Megvártalak.

Ne nézz rá.

Aether és Xiao csendben sétáltak a Wangshu Inn körüli ösvényeken, a nap már magasan járt, az ég tiszta kék volt. A nyugodt környezet és a madarak csicsergése kellemes hangulatot teremtettek, de Aether érezte, hogy valami még mindig nyomasztja a yaksa barátját.

„Olyan szép nap van," kezdte Aether, próbálva könnyed beszélgetést kezdeményezni. „Rég volt alkalmunk így sétálni."

Xiao bólintott, de továbbra is csendes maradt, tekintete az előtte lévő útra szegeződött. „Igen, valóban szép."

Aether egy pillanatra elhallgatott, majd mély levegőt vett. „Xiao, miért tartod mindig távol magad a többiektől? Mindig olyan zárkózottnak tűnsz."

Xiao megtorpant, és egy pillanatra lehunyta a szemét. Nem akarta ezt a témát megvitatni, de tudta, hogy Aether nem adja fel könnyen. „Nem könnyű beszélni róla."

Aether közelebb lépett hozzá, aggódó tekintettel nézve rá. „De én itt vagyok, hogy segítsek. Bármi legyen is az, megérthetem. Nem kell mindent egyedül cipelned."

Xiao mély levegőt vett, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. „Túl sok minden történt velem. A múltam tele van sötétséggel és fájdalommal."

Aether gyengéden megérintette Xiao karját, és szemeiben együttérzés csillant. „De én nem féltem tőled vagy a múltadtól. Fontos vagy nekem, és szeretném, ha megbíznál bennem."

Xiao próbálta elrejteni a zavarát és a fájdalmát, de Aether szavai mélyen megérintették. „Nem értem, miért vagy ilyen kedves velem."

Aether közelebb lépett, és halkan válaszolt. „Azért, mert látom benned azt a jót, amit te talán nem látsz magadban. És mert fontos vagy nekem."

Xiao megpróbált válaszolni, de a szavak nehezen jöttek ki. Csak állt ott, és nézte Aether arcát, amely tele volt őszinte szeretettel és aggodalommal. „Nehéz ezt elhinni."

Aether halványan elmosolyodott, és egy pillanatra csendben maradtak, csak a szél halk susogása hallatszott körülöttük. „Sétáljunk még egy kicsit. Talán idővel könnyebb lesz beszélni ezekről a dolgokról."

Xiao bólintott, és lassan elindultak tovább az ösvényen. Bár még mindig nehéznek érezte a szívét, Aether jelenléte enyhítette a fájdalmát, és egy kis reményt adott neki arra, hogy talán egyszer képes lesz megnyílni és elfogadni a barátságot, amit Aether olyan őszintén kínált neki.

Aether és Xiao tovább sétáltak az ösvényen, a napfény áttörte a fák lombjait, arany fénybe vonva a tájat. Ahogy haladtak, Aether hirtelen megállt, és lehajolt egy szép, különleges virágért, amely az út szélén nőtt.

„Nézd csak, Xiao," mondta Aether, miközben óvatosan megérintette a virág szirmait. „Milyen gyönyörű, nem igaz?"

Xiao csak bólintott, de valami furcsa érzés kezdte átjárni, ahogy Aetherre nézett. A fiú hajolva a virághoz, mosolya és kedvessége olyan érzelmeket váltott ki belőle, amelyeket nem akart felismerni. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hátulról rámásszon Aetherre, valami mélyen eltemetett ösztön arra késztette, de azonnal próbálta elhessegetni ezt a gondolatot.

Ahogy Aether továbbra is a virágot vizsgálta, Xiao zavartan próbált elnézni. Érezte, hogy a szíve hevesebben ver, és próbálta visszanyerni a hidegvérét. „Ez csak egy virág," mondta halkan, szinte suttogva, inkább magának, mint Aethernek.

Aether felnézett, és mosolyogva nyújtotta át a virágot Xiaónak. „Igen, de néha az apró dolgok is gyönyörűek és különlegesek lehetnek. Szeretném, ha te is látnád ezt a szépséget."

Xiao keze remegett, ahogy átvette a virágot. Próbálta elrejteni zavarát és belső küzdelmét. „Köszönöm," mondta végül, és gyorsan elfordította a tekintetét, hogy ne kelljen szembenéznie Aether mosolyával.

„Nincs mit," válaszolta Aether, és egy pillanatra csend telepedett közéjük. „Szeretném, ha boldog lennél, Xiao. Mert fontos vagy nekem."

Xiao mélyen felsóhajtott, és igyekezett visszanyerni a nyugalmát. „Értékelem a kedvességedet, Aether. De... néha nehéz."

Aether csak bólintott, és lassan újra elindultak az ösvényen. A virágot szorongatva, Xiao próbálta megérteni a saját érzéseit és gondolatait, miközben Aether mellette sétált. Miért érezte azt a bizonyos vágyat, amikor Aether lehajolt..? Az a szegény fiú nem érdemli meg az ő barátságát. Ilyen sötét gondolatok mellett..