『A néma fiú és a népszerű srác 』✔

#6

Otthon egyedül voltam, édesapám nem tartózkodott a házban, és cetlit sem hagyott maga után. Biztos hamarosan hazaér.
Gyors ebéd után, ami a vacsora maradékát jelentette felmentem szobámba és átöltözve egyenruhámból otthoniba ültem le asztalom mellé, nekifogva házifeladatomnak. Nem szeretnék több egyest, így teszek a dolog érdekében.

Pár óra tanulás után mentem csak le a konyhába, ahol 2 szatyrot találtam tele vásárolt dolgokkal. Gondoltam kipakolom ha már ott van, így a hűtőt kinyitva pakoltam el, majd a maradékot a szekrényekbe.
- Oh, köszönöm Dominik.- jelent meg apám a konyha ajtóban.
Bólintottam.
- Szeretnék beszélni veled..-tette kezét vállamra, majd kivett egy sört a hűtőből, és leült az asztalhoz.
Kíváncsian pillantottam felé, és én is leültem.
- Az egyik munkatársam, Ed, elhívott magukkal egy nyaralásra, szerdán indulnánk, és jövőhét keddig maradnánk. Lenne kedved jönni esetleg, vagy szeretnél itthon maradni?
- Maradok itthon, de ti érezzétek jól magatokat. Én elleszek. - jeleltem el édesapámnak, aki csak bólintott egyet.
- Hagyok itthon neked pénzt, ha szeretnéd hívd át Kait, csak ne csináljatok nagy bajt. És vigyázzatok egymásra.-húzta meg sörét.
Én bólintottam, majd egy dobozos kólát elkapva indultam fel szobámba.

Szeretem, ha egyedül maradok itthon, olyankor szabadabbnak érzem magam. Nem mintha bármit is titokban csinálnék, de mégis jobban esik.

Eközben eszembe jutott Kai, akinek megígértem még 3-kor hogy írok majd neki, most meg mindjárt 8 óra van.
Szegény vajon még mindig vár rám?

Te: Szia Kai. Bocsi, hogy nem írtam, csak tanultam. Mi a helyzet?:)

Kaii🖤: Szia édes!💕 Már vártam hogy írj, nem akartalak én zavarni megint. Kint vagyunk haverokkal még, deszkázunk. Esetleg nem jössz le? Nincs kedved? Ha gondolod kettesben is elmehetünk somewhere.

Te: Nem, maradj csak, érezd jól magad velük:) ma úgyis egész nap nem találkoztak veled because of me

Kaii🖤: Ugyan boii💕 ne butáskodj. Nekik mindegy, hogy ott vagyok, or not, csak már megszoktak. Naa, gyere le, csak egy órára picit:(
Kérleeeek

Te: Nem tudom Kai... Nem kellene neked is már otthon lenned? Azóta ott vagy?

Kaii🖤: Nem, már voltam haza. De naa💕 leglább a kapuig gyere ki, én odamegyek, csak hadd ölelgesselek meg picit:((( szomorú leszek, ezt akarod?

Te: Nem akarom, hogy szomorú legyél..

Kaii🖤: Akkor 5 perc és ott vagyok❤️.

Ahj. Miért éri meg ez neki? Nem tudom mit lát bennem, hogy ennyire velem akar lenni, de azért mélyen legbelül boldogsággal tölt el, hogy ennyire foglalkozik velem.
Felvettem egy felsőt, majd szóltam apának, hogy mindjárt jövök, és elhagytam a házat.
Gondoltam, hogy szembe megyek vele, ha a park felől jön, és akkor majd találkozunk.

Alig mentem pár lépést a kaputól, már láttam őt futva befordulni az utcán, majd ahogy megpillantott lassított.
Lassan elém ért, majd mosolyogva köszöntött.
- Szia Dominik!
Rámosolyogtam és megöleltem.
Annyira édes ez a fiú.
Ő is magához ölelt csendben, és kicsit meg is emelt.
Magasabb volt nálam, egy jó 10 centivel, nameg erősebb is, úgyhogy nem esett nehezére felemelni az 57 kg-s testemet.
- Sétálunk egyet, vagy itt leülünk, hogy ne menjünk messze?-kérdezte, miután óvatosan letett. Hogy vigyáz rám..
Legugolva jeleztem, hogy itt is maradhatunk, így követve példámat leültünk a járda szélére.
Ő rágyújtott, és derekamnál fogva húzott magához, így fejem vállára hajthattam.

- Szeretem amikor ilyen közel vagy hozzám... Érzem az illatod.-puszilt bele hajamba, én meg csak lehunytam szemeim, és élveztem közelségét.
A meleget amit árasztott, az apró pusziait amit fejemre mért. Ahogy ott ültünk a naplementében, együtt.

- Megcsókolhatlak?-fordult felém, miután elnyomta cigarettáját.
Rápillantottam, majd egy aprót bólintva hajoltam felé, egyre szüntetve a köztünk lévő távolságot.
Ő csak arcomra simította tenyerét, és lassan hajolt ajkaimra.
Bizonytalanul mozdítottam meg őket, 0 hozzáértéssel, de Kai irányított, én meg tettem amit ő.

Ez most más volt, mint az első. Most megkérdezte, most érzelmesebb is volt, most felkészültem rá, és vissza is csókoltam.
Így sokkal jobb volt.
Nem tartott sokáig, de annál mélyebb nyomot hagyott bennem.
Lassan távolodott el tőlem, még egy utolsó puszit adott ajkaimra, amit megmosolyogtam.

Átölelve derekát bújtam hozzá, ő pedig fejem simogatva szorított magához.

- Köszönöm, hogy kijöttél erre a kis időre. Majd írok még, ha valahogy hazavánszorogtam, oké? Holnap meg találkozunk.-simogatta kétfelől oldalamat, majd egy homlokpuszival megajándékozva hagyott ott, elsétálva a már utcalámpával kivilágított járdán.
Én pedig hatalmas mosollyal mentem vissza a lakásba, a mitsem sejtő apámhoz.
Vagyis én ezt hittem...