Kétszázhetes szoba

4. rész

(Hyunjin)

Pénteken éjfélig fent voltunk Seungminnal és végig néztük a sorozatot, ami nem mellesleg valami eszeveszett jó volt, és úgy vélem Seungminnak is tetszett. Aztán valamikor hajnali egykor végleg nyugovóra tértünk.

Szombat reggel - jó, igazából az óra már majdnem tizenegyet ütött - nyöszörögve ültem fel ágyamon, automatikusan a szemközti ágyra néztem, de szobatársam sehol sem volt. Megszoktam, hogy ő mindig korán kel és hamar le lép, de azt hittem hétvégén legalább végre válthatok vele néhány szót reggel. Keveset beszélünk, csak akkor szólunk egymásnak ha valami nem tetszik - pontosabban ő szól be mindenért, én pedig szeretem idegelni. Jó kombót alkotunk.

Bevallom Seungmin felkeltette érdeklődésem. A beteges ragaszkodása a hülye napirendjéhez, ellenszenves, rideg személyisége melyet csak egy álcaként használ, hobbijai, na meg szexualitása. A legutolsóról nem sokat tudok, viszont van néhány tippem. Már csak abból is kiindulva, hogy melegekről ír.

Aztán ismét csörögni kezdett telefonom, mit kezembe véve pislogtam Minho nevére.

- Legalább szombaton ne zaklass. - szóltam bele fáradtan miután felvettem a hívást.

- Ne mond, hogy most keltél. - sóhajtott fel döbbenten. - Jobb, ha sietsz és le tolod azt a nagy fejed.

- Te itt vagy? - kérdeztem felugorva, és rögtön szekrényemhez léptem valami ruha után kutatva.

- Igen, szóval iparkodj!

Minho bontotta a hívást, mire sóhajtva elkezdtem felöltözni. Majd néhány dolgot bedobáltam táskámba és gyors fésülködés után leballagtam a koli elé. Minho ahogy mondta ott ült a padokon telefonjába bújva. Látszólag valakivel irogatott.

Amint mellé értem, rögtön zsebébe csúsztatta telefonját. Gyanúsan méregettem, de ő közölte, hogy éhes szóval menjünk kajálni. Nem kérdeztem meg kivel és mit csinál, előbb vagy utóbb úgyis elfogja mondani.

A mekibe meglepően kevesen voltak, így nyugodtan ültünk le egy ablak melletti helyre. Minho kimondottan jó kedvében volt, ami nála ritkaság.

- Tudod mit veszel Seungminnak szülinapjára? - kérdezte blokkját nézegetve.

- Tegnap ugyanezzel írt rám Jeongin is. - sóhajtottam fel arrébb tolva a fehér kistáblát az asztalon. - Azt mondta, hogy Jisunggal mit fognak adni neki, de nekem semmi ötletem nincs. Azt sem tudtam, hogy most lesz! - háborodtam fel hátra dőlve.

- Pedig azt hittem a kölyök mindent elmondott vele kapcsolatban.

- Nem emlékezhetek mindenre, na.

Ekkor megkaptuk a rendelt ételeket, mire neki láttunk enni, közben hétköznapi témákról beszélgettünk.

Na igen, Jeongin igazi titkos ügynököt játszik. Mikor megtudtam, hogy egy grafikus lesz a szobatársam, próbáltam minél többet kideríteni róla, de nyilván egyedül nem juthattam messzire. Jisungot látásból ismertem, tudtam, hogy közel áll Seungminhez, viszont azzal is tisztában voltam, hogy ha tőle kérek segítséget, rohanni fog barátjához mindent elmondani.

Jeongin viszont nem ilyen. Meglepő módon segített információkkal ellátni, amit magam sem tudok miért, de nem panaszkodok. Ó, és hogy ő miért nem mondja el Seungminnak, hogy felkerestem? Mert Jeongin követője és olvasója Kamonnak, és ha ezt Seungmin megtudja, valószínűleg kiveti magát egy kamion elé szégyenében. Igazából azt nem árulta el a kölyök, hogy mégis honnan jött rá kicsoda Kamon, és valójában nekem sem tervezte elmondani, csak kiszaladt a száján. Lelkemre kötötte, hogy ne áruljam el senkinek sem.