Kétszázhetes szoba

13. rész

(Seungmin)

Az étlapot nézegetve beszéltünk át a napot Jisung és Jeongin kíséretében, majd szokásos kávéinkat megrendeltük pár sütivel együtt, s míg várakoztunk, Jisung egyből felém fordult.

- Na mesélhetsz.

- Nem minden nap hallunk olyanról, hogy össze jössz valakivel, szóval kezdjed! - kontrázott rá Jeongin is, izgatottan előrébb dőlve székében.

Kínosan lesütve tekintetemet kezdtem bele a történetbe, miszerint hogyan ismerkedtünk meg, mik történtek köztünk, csak egy apróságot nem tettem szóvá, hogy mégis miért szívta ki a nyakam Hyunjin.

- Úgy tudtam! - csapta le kezét Jisung az asztalra. - De az nem tiszta, hogy miért támadott le?

- Valamit elmondok, de többet nem beszélünk róla, oké? - kérdeztem szinte rettegve. Nem tudom mégis mitől féltem, hiszen együtt vagyok egy fiúval, akkor az sem annyira meglepő, hogy melegekről írok. - Meleg romantikus könyveket írok. - suttogtam halkan, nehogy valaki más is meghallja. Jisung eltátva száját meredt rám, de Jeongin nem úgy tűnt, mint aki meg van lepődve.

- Oké, az is ki fog derülni, hogy embereket ölsz? - borult hátra párnázott székében Sungie, hitetlenkedve. - Akkor te most ilyen nagy híresség vagy?

- Nem mondanám. - ráztam meg fejem. - De a lényeg, hogy Hyunjin valahogy megtudta, és ezt így kihasználta. Tudnám kitől szerzett információt, mert senkinek nem mondtam el a környezetemben.

Jeongin kellemetlenül vett egy mély levegőt, és finoman megfogta kezemet, ami kissé aggasztó volt.

- Seungmin most én jövök egy vallomással, de kérlek ne fojts meg. - kezdett bele halkan, míg én lélegzet vissza fojtva vártam a folytatást. - Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy te vagy Kamon, és én mondtam el Hyunjinnak.

Jó, őszintén sose éreztem magam ennél jobban ledöbbenve, vagy elárulva. Jeongintól ezt rohadtul nem vártam volna. A sokkos arcomat látva rögtön magyarázkodásba kezdett.

- Esküszöm véletlen volt! Egyszer csak rám írt, aztán találkoztunk és kérdezett rólad én meg nem akartam sok mindent elmondani, de annyira ideges voltam, hogy minden kibukott belőlem. Nagyon sajnálom, komolyan!

- Aztakurva. - szökött ki belőlem. - És te ezt miért nem mondtad el, hah? - kérdeztem kissé fennhangon. - Van fogalmad arról mennyire aggódtam, hogy bárkinek is tovább adja?!

- Seungmin nyugodj meg, tudod jól, hogy Jeongin nem akart rosszat neked. - próbált le nyugtatni Jisung, miközben én leráztam magamról Jeongin kezét.

- Tudjátok miért nem mondtam el senkinek sem? Nem akartam, hogy újra ismétlődjön a múlt, nem akartam újra préda lenni, hogy mindenki baszogasson mert nem felelek meg a normáknak. Gondolom ti sem repdesnétek az örömtől, ha mindenki az iskolába arról beszélne, hogy egy mocskos kis buzik vagytok, ahogy ők mondják!

Mindketten zavartan néztek félre, hiszen tudták; igazam van. Nem feltétlen Jeonginra haragudtam, leginkább a tényre, hogy képes volt a képembe hazudni, Hyunjinnal együtt. Na igen, Hyunjinhoz is lesz egy-két szavam.

Azonban nem szerettem volna ha a harag maradandó lenne, így vettem egy mély levegőt, és próbáltam lenyugtatni magamat.

- Most ti jöttök, meséljetek. - erőltettem magamra egy félmosolyt.

A két fiú egymásra nézett pár másodpercig, majd Jisung kezdett bele a sztoriba. Bevallom különösen érdekelt történt-e valami a drága szerelme és közte.

- Miután elindultunk haza felé, eleinte kicsit kínos volt, de szerencsére Minho nem hagyta, hogy meghaljunk a kínosságtól, így ismét beszélgetésbe elegyedtünk. Aztán amikor a házához értünk megkérdezte, hogy van-e kedvem egy második randihoz, de most csak ketten leszünk! - temette vöröslő arcát tenyereibe. - Szóval hétvégén megyünk randira.

- Szóval nem mész haza? - kérdezte meglepetten Jeongin, mire Jisung bólogatott. - Amúgy nagyon szurkolok nektek. Bárcsak nekem lenne ilyen kapcsolatom. - sóhajtott fel ábrándozva, azonban unott és hitetlenkedő fejünket látva elnevette magát. - Nem történt semmi Chan és köztem. Csak értem jött, aztán elmentünk gördeszka boltba. Miért akar mostanság mindenki megtanulni deszkázni? - kérdése inkább volt költői. - Aztán elmentünk kajálni, és azt mondta többször kéne együtt lennünk, viszont amikor kísért vissza a koliba egy lánnyal össze futottunk és eléggé furcsán viselkedtek.

- Szerinted ha barátnője lenne, elmenne veled randira? - tette fel a kérdést Jisung, ami bennem is felmerült.

- Nem hiszem, hogy ez egy randi volt. - vágta rá szomorkásan.

- Én találkoztam Channal a vasúton, és ő randinak mondta. - mondtam vissza emlékezve a rövidke beszélgetésünkre.

- Komolyan? - lepődött meg, míg én bólintottam. - De akkor ki lehetett az a lány?

- Kérdezd meg tőle.

- Dehogy fogom! A végén azt hiszi nyomulós vagyok!

- Hogy nektek mennyi bajotok van... - dünnyögtem szemet forgatva egy mosoly kíséretében.

- Nem mindenkinek esik az ölébe egy helyes srác csak úgy! - háborgott Jisung, de én csak mérges pillantásokkal jutalmaztam.

- Ne is mond, lesz egy két szavam hozzá. - dőltem hátra, kezeimet ölembe rakva, hogy a pincér letudja rakni elénk a rendelt italokat és sütiket. - Egyébként Jeongin, ha megtudom, hogy másnak is elmondtad, vagy netán Hyunjin teszi meg, hidd el nem fogom vissza fogni magam.

Jeongin megfeszülve bólogatott, miszerint megértette. Tényleg nem vagyok harag tartó, és nem is haragszom Jeonginra, egyszerűen csak félek. Sőt, inkább rettegek.

Na a történetnek már csak Hyunjin részét kell meghallgatnom.

(Nagyon sajnálom, hogy ilyen ritkán van rész, na meg ilyen rövid, egyszerűen nincs időm sem ihletem😭)