – néztem rájuk mert elállták a menekülési utamat.
Amint ott hagytam őket és tisztes távolságra kerültem tőlük a legközelebbi padra roskadtam és eleredtek a könnyeim. Egyszerűen már nem bírtam tovább bent tartani őket. Nem számított, hogy az emberek megnéztek vagy netalántán bolondnak tartottak. Miután elapadtak a könnyeim itt volt az ideje, hogy összeszedjem magam és visszainduljunk a kocsihoz mert lassacskán már dél volt és semmi képen nem szeretnék egy dugó kellős közepén ragadni. De most inkább a kerülőutat választottam, hogy még véletlenül se fussunk össze még egyszer egyikkel a kocsimhoz tartva.
Miután hazaértünk és időközben Ray is felébredt nekiáltam valami villámgyors kaját összedobni. Amit ö is megeszik mert csak mi ketten vagyunk itthon és az első adag gyógyszerét is meg kell kapnia délben. Ezért arra jutottam, hogy összeütök egy paradicsomos fetasajtos tésztát. Mert ezeket csak össze kell önteni egy tepsibe és már mehet is be a sütőbe gyors, egyszerű és piszkosul finom.
– Anya! Anya! – kiáltotta a felém rohanó gyerek.
– Mi a baj Ray? – kaptam fel és ültettem fel a konyhapultra.
– Éhes! – mutatott a hasára.
– Oké anya mindjárt keres neked valami rágcsát még el nem készül a tészta.
