1832. december
Elegáns ruhában volt.
Frakkban és hófehér ingben.
Férfi volt.
Annak láttatta magát.
Magas volt, nyúlánk és izmos.
Külleme tekintélyt parancsolt.
A haja koromfekete volt, bőre, mint a tiszta porcelán.
Nem evilági szépség.
Szeme vörösen izzott, mint a parázs.
Nem evilági tekintet.
Tökéletesnek tűnt, de belül velejéig romlott volt.
Kegyetlen és lelketlen.
– Egyezségünk bevégeztetett, Lord Cavelier.
Cavelier jól tudta, egykori szolgálója nem azért érkezett e Földre, hogy segítő kezet nyújtson neki, csupán kapzsisága az, mely nem ismert határokat. Ám a Lord is kapzsi volt, hiszen mindez ellenére alkut kötött magával a szörnyeteggel, aki most fölé magasodva követeli kiérdemelt jussát.
– Seiryth, kérem. Csupán egy napot szeretnék még. – A férfi könyörgése hasztalan volt, ám emberi természetét nem tudta levetkőzni. – A kastély... Az összes birtokom, mind az Öné. Minden, amiben megegyeztünk, az Öné. – Térdre rogyott, hogy megcsókolhassa Seiryth makulátlan, lakkozott cipőjét, de nem járt sikerrel. Seiryth elhúzta a lábát, és szóra nyitotta a száját, azonban a Lord félbe szakította. – Bármit kérhet még. Bármit – ajánlotta kétségbeesetten.
– Tíz évvel hosszabbítottam meg az életét, csekély árért cserébe – emlékeztette az előtte heverő férfit alkujuk tárgyára. – Hűen szolgáltam pár hektár szikár földért. Most már semmije nincs, amit nekem adhatna.
– Vigye a lelkemet...
A javaslat hallatán Seiryth arcára mosoly kúszott. Végül elnevette magát, majd így felelt:
– Lord Cavelier, az Ön lelke számomra fikarcnyit sem ér. Egy olyan lélek, mely hosszú idő óta mocskos és tisztátalan, egyetlen démonnak sem kell. A kegyetlensége mások irányába befeketítette a bensőjét. Hiszen Lord sem enne egy oly' régóta rothadó gyümölcs húsából, nem igaz?
– Kérem...
– Egyezségünk – szólalt fel határozottabban Seiryth. – Bevégeztetett. – Szájához emelte fekete, ezüstszállal futtatott kesztyűbe bújtatott kézfejét, kinyújtotta a mutatóujját, majd a fogai közé csípte a nemes anyagot, hogy megszabaduljon e jelképes béklyótól. – Jó utat a pokolba, Lord Cavelier.
Amint a kesztyű a földre hullott, a szalon sötétbe borult, ám Seiryth szemében mintha tűz lobogott volna, úgy világított. Rémisztő látvány volt. Cavelier rettegett a démon haragjától, azonban tudta, hogy ütött az órája, így végül átadta magát a sorsának.
ESTÁS LEYENDO
Az éjsötét napfény árnyékában (18+)
FantasíaRylan mindig is tudta, hogy NEM vele van a baj: nem fogadja el a környezete, nem fogadja el a családja, talán az egész világ kitaszítja őt. És kitaszítottnak lenni fájdalmas érzés. A magány meg akarja mérgezni őt; mindezt már jól megtanulta tinédzse...