Veszélyes vonzalmak

Nyolcadik

Nyolcadik fejezet - Emma Reed

 Amikor beérek a munkába, minden ott dolgozó lelkesen fogad. Beszaladok az öltözőmbe, és átveszem a ruhám, ami egy fekete boka feletti szoknya + fekete harisnya magassarkúval, és egy fekete blúzzal, valamint barna nyakkendővel, amiben arannyal van hímezve az étterem logója.  Veszek egy nagy levegőt, majd kimegyek az ajtón. Vagyis csak mennék, ugyanis valakinek neki megyek, miközben kilépek a folyosóra.

– Basszus! – kiáltok fel, amikor a földön landolnék, de egy erős kéz megtart.

– Elkaptalak – mondja nevetve egy férfi. Felnézek, akkor látok meg ugyanolyan öltözetben lévő személyt ( nyilván nem szoknyában ) aki mosolyogva méreget. Felpattanok, és kínosan elmosolyodom.

– Elnézést – mentegetőzöm, de ő csak a fejét rázza.

– Semmi baj, ugyan. Új vagy itt? – kérdezi kíváncsian. 

–  Ennyire látszik? 

– Csak egy kicsit – kacsint rám, majd a kezét nyújtja – David.

– Emma – mutatkozom be én is a kezét rázva.

– Szóval, Emma…Van már olyan ember itt, aki gyakorol veled? – kérdezi keresztbe tett kezekkel. Neki is olyan sok tetoválása van, mint Eastonnek. A fekete hajához igazán jól passzolnak a rikító zöld szemek. Nem is láttam még ennyire zöld szemű embert!

– Nem tudok róla – mondom majd hátranézek a többi itt dolgozóra, akik amint meglátják, hogy segítség kellene, elfordulnak. Basszák meg.

– Ezesetben majd én megtanítalak, ha neked megfelel –  Egy ember ígyis úgyis kelleni fog, hogy segítsen…Miért ne?

– Tökéletes.

Ezután David megmutatta nekem hogyan vigyem a tányérokat úgy, hogy egyszerre több legyen rajtam, mégsem ejtsem le őket. Jól is megy ”kiképzésem”. Nevetgélünk, és beszélgetünk mindenről is. Meg tudom, hogy ő az étterem tulajdonosának fia, és, hogy a nővére kilépett az életükből, bár néha-néha bejön hozzájuk, akár segíteni is.

– Na és?  Mi nyomja a szíved? – kérdezi komoly arccal. Elgondolkodom egy kicsit. Mondjam el neki? Vagy csak nyeljem le? Ő egy idegen, és ki más lenne tökéletes egy ilyen beszélgetésre, mint egy idegen?

– Hát… mostanában elég zavart vagyok. Anyám kb 1 hete döntött úgy, hogy itt hagy, és megölte magát – amikor kimondom ezeket a szavakat, érzem, hogy könnycsepp gördül végig az arcomon, majd megállok a kaják elrendezésében.  A férfi türelmesen hallgat végig.

– A párom exe nem hagy minket békén, folyton a nyakunkon van, és…Nem tudom bízzak-e a páromban… – jutnak eszembe az emlékek, és, hogy a hátam mögött találkozott vele, hívogatta, írt neki.

– A kapcsolatok sosem könnyűek… mindig van valami. Sajnálom anyukádat – sóhajt a férfi, majd folytatja a díszítést.

– Nem tudom, hogy miért tette. De igaza van…valahol. Ki maradna itt? – sóhajtom.

– Figyelj, a világ kurva nagy, oké? Nagyon sok lehetőség van előtted. Az már rajtad múlik mennyire vagy merész, és mered élni. Az emberek, és a politika… A felsőbbrendűek próbálnak visszatartani, de aki okos, nem hagyja, hogy elnyomják. Feltör. Ne más életét éld, hanem a sajátod. Azt az életet keresd amit a sajátodnak érzel – a szavai megnyugtatnak, és feltöltenek egyszerre.

– Azt hiszem, igazad van – értek egyet vele, majd folytatjuk a munkát. Hamar eltelik a nap, és már csak annyit látok, hogy egy ismerős autó áll meg az étterem előtt. Easton. 

Gyorsan leveszem a munkaruhát, és felkapom a cuccom. Intek Davidnak, és kisietek Eastonhez. Lágy csókot lehelek az ajkára, és szélsebesen megyünk haza, mivel gondolom látja rajtam, hogy hulla fáradt vagyok. Az úton hazafelé észreveszem, hogy milyen feszült. 

– Valami baj van? – kérdezem aggódva, de ő csak meghúzza a vállát.

– Nem, nincs.

Valami nem oké. Nem szokott ilyen lenni…

– Történt valami az egyetemen? – kérdezem továbbra is aggódva.

– Emma, majd elmondom. Ne kérdezősködj annyit! – torkol le, majd idegesen veszi a levegőt – Mindent megtudsz a maga idejében – löki oda a szavakat. Ha nem akar velem beszélni, akkor nem kell… Egy öröm volt a mai napban, az, hogy David elterelte a figyelmem, és nem lehurrogott, csak mert megkérdeztem valamit.

Hazaérve, hozzá sem szólva bemegyek a fürdőbe, és veszem egy jó hosszú habfürdőt. Már 2 hónapja ilyen velem…2 hónapja, amióta az az idióta kurva az életünkbe lépett. És ha kavar vele? Lehet, hogy egyetem előtt vagy után, vagy helyett vele találkozgat. Vagy azok a “munkával,” “üzlettel” kapcsolatos hívások nem is a munka? Hanem Sarah? Hányingerem van attól a nőtől, és remélem, hogy soha többé nem kell lássam, vagy hallanom felőle. Nem hiszem el, hogy nem bír elé állni, és elmondani neki, hogy hagyja békén.

Kiszállok a kádból, felöltözöm, és kimegyek az erkélyre cigizni. Talán titkol valamit. Érzem, hogy titkol valamit, és ki kell deríteni, hogy mit. De hogy? Szó szerint árva vagyok, és az a szerencsém, hogy Robert a gyámom, mert különben ( mivel kiskorú vagyok) vinnének az intézetbe. Ettől függetlenül nem én vagyok milliárdos, hogy mindenféle kütyüket megvegyek. Sőt, nem is akarok. Nem vagyok FBI ügynök. Ha nem mondja el, és utána tudom meg, rosszabbul jár, mint hogy elmondja időben. Majd rájön.

Másnap reggel ismét korán kelek, ezúttal viszont iskolába kell mennem, Easton már a konyhában van, mire én kimegyek. Nem szólok hozzá, csupán előveszem az üdítőm a hűtőből.

– Még mindig hisztizel? – kérdezi miközben elsétálok mellette. Megfogja a karom, és visszahúz. Bosszúsan ránézek, és érzem, ahogy villámokat szórnak a szemeink.

– Hisztizek? Olyan vagy mostanában, mint egy zombi! Akinek nincsenek érzései! – kiáltok fel. A keze egyre erősebben szorít.

– Hagyjuk a hülyeséget, Emma! Miért vagy ilyen értetlen? 

– Értetlen? Együtt vagyunk, bassza meg! El kellene mondanod! – ordítom. A szorítása már éget.

– Engedd el a kezem… – suttogom, és már a teljesen vörös karomra kapom a tekintetem. Elengedi a kezem, és hátrébb lép. Megfogom a cuccom, és elindulok.

– Elviszlek, nem kell gyalogolj – kiáltja utánam, de én, mintha nem is hallanám elindulok. Tudja kivel szórakozzon…

Majd kiderítem mi folyik itt…