『A néma fiú és a népszerű srác 』✔

#4

Egy parkba vitt. Vett nekem egy pohár jégkását, és leültünk a folyópartra, a fűbe.
Bókolt. Rengeteget bókolt nekem, szebbnél szebb és aranyosabb dolgokat mondott, én meg folyton pirultam, mint egy szűz kislány.
De nagyon jól éreztem vele magam. Hihetetlen humora van, és udvarias. Komolyan, tökéletes fiú.

- Dom..-szólított általa kreált becenevemen.
Fejem felé fordítottam, hogy figyelek.
- Nagyon tetszel nekem..-tette kezét arcomra és közelebb húzódott.- Nagyszerű fiú vagy, igazán kedvellek.-simogatta lágyan hüvelykujjával arcomat. Érintése alatt bőröm felforrósodott, szívem folyamatosan vert.

Szólni akartam. A nevét mondani. Azt, hogy én is így érzek, de nem tudtam. Sosem akartam még ennyire beszélni, mint most neki.

- Én is így érzek, Kaii.-jeleltem el, annak ellenére, hogy valószínűleg nem érti meg.
- Én.. így.. Kai. Ennyit értettem.-kuncogott.
Mosolyogva odahajoltam hozzá, és adtam egy puszit arcára.
- Szóval te is így érzed...-egészítette ki a megnem értett részeket.
Bólintottam.
- Boldogsággal tölt el, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Már egy jóideje minden nap ráakarom venni magam, hogy beszéljek veled, de valahogy sosem szántam rá magam eléggé... Most pedig, hogy végre itt lehetek veled, kettesben és elmondhatom mit is érzek, teljesen felszabadultam.-kényeztette tovább arcomat ujjáva, én pedig lehunyt szemekkel simultam tenyerébe.

Valami nincs rendben. Nem tudom elhinni, hogy a semmiből jött a tökéletesség, én engem választott... Valami bűzlik itt. Nem akarom ezt gondolni, de túl simán mennek a dolgok... Nem akarok felsülni, nem akarom, hogy átverjen. De lehet, hogy csak túlságosan rágörcsölök... Nem tudom.

- Dom...-simított ismét arcomra.- Itt vagy szívem?

Becéz, én meghalok.

Párat pislogva szemeibe néztem.
- Kérdeztem, hogy éhes vagy-e? Együnk-e valahol?-simogatta karomat.
Kis gondolkodás után bólintottam.
- Mit szólsz egy gyroshoz? Beülünk egy jó kis helyre, nem messze. A bácsikám üzemelteti a helyet, és isteni a kaja!-áradozott, én meg csak megmosolyogtam lelkesedését.

Felálltunk, leporoltuk magunkat, és elindultunk az általa emlegetett hely felé.
Mikor kiértünk az utcára, éreztem ujjait, ahogy tenyeremnél mozognak. Lenéztem kezemre, majd éreztem, ahogy ujjait becsúsztatja enyéim közé, ezzel összekulcsolva azokat.

Pulzusom az egekben, arcom pirosban, a levegő bennem.
- Remélem nem baj...-suttogta fülembe és kicsit szorított a fogáson.
Megráztam fejem, de bizonytalan votlam. Nem, inkább zavarban voltam...

A suli Don Juanja az UTCÁN megfogta a kezemet.
Kai Dobroveckkel sétálok kézenfogva.
Mi lesz velem hétfőn a suliban te jóég... Ott is ezt fogja majd csinálni?
Biztosan nem.
Bár, kinézem belőle... De ahj.

- Kai...- érintettem hozzá ujjam arcához, hogy figyeljen.
Sóhajtottam.
- Biztosan akarod te ezt..?- jeleltem.
- Nem értem..-rázta meg fejét, mire elővettem a kis noteszt amit a zsebemben tartottam.
Beleírtam az előbb eljelelt mondatot, és felé tartottam a füzetet.

- Nem értem a kérdést.. Mit ne akarnék?
- Ezt így... Velem. Mármint, hogy most is megfogtad a kezem az utcán, és.. Nem az hogy zavar, de..- fordítanom kellett. - De te "híres" vagy, én meg egy néma 10.-es, és nekem ez annyira idegen, hogy ennyit foglalkozol velem.. - írtam ki végül magamból a dolgokat.

- Dominik...-sóhajtott, és kezeit arcomra tette.- Sosem szabad ilyenre gondolnod! Soha! A törődés mindenkinek kijár! Legyen az vak, néma, meleg, hetero, fekete, ázsiai, bárki! Ezek nem fontosak. Te egy nagyon aranyos, és szerethető fiú vagy. Ne vond meg magadtól a szeretetet! Én nagyon boldog vagyok, hogy van végre valaki, aki nem azért van velem, mert népszerű vagyok, hanem mert megakar ismerni... Az, hogy van egy minimális hírnevem... Nem mondom, hogy nem érdekel, de ilyen szempontból nem gátol. A pletykák meg ilyesmik nem zavarnak. De ha te kellemetlenül érzed magad a közelemben ezek miatt, azt is megértem. Én azért szeretném, ha az iskolában is beszélnénk szünetekben... Együtt ebédelnénk, vagy ilyesmi..-mosolygott lágyan, arcomat még mindig forró ujjai tartották fogságban.

Nem jutottam szóhoz.
Először is azért, mert nem hittem el, hogy ő ezt tényleg komolyan mondja. Hogy ő velem akar lenni, hogy ő örül nekem. Hihetetlenül feltöltött önbizalommal az előbbi kis monológja.
Másodszorra azért, mert néma vagyok.
Harmadszorra azért, mert a következő pillanatban ajkai az ényémekre tapadtak bármilyen megelőlegezés nélkül..