My little secret ♡ot8 stray kids ship♡✅️

5.

Hazaérve ledőltem az ágyamba és másnap reggelig nem voltam hajlandó felkelni.

Másnap a fürdőszobába mentem, ahol elszörnyedve néztem a tükörbe. A világ legrondább embere nézett vissza rám. A szemem alatt sötét karikák voltak és most már az alkaromon is megjelentek a vágások. Gyűlölöm magam. De még nem akarok meghalni...csak azután, hogy elmondtam nekik az érzéseim.

A könnyeim maguktól száguldottak végig az arcomon. Idegesen letöröltem őket, de helyükbe újabbak jelentek meg.

Minho lépett be hirtelen, de amikor meglátott becsukta maga mögött az ajtót és mellém lépve ölelt át. Ritka pillanatok egyike volt, mert magától szinte soha nem szokott megölelni. Pólóját eláztatva bújtam a vállába, ő pedig türelmesen megvárta amíg megnyugszom.

-Mi bánt ennyire?-suttogta.

-Nem mondthatom még el!-mondtam rekedtes hangon.

-Oké, akkor ne mondd még el!-simogatta a hátamat.

Elengedett és a bekötözött kezemre pillantott. Leültetett a kád szélére és elővette a kötöző szereket. Óvatosan lefejtette a régit és újrakötötte a sebeim.

Láttam rajta, hogy remeg miközben próbálja nem elsírni magát. Egyből összeszorult a szívem, amiért ennyire nehezen érintik a dolgok.

-Ne haragudj hyung!-mondtam neki halkan.

-Nem haragszom. Féltelek.-simította meg a kezemet.

Hosszú csend állt be közénk, Minho pedig közben visszatette a helyére a dolgokat. Ismét felém fordulva húzott magához közel és a szemembe nézve hajolt hozzám egyre jobban.

-Remélem tudod, hogy szeretlek. Bármi is történjen veled én akkor is szeretni foglak!-mondta.

Erősebben kezdett verni a szívem a vallomását hallva, de nem sokat gondolkozhattam rajta, mert egyből az ajkaim után kapott.

A csók közben éreztem, hogy sír; könnyei eláztatták az arcát amit letörölve próbáltam megnyugtatni.

-Ígérem hyung, hogy megpróbálok mindent megtenni, hogy jobban legyek! Nem akarom, hogy szomorúak legyetek miattam, vagy hogy esetleg aggódjatok értem.

-Ez a beszéd!-mosolyodott el végre, majd a fejemet megsimítva hagyott magamra a fürdőszobában.

Amint kilépett az ajtón a földre rogyva próbáltam nem ordítani fájdalmamban. Miért csinálják ezt velem? Miért kell szenvednem? Miért kell hazudnom azoknak, akiket a legjobban szeretek?

Miért élek még mindig?