Summer Love(Azahriah ff.)

"Into folklore..."

-Kapcsold ki. - nyögtem fel. Válasz azonban a kérésemre nem érkezett. Az éjjeliszekrényemen lévő telefonomra pillantottam, ami 3:40-et mutatott. Pilláim fáradtan csukódtak le, ahogy az ismeretlen ébresztő hangja még mindig csengett.

-Ati, kapcsold ki. - mondtam hangosabban.

-Hm? Basszus, elfelejtettem kikapcsolni.. - mormogta, ahogy kinyomta az ébresztőt.

-Mi a francnak van hajnalra ébresztőd? - dőltem vissza a puha ágyba. - Tudod mit, nem akarom tudni.

-Tudod ilyenkor találkozom a mumussal a szekrényben. - mormogta a párnába.

Válasz nélkül hagyván, az álom kezdett megint úrrá lenni rajtam. Poirot az álmomban újra megjelent a régi, barokk stílusú szobában. Az ügyben gyanúsítottak mind-mind várták, hogy Poirot a csendet megtörje, és felfedje a gyilkos kilétét.

-Madame est Monsieur, ez az eset rendkívül érdekes volt a szürke agysejtjeim számára, ugyanis...

-Bazdmeg, nem tudok aludni. - s Poirot hangja elszállt.

-És ezt nem lehetett volna magadban eldönteni? - mondtam idegesen a párnába. -Csendben?

-Hogy tovább forgolódjak? - kelt fel.

-Mit csinálsz? - kérdeztem még mindig csukott szemmel. Nem volt szándékomban felkelni.

Válasz azonban nem érkezett, csak a léptek hangja bizonyította számomra, hogy Attila a szekrény felé indul, kivesz onnan valamit, majd újra elindul. Végül a léptek abba maradtak, halk szuszogás, majd az ablak kinyitódott. Rögtön megcsapta arcomat a friss, ám de párás nyári levegő. Még mindig nem állt szándékomban felállni.

-Attól mert nem akarsz aludni, én szeretnék. - fordultam meg fáradtan.

-Mindjárt becsukom. - s már emelte is szájához a cigit, másik kezében a gyújtó.
Sóhajtottam. Tudtam, hogy a tegnapi nap során már ötöt elszívott, egyet pedig este 10 előtt. Nem az én életem volt, ugyanakkor egyre jobban aggasztott.

-Muszáj? - kérdeztem ránézve.

-Mit? - tekintett felém, s kifújta a füstöt.

-Azt. - mutattam a kezére.

-Mindjárt becsukom, mondtam.

-Napról napra egyre többet szívsz el. - ültem fel az ágyban.

-Ha igen, az az én dolgom.

-Akkor had próbáljam ki én is. - mondtam hirtelen felüdülésből. Szavaim súlyát én magam sem mérlegeltem egészen eddig.

-Nem.

-Ha ennyire jó, akkor de. - keltem fel, és mellé álltam. Pont elfértünk a kinyitott ablakban, a füst pedig az enyhén szeles idő ellenére is érződött.

-Biztos, hogy nem. - nézett rám. Arcán egy csepp jó kedv sem volt, fáradtnak tűnt. Csak egy lenge rövid nadrág, és egy méregzöld póló takarta el testét.

Lassan a párkányon lévő kezére siklott a tekintetem, s gondolkodás nélkül megfogtam. Fogalmam sem volt mit csinálok.

-És miért nem? - simítottam végig a kézfején.

Tekintete először a kezemre siklott, majd az arcomra. Szívott még egy utolsó a csikkből, majd a párkányon elnyomta. Végül felém fordult, kezét pedig kihúzta a kezem alól, majd cirógatva a karomat, egészen az arcomnál állította meg. Közelebb hajolt, a levegő még mindig állott füst szagú volt.

-Még mindig nem értem, hogy miért szeretnéd. - nézett rám fürkésző tekintettel.

-És ha én sem?