Valótlan valóság // Chris Sturniolo ff.//

Ötödik rész

,,Sapi, ennél lehetnél kreatívabb! - Tényleg csak ennyire tellett, kreatívabb üzenetet nem tudtál írni?"
Telefonom rezgett egyet, alig pár órával később, amikor ezek szerint Chris megkapta a könyvet az anyukájától. Éppen az utolsó simításokat végeztem el a könyvesboltban, minden megérkezett könyvet felpakoltam a helyére. Már csak az üzletet  kellett bezárnom, és egy gyors takarítást csinálnom.
,,Neked kellett volna találóbb dologgal előrukkolnod. Komolyan, anyukádat küldöd el hozzám? Félsz tőlem?"
Az elküldött üzenete után inkább lenémítottam a telefonomat, ugyanis láttam arra némi hajlandóságot magamban, ha válaszol az üzenetre, akkor a munkám helyett inkább Chris-sel chatelek. Gyorsan megcsináltam az utolsó simításokat, talarítottam, elszámoltam a mai bevételt és bezártam magam mögött az üzletet. A biciklim felé indultam, levettem róla a lakatot, elővettem a vezeték nélküli fülhallgatómat, csak az egyik fülembe helyeztem bele az eszközt és halkan elindítottam egy lejátszási listát.
Hamar hazaértem, miután becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, az esti órákban már nem volt annyira meleg, szóval becsuktam a teraszom ablakát és a fürdőszoba felé intéztem a lépteimet.
Amikor hazaérek egy hosszú s fárasztó nap után, az első utam mindig a kád felé terelődik. Forró vizet engedek a kádba, kiöntök egy pohárba egy kis bort, mit sem foglalkozva azzal, hogy még nem vagyok 21. Halkan bekapcsoltam a háttérben egy kis zenét, magam mellé helyeztem a pohár boromat, és a forró vízbe egy könnyvel a kezemben elhelyezkedtem.
Pár óra múlva már a legekvéshez készülődöm, ezért az ágyamra helyezem a laptopom és a YouTube platformot nyitom meg s izgatottan szemlélem, hogy mit ajánl nekem az algoritmus. Aztán idegesen konstatálom, amint megpillantom a fiúkat a képernyőmön, hogy elfelejtettem visszaírni Chris-nek, ugyanis le volt némítva a telefonom.
,, Miért pont ezt a könyvet választottad?"
,, Elvesztél?"
,,Nem zavarlak."
Az utolsó üzenetét több, mint két órája írta. Azaz este nyolckor. Nem mertem neki írni, ugyanis féltem attól, hogy már alszik, pihen vagy a testvéreivel van.
Így hát elindítottam az ajánlott videójukat, kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamban és lehunytam a szemem, bízva abban, hogy nyugalmas éjszakám lesz.

Az éjszaka kellős közepén viharra ébredtem. A ház közelében elhelyezkedő fáknak az ágai hangosan csapódtak az ablakoknak, hangos szél fúvás hallatszódott. Kezembe vettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő. 00:18-at mutatott a telefonom. Annyira még nem is volt késő éjszaka, nem sokat aludtam, ezért a fáradtság még ott volt az árnyékomban. Azonban újabb szalagértesítések jelentek meg a telefonom képernyőjén.
,,Jó a könyv. Elkezdtem olvasni. Csak hogy tudd: azért küldik az üzeneteket, hogy válaszoljanak rá az emberek!"
Ezt az üzenetet kaptam Chris-től alig fél órája. Igaza volt azzal kapcsolatban, amit írt, azonban hatalmas rettegés kerített hatalmába.
Én nem az a fajta lány vagyok, aki rajong az ilyesfajta fiúkért, akinek több ezer, tízezer vagy akár százezer követője lenne bármilyen platformon. Én egymagam vagyok, nem szeretnék semmilyen közszereplő ismerőst, barátot vagy akármit. Magammal kell foglalakoznom, dolgoznom kell és a saját magam kis átlagos életével fogalalkozni.
Nem vagyok egy nagy párkapcsolati ember, volt már kapcsolatom, így is meg úgy is voltam már együtt fiúval, de nem vagyok a hosszú távú kapcsolatok mintaképe. Azonban nem akartam szintén függőben hagyni a beszélgetésünket Chris-sel, ugyanis valamilyen oknál fogva ő keres engem és nem úgy tűnik, mint ha fel akarná adni.
,, Le volt némítva a telefonom, illetve el is aludtam. Örülök, hogy tetszik a könyv, nekem az egyik kedvencem."
Gépeltem be a választ, majd vissza hangosítottam a telefonomat, hogy a későbbiekben elkerüljem az ehhez hasonló kellemetlenséget.
Betettem a párnám alá a telefonomat, majd egy pohár víz után visszafeküdtem az ágyba és ismét lehunytam a szemem.
Azonban ez nem tartott sokáig.
Ugyanis, olyan nagy vihar volt, hogy nem tudtam elaludni. Pittyent a telefonom, aminek köszönhetően méginkább kinyílódott a szemem.
,,Lenémítva? Nem tudtál miattam dolgozni?"
Ezek szerint ő sosem alszik.
,,A munkára kellett koncentrálnom."
,, Mert nem arra koncentráltál?"
Kis rafinált. Valahogy tudja, hogy hogyan kell sarokba szorítani az áldozatait.
,,Nem, ugyanis valaki folyamatosan zaklatott úgy, ahogy most is teszi."
,,Zaklat valaki? Layla, miért nem szóltál korábban. Elintézem. A kis bunkó..."
Az üzenettől hangosan felnevettem, így hát a lakásban nem csak a vihar hangja hallatszott , hanem az én nevetésem is.
,,Hát  igen, sapi. Az a bunkó..."
,,Miért nem alszol? Jó késő van, holnap pedig dolgoznod kell."
,,Vihar..."
,,Átmenjek?"
Az üzenettől kikerekedett a szemem.