Mérföldkő: Az orosz osztag (befejezetlen)

25. Fejezet

Kész átverés
(Tudom tudom, ne szedjétek le a fejem kérlek😭😅)

Különösen borús, és brutál fülledt meleg fogadott reggel, mikor kinyitottam az ablakot. Na jó, a reggel túlzás, inkább hajnali fél ötkor. A rémálmaim szüntelenül játszanak az agyammal, és nem tudok velük mit kezdeni. Hajnali négy óta fent vagyok, de meg sem próbáltam vissza aludni, mert úgyis sikertelen lett volna a művelet. Így hát feladtam, kiültem az ablakba, az ablakkeretnek támasztottam a hátamat, a lábaimat felhúztam, és zenét hallgattam. Gondolkoztam, elszívtam pár szálat, és vagy ötször ellenőriztem milyen nap van. Péntek. Holnap lesz a nagy banzáj. Úgy döntöttem kiürítem a fejem, úgyhogy üres tekintettel és fejjel bámultam a tájat. A partot, ahogy a víz nyaldossa a homokot. A fákat, ahogy a madarak rászállnak az ágaikra. Az ébredező Napot, ahogy előbújik hogy vászonra illően fesse meg az eget. Eszembe jutott az a nap, amikor Logan értem jött. Ahogy a zárkában ültem, és azt az ostoba galacsint dobáltam. Ez egy rituálé volt számomra, mindig így készültem az aznapi bunyóimra, hogy vehessek valamit magamnak a börtönbe. Arra is emlékszem, hogy Ted mit hallgatott aznap. The House of the Rising Sun a The Animalstól. Olyan távolinak tűnik az a nap, mégis úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna. Pedig annyi minden történt azóta! Bekapcsolom ezt a zenét, és elképzelem hogy még mindig abban a cellában fekszem a vaságyamban, a pókkal a sarokban, a vér foltos lepedőmmel, és a lyukas párnámmal, amiből szállingóztak a tollak, valahányszor rátettem a fejemet. Bármennyire is szar volt, borzalmasan hiányzik. Emlékeztetem magam hogy miért ülök itt, úgyhogy visszaterelem a tekintetem a partra. Tompa, egyenletes lábmunkát hallok pár yardnyira innen. Egy, két, há, négy, egy, két, há, négy... Szinte katonai pontossággal fut az illető. Meglátom az alakját, ahogy a part előtt fut, le kanyarodva a ház felé vezető ösvényre. Nem veszem le róla a szememet, úgy nyúlok a fegyveremért, majd gyorsan megállítom a zenét. A cigi izzik a számban, közben célba veszem az alakot. Lelassítja magát a kavicsos udvaron, majd a térdére támaszkodva rendezi a légzését. Várok. Várok a megfelelő alkalomra. Anélkül hogy kivenném a cigarettát a számból, szippantok belőle, majd kiengedem a füstöt, ekkor vesz észre. Nem fut el, nem is látom az arcát, de ahogy csípőre teszi a kezét ismerősnek tűnik. A fegyvert még mindig rajta tartom.

-Ro, te mi az Isten faszát csinálsz? – hallatszik a betolakodó hangja, aki itt lakik. Természetesen Matt. Bassza meg! Hangosan kifújom a levegőt, és kiürítem a tárat. Lerakom a pisztolyt ahonnan elvettem, majd Matt újra megszólal. – Te le akartál lőni?! – megforgatom a szememet.

-Ha valóban le akartalak volna már halott lennél, öregem! De igen, azt hittem nem kívánatos személy vagy aki belógott a birtokra. Még szerencse hogy itt voltam. – mondom, majd szívok még egy slukkot.

-Mégis ki a bánat akarna belógni a birtokra? – megrántottam a vállam válaszképpen. – És egyébként mit csinálsz ilyen korán? Úgy tudtam nem kedveled a korán kelést, inkább éjjeli bagoly vagy. – erre összeszűkül a szemem. Maximus, ne merészelj a szemem elé kerülni, mert nyilvánosan vágom le a zacsidat, és megetetem veled ha még egyszer pofázni mersz a dolgaimról Matthew Graynek!

-Hm, mivel még sötét van, szerintem simán belefér az esti intervallumba ez az idő. Ötig még hivatalosan nincs reggel, de nem mintha sok közöd lenne hozzá. – közelebb lépett.

-Tudod, ez az én házam is! Jogom van tudni ki, mit, és miért csinál! – Fenyegetés. Bármilyen távolságban megérzem. Farkasszemet néztünk a sötétben, majd visszavonulót fújtam.