Valótlan valóság // Chris Sturniolo ff.//

Negyedik rész

Másnap reggel ahogyan felkeltem, egyszerre az volt az első gondolat, hogy vajon elkéstem a munkából? Igyekeztem megkeresni a telefonomat, majd miután a kezem ügyébe akadt, úgy rápillantottam az órára és a félelmem beigazolódni látszott. Fél kilencet mutatott a telefonom és nekem fél órám maradt elkészülni és elindulni a munkahelyemre. Fénysebességgel kimásztam az ágyból,  berohantam a fürdőbe és fogat mostam. Kerestem valami hordható ruhát, amit még ezen a héten nem vettem fel. Próbáltam odafigyelni arra, hogy minden nap más ruha legyen rajtam és semmi ne egyezzen az előző napi outfittemmel. Elővettem egy fekete hosszú kordbársony nadrágot és egy piros topot, majd felvettem a fekete márkátlan cipőmet s amilyen gyorsan csak tudtam összepakoltam a táskámba. Minden fontos dolgot összeszedtem, bedobtam a sminkes táskámat, a jelenleg olvasott könyvemet és egy flakon vizet. Megkerestem a biciklim zárához tartozó kulcsot és elindultam az alig pár utcával arébb lévő könyvesbolt felé.

- Ne haragudjatok, hogy így az utolsó pillanatban esek be! - Miután odaértem lelakatoltam a biciklim és bezuhantam az ajtón. 

- Nem gond, csak gyorsan kapd össze magad, öt perc múlva nyitunk! - Adta ki az utasítást a főnököm, Adam. - A raktárban vannak dobozok, azokból kellene kipakolni. Megcsinálod te, vagy inkább ma itt kint lennél? - Kérdezte, miközben a vendég térre mutatott. 

- Nekem mindegy. - Feleltem, de ebből tudtam mi a sorsom. A főnököm rám bízza az unalmas munkát, és könyveket kell pakolnom a raktárból. 

- Akkor kérlek pakold ki a könyveket. - Így hát elfogadtam a sorsomat és a következő órákat azzal töltöttem, hogy könyvek százait pakoltam ki.

A munkám nem egy megerőltető feladat, de viszonylag jól fizet. Ezért már fél éve itt dolgozom, akkor jelentkeztem erre a munkára, amikor ideköltöztem, ugyanis a lakhelyemhez közeli munkahelyet szerettem volna. Kiskorom óta szerettem úgyis olvasni, ezért úgy gondoltam hogy elvállalom ezt a melót. A lakbérre bőven futja ebből a fizetésből, óránként 7 dollárt keresek és minden nap nyolc órában dolgozok, szóval teljesen meg vagyok elégedve a munkámmal. A lakbér havonta 500 dollar, úgyhogy a maradék pénzemet félrerakom, ugyanis ha összegyűlik elég a jogosítványra, akkor azt szeretném elkezdeni, amint csak tudom. Ehhez pedig sok pénz kell. Nagyon sok pénz. 

- Layla! - Hallottam a főnököm hangját, ahogy engem szólít. - Layla, kérlek gyere előre! 

- Igen? - Igazítottam meg a hajamat, ugyanis az elmúlt órákban kicsit megsínylette a frizurám. 

- Nekem most el kell mennem, kérlek gyere előre és a maradék óráidat itt dolgozd le. Zárás után légyszíves hívjál fel, hogy minden rendben ment-e. Rendben? 

- Értem. 

Aztán Adam kilépett az ajtón, én meg ott maradtam az üzletben egyedül. Beültem a kassza mögé, elővettem a telefonomat, amit rengeteg szalagértesítés jelent meg. Ami szembetűnő volt az a YouTube értesítés volt, ugyanis a tegnap megnézett videóim alapján ajánlásba bedobta a Sturniolo Triplets legújabb videóját. Gyorsan körbe néztem az üzletbe, hogy van- e vásárló. Boldogan vezettem vissza a tekintetemet és az össze a figyelmemet a telefonomra, mert rajtam kívül egy árva lélek sem volt az üzletbe. 

Rányomta a lejátszás gomra, és amint megjelent Chris mosolya a képernyőn, úgy automatikusan én is mosolyra húztam a számat. Aztán utána lesokkolódtam attól, hogy milyen értesítés került a szemem elé.

,,Tegnap éjszaka óta szelektáltam az engedélykéréseimet. Sokkal tartozol most nekem."

Rákattintottam az üzenetre, amit Chris írt nekem alig egy perccel ezelőtt. 

,,Nem gondoltam,  hogy fogsz írni. Azt hittem a tizenhárom éves nyálas rajongóiddal vagy elfoglalva, sapi."

,, Na, te meg a húsz éves rajongóm vagy!" - Olvastam el és kigülledt a szemem, majd dühösen elkezdtem gépelni a válaszomat, ami felettébb sem volt igaz. 

,, Nem vagyok a rajongód. Nem is ismerlek titeket."

,, Akkor mégis minek írsz vissza másodperceken belül egy olyan fiúnak, akit nem ismersz?"

Vártam három percet a válasszal, többet nem bírtam. 

,, Nem is percenként írok neked." - Mosolyogtam a büszkeségtől közben. 

- Jó napot! - Kaptam fel a köszönésre a fejemet és mosolyogva köszöntem én is a váráslónak. - Tudna esetleg segíteni? 

- Igyekszem, igen! - Indultam el a hölgy felé. 

- Az egyik gyereknek szeretnék könyvet venni. 

- Igen? - Nem teljesen értettem mire akar kilyukadni. 

- Ön ismeri a gyermekemet, ő küldött, hogy ajánljon neki egy könyvet. - Nem jutottam szóhoz, ugyanis nem igazán értettem, hogy miről van szó.

- Tessék? 

- Hát tudja széphölgy, a fiam magától kér könyvajánlást. 

- De hiszen én nem tudom, hogy ön hölgyem és a fiát sem ismerem.

Oh de igen, tudod a fiam a ...

- Jó mindegy. Mondja, milyen könyveket szokott a fia olvasni? - Kezdtem ingerült lenni, ugyanis nem értettem, hogy hogyan kerül ide egy olyan nő, akinek a fiát elméletileg ismerem, miközben ezt a hölgyet sem ismertem.

- Nem szokott olvasni, ezért magát kéri, hogy ajánljon valami könyvet, amivel érdemes lehet kezdeni. De mesélt valami biztonságos internet használatról meg társkeresésről... - És itt esett le, hogy kiről van szó. Beküldte a saját anyját, hogy ajánljak neki könyvet, mert ő félt idejönni? Aljas. 

- Rendben egy pillanat. Mindjárt megnézem a raktárba. - De tudtam, hogy milyen könyvet adok neki. Előkerestem hát a könyvet, fogtam egy ceruzát és üzenetet hagytam a könyv belsejében. - Tessék hölgyem. - Adtam át a könyvet, majd miután visszaadtam a visszajárót, leültem oda, ahol a hölgy érkezése előtt ültem; a kasszához. Kezembe vettem a telefont, meg sem néztem, hogy mit írt Chris, helyette beléptem a YouTube-ra és folytattam az elkezdett videómat.