Megvártalak.

Ne menj el

Ahogy a nap magasan járt az égen, Aether elővett egy piknikkosarat, amit magával hozott. „Mit szólnál, ha itt ennénk?" kérdezte, mosolyogva Xiaora.

A fiú bólintott, bár érezte, hogy valami nehezen leírható feszültség szorongatja a mellkasát. Leültek egy árnyékos fa alatt, és Aether kezdte kipakolni a kosarat, tele finom falatokkal és friss gyümölcsökkel.

„Remélem, szereted ezt a helyet," mondta Aether vidáman. „Gondoltam, jó lenne egy kicsit kiszakadni a mindennapokból."

Xiao csak egy bólintással válaszolt, tekintetét mereven a tányérjára szegezve. Egész végig kerülte a szemkontaktust, magába fordulva evett. Aether látta rajta, hogy valami nincs rendben, és gondolkozott, milyen témát hozhatna fel, hogy megtörje a jeget.

„Emlékszel, amikor először találkoztunk?" kezdte Aether, remélve, hogy felidézhet valami kellemes emléket. „Annyi minden történt azóta."

Xiao csendben rágta a falatot, majd lassan bólintott. „Igen, emlékszem."

Aether folytatta, próbálva vidámabb hangulatot teremteni. „Azok az idők tényleg kalandosak voltak. Mindig úgy éreztem, hogy egy különleges kapocs van közöttünk, még ha te nem is szeretsz beszélni róla."

Xiao felnézett egy pillanatra, de azonnal elfordította a tekintetét. „Nehéz erről beszélni," mormolta.

Aether mély levegőt vett, és tovább próbálkozott. "Sajnálom, hogy azt az érzést keltettem benned, hogy többé nem térek vissza Liyue-ba."

Xiao még mindig került minden szemkontaktust, de érezte, hogy Aether szavai összetörik. „Megszoktam már, hogy mindenkit elvesztek aki fontos számomra"

Aether közelebb húzódott, és gyengéden megérintette Xiao karját. „Sosem hagynálak el.. hiszen fontos vagy nekem"

Xiao szíve hevesen dobogott, ahogy érezte Aether érintését. Megpróbálta összeszedni a gondolatait, de még mindig bizonytalan volt, hogyan nyílhatna meg. „Nehéz volt nélküled.. azt hittem sosem térsz vissza."

Aether a földre nézett, majd visszahúzódott, hogy folytassák az étkezést. „Sajnálom Xiao..."

Xiao bólintott, és lassan visszatért az ételéhez, de belül érezte, hogy szíve megszakad, nem tudta megállapítani saját érzéseit, nemhogy Aetherét.
"Vajon ő is ugyanazt érzi mint én..?" gondolta magában, azonban a gondolatot hamar elhessegtette, ugyanis Aether miért pont őt választaná?

A yaksa szemeibe könnyek gyültek, kezeivel próbálta eltörölni a nedvességet, de ezzel saját szemfestékét is halványan elkente.

Aether észrevette Xiao könnyeit, ekkor aggódva a fiúra nézett, finomat állához tette kezét, és fennebb tolta Xiao arcát, hogy szemébe nézhessen.
" Jól vagy?" kérdi aggódva

"Igen..csak valami belement a szemembe" hazudta

"Xiao, te sírsz." állapította meg, "Oi Xiao.. mi a baj? Megbántottalak?

"Nem akarok gyengének tűnni a szemedben..."

Erre Aether felsóhajtott
"Nem vagy gyenge, csak túl sokáig voltál erős..Na gyere ide." karjait kitárja, a fiút invitálva egy ölelésre, aki nyomban Aether nyakába ugrott, erősen szorította magához az utazót.

"Nem akarlak elveszteni.." mondja csendesen, miközben mégerősebben ölelte magához a fiút.

"Mégha a nővérem megkeresését tovább kell folytatnom, a szívemben mindig ott leszel, és minden csodás pillanatkor rád fogok emlékezni,"

"Ne menj el, kérlek," könyörög

Aether mélyen sóhajtott, Xiao végre kimutatta az érzéseit, viszont azok sokkal összetettebbek, mint azt ő legelôszőr gondolta volna.
"Xiao, jól tudod, hogy tovább kell mennem. Nekem ez a küldetésem..."

"Nem tudok kibírni mégegy évet nélküled, és kitudja, hogy sosem fogjuk többé egymást látni!"

Az utazó lehajtotta a fejét, elgondolkodott amit Xiao mondott. Most kezdte megérteni a yaksa igazi érzelmeit... valahol sejtette, hogy ez így van, viszont a fiú zárkózott személyisége miatt azt hitte, hogy ezt csak beképzeli..

Majd egy hirtelen gondolattól vezérelve, Aether közelebb hajolt Xiaohoz, aki először értetlenül nézett a fiúra, de hamar leesett neki, hogy mi történik. Aether szemeiben gyengédség és határozottság tükröződött, ahogy lassan közeledett Xiao felé. A yaksa szíve hevesen kezdett dobogni, de nem hátrált meg. Vágyott erre a pillanatra, bár még mindig küzdött a saját érzéseivel.

Aether ajkai finoman érintették Xiao ajkait, először csak egy pillanatra, mintha biztosra akarna menni, hogy a yaksa is akarja ezt. Xiao szemei becsukódtak, és lassan viszonozta a csókot, engedve az érzéseknek, amelyek annyira idegenek és mégis annyira erősek voltak.

A csók lassú és óvatos volt, mintha mindketten attól félnének, hogy ez az értékes pillanat bármikor eltörhet. Aether keze gyengéden megérintette Xiao arcát, ujjai végigsiklottak a yaksa bőrén, aki ettől a finom érintéstől még inkább megnyílt.

Xiao szíve hevesen vert, de ezúttal nem a félelemtől vagy a bizonytalanságtól, hanem valami mély, érzelmes kapcsolattól, amit eddig nem ismert. Ahogy a csók elmélyült, mindketten érezték, hogy valami megváltozik közöttük, valami, ami több, mint barátság, több, mint egyszerű szövetség.

Amikor végül elszakadtak egymástól, mindketten levegő után kapkodtak. Aether tekintete találkozott Xiaoéval, és egy halk, de őszinte mosoly jelent meg az utazó arcán. „Ez volt az, amit éreztem," suttogta Aether.

Xiao nem találta a szavakat, csak bólintott, és próbálta feldolgozni a történteket. Az érzései zavarosak voltak, de egy dologban biztos volt: Aether mellett biztonságban érezte magát, és talán először életében érezte, hogy valaki igazán törődik vele.