『A néma fiú és a népszerű srác 』✔

#17

Az idő gyorsan telik... Túl gyorsan.
5 napom van a műtétig, Kai meg még mindig nem tudja...

A dolgok jól mennek köztünk, együtt vagyunk, minden a régi, legalábbis azt hiszem.
Nagyon odaadó, folyton csókokkal meg "szeretlek"-ekkel áraszt el, és néha már kicsit sok, de nem szólok rá. Nagyon édes, hogy ennyi mindent megtesz értem.

Apám és a nője... Hát igen. Ash nálunk lakik azóta is. És mit ne mondjak... Egy hülye picsa. De legalább jól főz.. Apával kicsit eltávolodtunk ezóta, nem kicsit fájt, hogy anya után egy ilyen nővel állít haza, szó nélkül... De nem szólok bele, az ő döntése, a helyzet meg nem olyan vészes. Most ez a legkisebb bajom.

Délután kettő van. Kaiso perceken belül itt lehet, és most talán rászánom magam, hogy elmondjam neki a dolgot.
Nem tudom mennyire fog haragudni, nem akarom megbántani... De biztosan megért majd.

Épp lesétáltam a nappaliba, hogy ha jön, nyissak neki ajtót, és pont kopogott.
Boldogan pattogtam az ajtóhoz és nyitottam ki neki.
- Huh! Szia édes!-ölel meg boldogan, felkapva a földről.
- Szia Kaiso. Vártalak már!- adtam puszit ajkaira.
- Én is örülök, hogy látlak Baba.-borzolta össze hajam.
Lehúzta cipőjét, levette kabátját, és kezét fogva húztam fel az emeletre.

Ahogy beértünk a szobámba egyből ajkaimnak esett, és az ágyra ledöntve csókolt. Kezeim hajkoronáját találták meg, míg ő kezei a pólómat akarták lehámozni rólam.
Engedtem neki, kicsit meg is emelkedtem, hogy letudja húzni rólam. De nem ám, hogy csak én nudizok. Az ő pólóját is megtalálták kezeim, így végül egyenlő helyzetbe kerültünk.
Már kezdett letérni nyakamra, kezei pedig mellbimbóimat ingerelték, mikor kacsóimat vállára téve toltam el.
Értetlenül nézett rám, majd sűrű bocsánatkérésbe kezdett.
- Sajnálom pici, csak azt hittem te is szeretnéd, és...
- Kuss. Szeretném. De előbb beszélnünk kell.-"vágtam szavába", mire szája egy 'o' betűt formált.
- Értem... Valami baj van? Miről szeretnél beszélni?
Felültem és a támlának dőltem. Ő szemben velem foglalt helyet.
- Lesz.. egy műtétem hamarosan.-vágtam bele, mire arca meglepődöttséget tükrözött.
- Milyen műtét?
- Ezen függ... Hogy valaha tudok-e még beszélni, vagy sem.
- Dominik, hisz ez csodálatos! Van esélyed beszélni!-lelkesedett fel hirtelen.
- Igen, de..
- Te nem örülsz? Mikor tudtad meg a dolgot?
- De igen, de....
- De?
- Több az esély arra, hogy nem sikerül, mint hogy sikerül... És már tudom egy jó ideje...
- Mi az, hogy egy jó ideje?
- Pár hete...
- És eddig miért nem szóltál?!
- Nem akartam, hogy reménykedj, és csalódj, ha nem sikerül.
- Dominik! Kicsim, olyan hülye vagy!-fogta meg arcom.- Ne miattam aggódj ilyenkor. Én akkor is szeretlek, ha néma vagy, akkor is, ha beszélsz. Nekem ez mindegy. Ez mellékes. Az a lényeg, hogy boldog legyél. És fogni fogom a kezed, akkor is, ha jelelsz, akkor is ha beszélsz. Ez semmit nem fog változtatni... Jó, nyilván de, de az érzéseimen és a hozzáállásomon nem. Hidd el.- simogatott mosolyogva, én meg csak nyakába bújva öleltem meg szorosan.

Annyira megtaláltam az embert az életembe... Kérlek, csak ne romoljon el semmi. Ne álljon közénk semmi, nekem kell ez a fiú. Rohadtul kell ez a fiú...