Valótlan valóság // Chris Sturniolo ff.//

Hetedik rész

,,Indulok. Fél órán belül nálad vagyok."
Ezt az üzenetet alig húsz perccel ezelőtt írta, azóta tűkön ülök a kanapén és várom, hogy jelezzen, hogy itt van. Nem beszéltünk meg semmit, hogy nálam maradunk vagy elmegyünk valahova, de jobb, hogy ha inkább publikus, de nem túl publikus helyre mennénk. Utolsó alkalommal belenézek a tükörbe, egy fehér lenge nadrágot és egy piros topot vettem fel a piros dunkommal.
Egyszercsak kopogást hallottam. Az ajtót. Megjött?
Félve odalépek az ajtóhoz, lassan megfogom a kilincset és kinyitom.
Chris ott áll előttem egy szürke melegítő nadrágban, és egy sima fehér bő pólóban. Feje tetején egy baseball sapka csücsül. Piros.
- Na ahogy látom összeöltöztünk. - Köszönés helyett ezeket a szavakat intézte felém.
- Neked is szia, sapi! - Ott álltunk egymással szembe és csak izott... valami. Nem tudom micsoda.
- Akkor most itt fogunk állni? - Tette f mosolyogva és ahogy megláttam az arcán azt a mosolyt, ami zavarában ült ki, én is elmosolyodtam.
- Mi lenne, ha elmennénk valahova? Tudod, sétálni vagy akármi. - Válaszát meg sem vártam, hanem becsuktam magam mögött a lakás ajtót.
- Na, na, na. Meg sem nézhetem hol töltöd azokat az estéket, amikor velem beszélgetsz? - Frappáns kérdésének én annyira nem igazán örültem, ugyanis a lakásom nagyon jellemzi a személyiségem. Nem akartam még annyira beengedni őt oda. Túl gyors lett volna.
- Mit szólsz, ha azt majd egy másik alkalommal néznéd meg? - Kacsintottam rá egy mosoly kíséretében.
- Oh, ez felhívás egy újabb keringőre? - Közben leemelte a sapkát a fejéről és kezét a hajába vezette, majd megigazította, hogy kicsit kócosabb legyen.
- Vedd úgy, ha szeretnéd! - Ott hagytam magam mögött Chris-t és hagytam, hogy kövessen.
- És azt elárulod te titokzatos leányzó, hogy most hova megyünk? - Lépett mellém, s éreztem, hogy törekszik arra, hogy testünk minél közelebb kerüljön. Ezt realizálva kicsit elléptem tőle. Valakinek észnél kell lennie, nem vezethetnek minket a testi vágyak.
- Gondolom nem akarsz annyira nagy tömegben lenni, nehogy bármi pletyka vagy hasonlók felröppenjenek. Igaz? - Ránéztem és kerestem a szemében a választ, azonban annyira közömbösen hallgatta végig a mondatot, mintha valójában nem érdekelné őt az, amit mondtam.
- Téged zavarna,ha pletykálnának az emberek? Rólunk? - Szemét végig vezette rajtam miközben várta a válaszomat.
Amire nem volt jó válasz.
Ugyanis ha pletykálnak rólunk az emberek annak lehet lenne valami alapja. Akarok én egyetalán okot adni arra, hogy valakivel összemossanak?
- Na és téged zavarna? Ebben a történetben te vagy az, akinek nagyobb szava van az ilyen eseteknél. - Próbáltam ráhárítani a válaszadást.
- Mit érdekeljen az, hogy TikTokon és bárhol máshol milyen pletykákat fognak kitalálni. Nem tudjuk csak jól érezni magunkat? Az lenne a legjobb, nem?
- De, igen.
- Jó akkor mit szólnál ha lemennénk a Fan Pier Parkba? Ott ismerek egy eldugott kis helyet a vízpart mellett.
- Na de Layla, minek kellene nekünk eldugott hely? - Elnevette magát, miközben ismét a haját igazgatta.

Alig fél óra séta után oda is értünk a parkhoz, majd egy kisebb padhoz le is ültünk, amiben nem voltam biztos, hogy két személyes, ugyanis eléggé szűkös volt kettőnknek a hely.
- Nem arra számítottál ugye? A végén. - Egy ideje már valóban a könyvről beszéltünk és rengeteg minden fontos dolgot átbeszéltük a történettel kapcsolatban.
- Meglepődtem, bár olyan izgalmas volt meg ijesztő, hogy Matt mellett kellett olvasnom . - Vallotta be és kicsit zavarba is jött közben, amin én jót mosolyogtam. - Egész éjjel fent maradtam. Bár nem is tudtam volna annyira aludni, ugyanis tényleg voltak benne rémisztő oldalak, pláne  akkor, amikor valami zajt hallottam a lakásba. Aztán később kiderült, hogy csak Nick húzta le a wc-t. - Hangosan nevettünk fel egyszerre, aminek következtében összeért a térdünk, azonban amikor elhúztam volna, akkor Chris rá tette a kezét. - Ne. Hagyd, jó így. - Mosolyodott el a mai nap már sokadjára, én viszont lányos zavaromba a világ legpirosabb paradicsomává változtam, de Chris próbált úgy tenni, mint aki nem vette észre az elmúlt pár másodperces eseményeket.
- Te ilyen könyv moly vagy? - Tette fel őszintén a kérdést Chris.
- Igen, én ilyen könyv moly vagyok. Könyvesboltban dolgozom.
- Igen, azt tudom. Emlékszem, amikor mondtad.
- Igen?
- Ezen miért lepődtél meg?
- Nem olyan típusú lány vagyok, aki ha valamit mond Chris Sturniolo-nak, akkor azt valóban meg fogja jegyezni.
- Miért? Nem érdekelhetsz? Mint nő? - Kicsit erősebben hozzám nyomta a térdét, ezzel is csökkentve a köztünk lévő távolságot.
- Ezt csak te tudhatod. Na de te miért csak most kezdtél el olvasni? Hisz mennyi idős is vagy, 21? - Valójában tudtam a korát, de nem akartam úgy tűnni, mint aki mindent tud róla és estéként a videóikat nézem. Nem akartam csatlakozni a tömeghez, akiknek az élete Chris vagy akármelyik Sturniolo fiú körül forog.
- Még nem, majd csak 2 hónap múlva. Még csak 20 vagyok. Te mennyi vagy? - Túrt bele ismét a hajába, amitől igencsak zavarba hozott.
- Megtennéd, hogy ezt - mutattam egyenes rá, de leginkább a hajára - befejezed? - Hangosan felnevettem és próbáltam leplezni a zavaromat.
- Zavar? - A fejét nem hajtotta fel teljesen,az egyik keze még a hajába volt. Nem mozgott, csak nézett rám, de úgy, hogy lángra lobbant a testem.
- Nem. Csak, ha ezt csinálod, akkor nem igazán tudok másra koncentrálni.
- Akkor tehát fent tartom az érdeklődésedet. Igaz, Layla?
Hatalmas labdát dobott nekem, amit nem tudtam hogy leüssek-e vagy sem.