My little secret ♡ot8 stray kids ship♡✅️

6.

Következő alkalommal Hyunjin jött el velem az orvoshoz. Nem igazán értem még most is, hogy miért kísérgetnek engem folyton. Kissé túlaggódják a dolgokat, de megértem, hogy féltenek.

Az orvosnak beszámoltam a rossz fejleményekről, ami miatt a látogatásom után megkérte Hyunjin-t hogy jöjjön be vele beszélgetni négyszemközt.

Idegesen várakoztam a folyosón, miközben a percek végtelen hosszúnak tűntek.

Hosszas üldögélést követően nyílt az ajtó, majd megláttam Hyunjin holtsápadt arcát.

Az orvos elköszönt tőlünk és máris szólította a következő beteget.

-Hyung, mi a baj?-ráztam meg a karját.

-Menjünk a...mosdóba...-suttogta riadtan.

Aggódva karoltam belé és elvezettem a mosdóig. El sem tudtam képzelni mi történt vele, vagy hogy mit mondott neki az orvos amitől ilyen állapotba került.

Tudtam arról, hogy nagyon pánikoló ember, de sosem láttam még ennyire kétségbeesetten. Nem is tudtam hogyan segítsek neki.

Amint beléptünk rögtön összeesett és a csempéhez húzódva kezdett el zokogni. Az a fajta zokogás volt, amitől alig kap az ember levegőt, ami a szíved legmélyére hatol és széttép belülről. Túlságosan ismerem ezt a fajtát.

Mellé ültem és átölelve próbáltam megnyugtatni.

-Ne aggódj hyung, itt vagyok! Minden rendben van!

-De meddig maradsz?-nézett rám hatalmas szemekkel.

-Ameddig csak szeretnéd, itt leszek veled!

Összehúzta a szemét és erőteljes hangon rámkiálltott.

-Hazudsz! Itt fogsz hagyni engem is, és a többieket is! Egyedül maradunk és nem leszel itt!

-Hyung, ígérem megpróbálok meggyógyulni...

-Tudod mit, nem érdekelsz!-ordított rám. A falhoz lökött és a torkomat szorongatva folytatta a kiabálást.

-Gyűlöllek Yang Jeongin! Te vagy a legönzőbb ember akivel valaha találkoztam! A sírodon fogok táncolni ha végre meghalsz!-nevetett fel.-Kurvára gyűlöllek!-kiabálta a fülembe.

Ütöttem, zokogtam, ordítottam, de nem foglalkozott velem. Alig kaptam levegőt, a szorítása pedig nem gyengült. Pánikolva próbáltam lefejteni a kezeit a nyakamról, de nem sikerült. Egészen addig, amíg...

-Innie?-hallottam meg egy ismerős hangot.

A szemeim fénysebességgel pattantak ki. Beletelt pár percbe mire realizáltam hol vagyok. Az ágyamban feküdtem, mellettem pedig Hyunjin állt a kezeimet fogva.

-Mi történt?-néztem rá riadtan.

-Ezt én is kérdezhetném. Arra keltem, hogy ordibálsz és sírsz. Rosszat álmodtál?-ült le mellém.

Töviről hegyire elmondtam neki az álmomat, amitől nem lett nyugodtabb.

-Innie baba...soha nem mondanék ilyet! Ez csak egy rémálom, semmi valóságalapja nincs! Fontos vagy, nem csak nekem!-simogatta a hátam.

Sírva bújtam hozzá. Nem tudom, hogy mit érezzek. Mi van, ha tényleg igaz amit az álmomban mondott...?

-Ha nem szeretnél nem muszáj menned a dokihoz ma!-nyugtatott.

-Elmegyek. Nem haragszol, ha nem te jönnél velem?-néztem rá óvatosan.

-Nem, megértem, hogy most lehet félsz tőlem...-simította meg az arcom.

-Nem akartalak megbántani, csak félek, hogy tényleg megtörténik és...

-Nem haragszom baba!-mosolyodott el.

-Akkor jó.-mosolyodtam el én is. A testem magától cselekedve húzódott közelebb annyira, hogy szinte összeért az orrunk.

-Megbízol bennem?-suttogta.

-Igen.-hunytam le a szemem.

Óvatosan összeért az ajkunk, amitől ismét felébredtek a pillangók a hasamban. Derekamat fogva húzott az ölébe mégjobban, ezzel elmélyítve csókunkat. Csak a levegőhiány vetett véget a kellemes pillanatnak.

-Haragszol?-nézett rám félve.

-Egy pillanatig sem bántam meg!-hajtottam a fejem a vállára.

A lámpát lekapcsolva tett vissza az ágyamba, majd egy jóéjt puszi után betakart és halkan kilépett a szobámból.

Ugyan tényleg nem bántam meg, de cserébe mégnagyobb súly került a vállamra. Mégis mit tegyek most?