These four walls - L.S. Magyar fordítás

14.

Három nappal később Harry kapott egy hívást.

Louis éppen a halálosan unalmas töri óráján ült mikor megrezzent a telefonja.

'Szükségem van rád'

Ennyi. Louis egyből tudta, hogy ez komoly. Harry nem szokott neki ilyeneket írni.

'Mi történt?' - írta vissza, de már elkezdte összepakolni a cuccát, hogy lelépjen az óráról. Akármennyire is utálta ezt az órát (és az összes többit ami nem kapcsolódott a szakhoz) nem szeretett lógni vagy hamar lelépni.

'Kérlek csak gyere ide. Kint vagyok a könyvtár előtt'

'Úton vagyok'

Nem volt valami nagy futó, utálta az edzést (ezért volt pocakja), de átrohant a könyvtárhoz, pedig volt ott egy emelkedő is. Nem érdekelte, mert az egyetlen ami számított az volt, hogy Harrynek szüksége van rá.

Mikor Louis végre odaért nagyjából hét perc múlva, Harry a lépcsőn ült, térdeit a mellkasához húzva.

- Harry! - kiabált Louis, felgyorsítva a lépéseit az utolsó pár méterre, hogy bezárja köztük a távolságot.

Harry azonnal felállt és Louis karjai közé vetette magát. - Louis annyira sajnálom - nyilvánvalóan sírt - Én.. én

- Bébi - mondta Louis, a szíve belefacsarodott, ahogy hallotta Harryt sírni - Ne kérj bocsánatot, bármiért akarnál, nincs baj. Minden rendben.

Az emberek bámulták őket, de most először nem számított. Csak annyit értek el, hogy Louis még szorosabban ölelte Harryt és mégjobban meg akarta védeni. Harry arca nedvesen simult a nyakába, remegő ajkai a kulcscsontján pihentek.

- Vissza akarok...Visszamehetünk a szobába? - suttogta. Valami volt Harry hangjában amit eddig még sosem hallott.

- Persze, gyere édesem.

Louis átkarolta az úton amíg a fiúszárnyhoz értek. Fogalma sem volt hogy mit csinál, hogyan segíthetne Harrynek vagy egyáltalán mi a fene folyik itt. De azt tudta, hogy bármit megtenne hogy helyrehozza.

Bezuhantak Harry ágyába, szorosan ölelve egymást. Végül Harry légzése a kapkodóból majdnem alvóba ment át. De Louist égette a kíváncsisága.

- Szeretnéd elmondani mi történt? - gyengéd volt és lágy, amilyen Louis nagyon ritkán szokott lenni.

- A könyvtárban voltam, csináltam a munkát Mullin órájára mikor Gemma felhívott. Kapott egy munkát.

- Oh hát ez jó..ugye? - Louis nem értette miért sírt.

- Japánban - újra elkezdett sírni, és olyan erősen szorította Louis oldalát, hogy lehet be is fog lilulni - a jövőhéten indul, én pedig.. még csak látni sem fogom tudni előtte.

- Hazza - Louis belecsókolt a göndör fürtökbe, remélve, hogy legalább egy kicsit meg tudja nyugtatni Harryt - Annyira sajnálom édesem. De ez nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogod látni.

- Tudom csak... Ő a nővérem, nem tudom elképzelni nélküle az életemet. - annyira töröttnek hangzott, hogy még Louisnak is fájt. Talán azzal kellett volna foglalkoznia, hogy amit most csinálnak mennyire nem olyan amit a legjobb barátok szoktak, de leszarta jelenleg.

- Tudom bébi - gügyögte Louis, óvatosan húzta a haját addig amíg fel nem nézett rá. Ahogy találkozott a tekintetük Louis lágyan megcsókolta - Rendben leszel. Ígérem. És ő is rendben lesz. Minden rendben lesz.

- Tereld el a figyelmemet - válaszolta Harry. Egy pillanatra Louis ledöbbent.

- Mi?

- Felejttesd el velem, kérlek. - Harry könyörgő hangja azonnal Louis farkába sugárzott.