Veszélyes vonzalmak

Tizedik

Tizedik - Emma Reed

Amikor reggel felkelek, kómásan sétálok ki és csinálok kávét. Ha jól tudom Eastonnak nincs sok dolga ma, ugyanis szabad neki a mai nap. Nekem dolgozni kell menni így nyár felé. Szerencsére jók a jegyeim, és épp ezért nem gond, ha dolgozom a suli mellett. Egy hivatalos papír és egy befolyásos ember sok mindenre képes...

Halkan elkészülök, és taxival elmegyek a munkába. Tegnap este Easton rosszat álmodott, és alig bírtam megnyugtatni... Fogalmam sincs honnan jöttek neki, de aggódom.

El szoktam gondolkodni néha anyán is. Az agyam még mindig nem képes felfogni, hogy nincs többé. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni...Olyan, mintha ezt az információt kitörölte volna az agyam, és behaluztam, hogy ő otthon teszi a teendőit. Nem tudom mennyire normális, de nem is baj, hogy így van. Talán jobb így.

Amikor beérek, David már mosolyogva vár, és éppen valami desszertet készít elő.

– Hogy vagy ma, szép leányzó? – kérdezi amikor odaérek mellé.

– Megvagyok. Desszert? Ezzel vársz? – kérdezem kuncogva.

– Sajnos amivel várlak az 6 rendelés... – mutat a táblára. Főételek. Na, de jó...

– Semmi baj. Csak ne törj el egy tányért se, és ne rontsd el a tálalást – néz rám mosolyogva.

Előkészítem a kajákat, és óvatosan, aprólékosan díszítem a tányért. Nem akarja senki sem megtudni milyen baromi frusztráló. Amikor elkészítem, sorba teszem őket a kezemen, (ahol csak hely van) és kiviszem a vendégeknek.

Amikor épp takarítom az asztalt, egy kezet érzek meg a derekamon. Ösztönösen felpattanok, és izomból megcsapom a törlővel. Ekkor látom, hogy csak Easton, akinek szerencsére a vállát érte a csapás.

– Easton! – kiáltok fel – Ne haragudj... – kérek elnézést, és szájba csókolom.

– Semmi baj. A szívem is ilyen csapással mérted fel – mondja drámaian, én pedig megforgatom a szemem.

– Mit csinálsz itt? – vonom kérdőre. Utálja ezt az éttermet.

– Gondoltam elviszlek kávézni és enni. Vagy itt akarsz ebédelni?

– Ebédelni? – nézek rá zavartan.

– Igazából 14:01 van. Jöttem volna hamarabb is, de az a kurva dugó az.... – hirtelen elhallgat, és a fejem fölé néz.

– Segíthetek valamiben? – kérdezi David udvariasan. Easton szúrós szemekkel figyeli.

– David...milyen rég láttalak – mondja Easton kárörvendőn – Ebédelek Emmával. Gondolom nem probléma, ha elviszem – mondja, és pislogás nélkül gyilkos pillantással méregeti.

– Nem – ennyit mond, majd hátatfordít, és elszelel.

– Ez mi volt? – kérdezem idegesen. Miért féltékeny minden férfira aki mellém szegődik?

– Mi?

– Ez. Hogy így beszéltél vele – kérdezem miközben leveszem a kötényt, és kisétálunk az étteremből.

– Kamaszkorom óta ismerem. Sosem voltunk jóban – válaszolja könnyedén, én meg sóhajtok egyet.

– Persze, neked mindenki régi ismerős, akárkivel találkozzunk.

Sikerül lenyugodjak, amikor odaérünk, és nyugodtan fogyasztjuk el a kajánkat. Olyan nagy volt az adag, hogy itt ülök egy üres tányér előtt, és a hasam fogom. Jelenleg úgy nézek ki mint aki 3-as ikreket hord ki, és pillanatok alatt megszül.

– Beszélni akartam veled valamiről – mondja Easton idegesen.

– Hallgatlak – könyörgöm ne vigye fel a vérnyomásom 220-ra!

– Sarah megfenyegetett pár nappal ezelőtt. Hogy tönkreteszi az üzletem, és szétkürtöli, hogy apám alkoholista, és a diákommal vagyok együtt...

– Nem vagyok a diákod már – szakítom félbe, de feltartja az ujját.

– A feltétele az volt annak érdekében, hogy ne vágja haza az üzletem, hogy megkaphatja az üzletem felét...így ketten vezetjük azt...

Hirtelen köpni, nyelni nem tudok. Együtt vezetik...Együtt vezetik az egészet...Együtt. Neem...Az, hogy zaklatott minket telefonon, még elviselhető, de, hogy egy csapatban játszunk...Felfordul a gyomrom. Én ezt nem bírom.

– Sajnálom Easton...Ez már...Nekem is sok – mondom miközben könnyek gyűlnek a szemembe. Felállok, és összeszedem a cuccom.

– Hová mész? – kérdezi, és követ.

– El. Elmegyek a régi házunkba...vagy a fizetésemből bérelek valamit, nem tudom...De...Nem megy ez nekem. Nem vagyok képes elviselni ezt a nőt az életünkbe, Easton. Adj időt – mondom most már zokogva. De inkább belül sírok. Kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, de én mit sem törődve ezzel fogom magam, és keresek egy taxit.

Persze, végig bőgöm az utat, és a szívemben egyre szorosabb az a tőr...Mit reméltem? Változik? Ő beszél arról, hogy új életet akar kezdeni velem, de ugyan abban a cipőbe jár, mint eddig? Milliárdos, és bárhova mehet, ismerik a nevét, bassza meg...Simán földbe tiporta volna ezt a kis ribancot. De nem...Mint egy félős kisfiú, inkább tönkretesz mindent. Nem így ismertem meg...Sokkal határozottabb volt, mint most. Én abba a nagyszájú, csökönyös, erős Easton Millerbe szerettem bele...

A könnyeimmel küszködve besétálok az étterembe, és bemegyek a mosdóba. Szerencsére nem fenyeget a veszély, hogy bejönnek. Csak a személyzet használhatja ezt a mosdó részt, és mindenki nagyon elfoglalt. Hirtelen kopogást hallok, (mondanom sem kell elsőre kire gondolok ) de csak David jön be...

– Emma...Mi a baj? Láttam hogy elrohantál, gondoltam...

Nem hagyom, hogy befejezze, szorosan átölelem. Elvesztettem az anyám, a szerelmem...Nincs senkim. Mi értelme nekem? Mi értelme az egésznek?

– Easton... – zokogom a vállára. Ha gyerekkori ismerőse, biztos tudja milyen természete van.

– Bántott?

– Dehogy, sosem tenne olyat. Otthagytam...Nem bírom már ezt – sírom el magam megint.

– Sss, jól van, semmi gond! – suttogja, és tovább vigasztal.

– Lehet itt kell hagyjam a sulit és az éttermet. Hazaköltözöm. És az elég messze van... – mondom pár perc után.

– Hm...Nem muszáj. Költözz hozzám, Emma – mondja nyugodt hangnemmel, és végigsimít a hajamon.

Lehet nem hülyeség. Nem is költözhetek egyedül egy házba...17 vagyok. Semmi sem tart vissza...