Kérte: Senki. Csak egy kis kísérleti valami/gyakorlás saját magamnak :)
Páros: hivatalosan Mind x Eclipse, de a végéig nem sok köze lesz hozzá. Inkább csak filozofálni jöttem
Figyelmeztetések: Gyilkosság, kannibalizmus
•°♡°•
Egy sötét figura sétált végig Nekomachi főterén.
Mancsai némán haladtak a poros macskaköveken, csak a hatalmas, fekete karmai kopogtak rajta. Fekete köpenye álcának szolgálna, már ha komolyan venni. De ő valahogy sosem akart rejtve maradni. Nem ám; Azt akarta, hogy tudják, ki teszi ezt. Önkéntes igazságosztó. Legalább is ő ezt gondolta magáról. A valóságban viszont lista szerint halad, amit egy felsőbbrendű macska állít össze neki. Ellentmondott a saját elveinek, de nem volt hajlandó tudomásul venni. Nem, amíg ez legalább módja annak, hogy kordában tartsa a természetének megszelídíthetetlen felét.
Vadász volt az éjszakában. A polgárok bezárkóztak, rettegve. Érezte a félelmet a levegőben.
Eltelt egy hét. Mindenki tudta, mi következik. Azt viszont senki sem, hogy ezúttal ki lesz a szerencsés.
A tér közepén megállt, fejét magasra emelve. Előle nem bújhat el senki. Felesleges is próbálkozni. Mindent hallott.
A rémült, elnyomott gondolatok viharát. Olvasni ezeket egyszerre lehet áldás és átok; De a hatalom érzése talán megéri, még a folyamatos fejfájás is olcsó árnak bizonyul mellette. Pár percbe került csak, hogy kiszűrje a hangok záporából azt az egyet, akit keres. Rejtőzködni próbált. Bizonyára sejtette, hogy ő is rajta van a listán. Mániákus a csávó. Petro, és az ő őrült elméletei. Milyen kár, hogy akad köztük igaz is. Túl sokat nyomoz. Túl sokat tud. Érthető, hogy semmiképp sem maradhat életben.
Mind ravasz vigyorra húzta a száját. Minden foga élés, le se tagadhatná a származását. A félelem és kétségbeesés kevert, keserű szaga igencsak ingerelte a démoni ösztöneit.
Elindult a gondolatok és szagok által kirajzolt útvonalon, az éj leple alatt.
A ház, amihez ezek vezették őt, nem igazán különbözött a többitől. Persze csak kívülről. Volt egy sejtése, hogy bentről hogy nézhet ki, de nem bámészkodni jött. Végeznie kellett, mielőtt felkel a Nap. Nem akart időt pazarolni, nem engedheti meg magának.
Az ajtó zárva volt. Elvégre Petrot őrültnek nevezik, nem bolondnak. De a démonnak ez sem volt akadály, ahhoz bizony több kell. Hosszú karmát a zárba dugva, pár pillanatnyi babrálás után... Majdnem beletört, de végül már csak azért is sikerült kinyitnia. Óvatosan kihúzta belőle, az ajtó immáron akadálymentesen várt. Ahogy kitárult a recsegő, nyikorgó eszköz, Mind érezte, ahogy Petro az emeletre szökik. Gondolataiban a félelem hangosabb és hangosabb lett, érezte már a végzetét. Jelentőségteljes győzelem lesz, ha Mind végre nyakon csípi.
Az ajtót tárva-nyitva hagyta ott; Ismerte magát eléggé, hogy tudja, előle aztán nincs menekvés. Ő volt a megtestesült halál. Végtelen gyötrelem. A macska, aki a legkönnyebben rendelkezik élet és halál felett. Mire a hajnal fénye érné a palota ablakait... Petro már halott lesz.
Elindult, a lépcsőn felfelé. Karmait végighúzta a karfán, ami így hamisan csikorgott. Tudta, hogy a célpont nem tud hova menekülni; Minden alkalmat megragadott, hogy szenvedését minél tovább és tovább húzhassa. Szórakoztatta a gondolat, hogy milyen kegyetlen fordulata is a sorsnak, hogy a hímre a saját házában talál rá a vég.
"Jön."
"Értem jött."
"Már itt van."
A lista következő alanyának agya úgy pörgött, mint senki másnak. Pontosan tudja, mi következik. Mindenki tudja. Mindenki tudja, hogy előbb-utóbb az igazság mártírja lesz. Így van rendjén. Fuss, fuss, kiscicus. Úgysem juthatsz sehová.
Az emelet poros volt és igénytelen. Épp, mint amit egy összeesküvés elmélet-hívőtől várnánk. Ő maga az erkélyen állt. Kő elem, teljesen átlagos. Mégis, valamiben hasonlított valakire... Valakire, aki már sokkal korábban Mind karmai közé került.
