Veszélyes vonzalmak

Hetedik

Hetedik fejezet - Easton Miller

Egy hét telt el. Egy hét telt el azóta, hogy Susan öngyilkos lett. Emma a kórházban sokkot kapott, és nem szólalt meg azóta se. Néha-néha egy halk “ igen “ vagy “ nem “ kiesik a száján, de csak nagyon néha. Fura és felfoghatatlan számomra is a halála. Nekem is szívbe markoló, pedig nem állt hozzám közel. Apának más aznap szóltam, hogy mi történt. El sem akarta hinni, pláne, hogy be volt rúgva. Ő nem mondott semmit. Azt mondta, majd egyszer megértjük, és ha eljön az idő, elmondja miért. Még aznap szarrá itta magát.

Itthon ápolgatom Emmás, és bár nem nagyon kommunikálunk, mellette vagyok. Most épp a teát készítem neki, mivel jelenleg ( bár megértem ) teljesen szét van esve. Sápadt, repedezett ajkak, kisírt szemek, amik fel vannak dagadva… És a folyamatos “ nem hiszem el “ suttogása. A szívem összeszorul, hogy így látom, és tudom, nem sok mindent tehetek a gyógyulása érdekében.

– Tessék, szerelmem – suttogom, miközben odanyújtom neki a teát. Az egész bútort leváltottam a nappaliban, hogy talán így segítsek nem emlékezni arra, hogy mi történt ott. Lassan rám emeli a tekintetét, és egy hűvös mosoly a válasz.

– Köszönöm – mondja rekedt hangon. Odabújok a hátához, és simogatni kezdem, miközben magamhoz vonom.

– Annyira rossz téged így látni, kicsi lány – simítom végig  kezem a karján.

– Annyira felfoghatatlan… olyan mintha… mintha csak viccelne az élet. Mintha élne – könnybe lábad a szeme. Nem tudom mit mondhatnék, csupán még szorosabban magamhoz ölelem. Végül zokogásban töltjük az estét, Emma pedig elalszik a karjaim közt.

A reggelekben az a baj, hogy mennem kell az egyetemre. Felmondtam mint tanár Emma suliában. A diploma és a vizsgák fontosabbak, időm pedig nincs egyszerre vagy 3 dologra. Reggel kikelek az ágyból, és Emma lelkére kötöm, hogy ne tegyen hülyeséget. 

– Nem muszáj menned dolgozni. Próbaidőn vagy 2 hónapig. A főnök megérti, hogy most nem alkalmas. Ha nem, akkor segítek neki – fújom ki idegesen a levegőt. Értem, hogy próbálja elterelni a figyelmét, de ilyen állapotban féltem.

– Szükségem van erre, Easton. Valaminek muszáj történnie. Nem ülhetek egyedül itthon, hogy beleőrüljek.

– De…

– Jól leszek, ne félts – enyhén rám mosolyog – majd munka után felhívlak, hogy miújság, oki? Most csak próbára megyek reggel, hogy megnézzem a helyet stb. Nyugi – ölel át szorosan.

– Nagyon féltelek… figyelj, ha bármi van, akármi… ha csak kiöntenéd a lelked, itt vagyok, rendben? – emelem fel az állát, hogy a szemembe nézzen. Gyönyörű kékes zöld szemei pirosak és duzzadtak a sok sírástól.

– Rendben – bólint. Ezután nagy levegővétel után kilépek az ajtón, és beülök a kocsiba. Reménykedem, hogy hamar elteljen a napom ezen szakasza, és rohanjak haza hozzá. Ma csak 3 órám van, tehát szemmel tudom tartani, és itt határozom el, hogy elé megyek a munkába.

Amikor az egyetem elé érek, és leparkolok, megszólal a telefonom. Ismeretlen szám. Nem kell gondolkodjak azon, ki is hívna. Sóhajtva felveszem, és ingerülten beleszólok:

– Hallottam mi történt Emma anyjával. Szomorú. Viszont azt is megtudtam, hogy apám éttermében fog dolgozni. Vicces – neveti el magát. A franca, Sarah…

– Ez olyan vicces? Ha egy ujjal hozzá nyúlsz, vagy csak egyszer is hozzá szólsz… – kezdek bele, de elhallgattat.

– Nem kell félned. A kislánynak semmi baja nem lesz. Inkább neked. Vajon mit szólnának az emberek, ha megtudnák a Miller család tragédiáját, és, hogy apád ismét alkoholista? – kérdezi csupa kárörvendően. Ez a nő, rosszabb, mint maga az ördög…

– Bassza meg. Mit akarsz? 

– Az üzletetek felét. Nem segítettél, hogy felépítsem a vállalkozásom. A tiétek fele is tökéletes lesz. Az építészet mindig jól keres, Miller – nem kell lássam azt az önelégült arcát, hogy tudjam.

– A felét? Mégis hogy akarod azt? – kérdezem, mintha nem tudnám hogy érti.

– Mivel apád nyugdíjba megy, tiéd a vállalkozás egy hónap múlva. Bizony, megtudtam ezt is… Nem hallasz felőlem, ha a havi összegyűlt összeg fele az enyém. Mit gondolsz kit érdekelne a családod, miután megtudná, hogy milyen is? Hogy a mostohahúgod a párod…mondjuk annak már mindegy… de például azt, hogy a mostohaanyád öngyilkos lett? Apád miatt, aki ismét alkoholista, és megbízhatatlan? Semennyire nem jó a kilátás. Nyertem, Miller. Sakk matt – lényegében igaza van. a kilátások a legrosszabbak. Tehetetlen vagyok, az egyetlen jó döntés, ha engedek neki…

– Nyertél… egy hónap múlva aláírhatod a szerződést –fújom ki a szavakat. Bár sose mondhatnám ki. Így sem keresnék rosszul. Ha elvenné tőlem, semmim sem maradna.

– Nagyszerű. Még beszélünk! – azzal lerakja a telefont.

Hosszú percekig bámulok magam elé. Rájövök, hogy az előadáson ülök, és figyelnem kellene, ha jó vizsgát, vagy legalább jegyzetet akarok. Hogy figyeljek, amikor az életem darabokra hullik.?

Nem sokkal később megindulok az étterem felé, ahol éppen Emma szedelőzködik, és meglepetten néz rám, ám nemsokára felváltja a mosolya. Odasiet hozzám, majd bepattan mellém, és az ajkamra nyom egy csókot.

– Hiányoztam? – kérdezi enyhe mosollyal. Végre. Egy hete nem láttam. Úgy tűnik tényleg jót tett neki egy kis elterelés.

– Mindig hiányzol – mondom, majd elindítom az autót. Majd otthon elmesélem neki, hogy mi történt… Hadd maradjon még egy kis öröme.

Kövi hosszabb lesz! 🤍