Manipulated

Hatodik

-Van. - a hangjából nem tudtam semmit kivenni.

-És mi az?

-Magához tért. Engem már beengedtek meglátogatni, mert én közeli hozzátartozó vagyok. Ti majd kicsit később jöhettek el hozzá, de majd szólok nektek - nem tűnt valami boldognak a hangja annak ellenére, hogy ez jó hír volt.

-Köszönöm, hogy szólt nekem! Puszilom Lettie-t és mondja meg neki, hogy nagyon szeretem!

-June... Kicsit... Szóval nem biztos, hogy felfogná amit mondok, és az sem, hogy emlékszik rád. Tudod, meg akarta... fojtani magát, és az utolsó pillanatban vettük észre. Az agya károsult az oxigén hiányában. Valószínűleg soha nem lesz a régi Lettie. - úgy tűnt, ő már belenyugodott a ténybe, mintha úgy beszélne, mint aki lemondott a reményeiről.

-Basszus ez... Ez nagyon durva, hogyhogy..? Hogyhogy nem fogná fel? Ezzel szellemi...

-Igen June, lehetséges, hogy szellemi fogyatékkal kell tovább élnie az életét. Erre ötven százalék esélyt adnak. Van valami esetleges agyi műtét, ha szükséges lenne, ami viszont nagyon rizikós... Áh nem tudom June, erről még nem született döntés. Ha lehet jönni látogatni, akkor szólok, és telefonálj, ha készen érzed magad arra, hogy lásd ilyen állapotban.

-Rendben. - letettem. Oké, akkor ismét egy álmatlan éjszaka. Vagy átmenjek Evelynhez? Mivel azt mondta, ha valami van, ébresszem fel... Végülis miért ne? Biztosan megértené.

-Kop kop! - szóltam be halkan Evelyn szobájába, mivel nem tudtam, hogy alszik-e már.

-Gyere csak, még nem alszok - válaszolta a nagynéném, én pedig benyitottam.

-Szia - álltam meg a szoba közepén várva, hogy most mi következik. Evelyn pasztell rószaszín szobájában nemigen jártam gyakran, kissé kínosan ácsorogtam ott.

-Na mi az, rosszat álmodtál?

-Nem, nem csak álmodtam.

-Mi rossz történt? Csak a szobádban voltál, bejött az ablakon egy betörő?

-Neeem... Volt egy telefonhívásom. - nem mondtam többet, csak néztem rá.

-Ne kelljen harapófogóval kihúzni mindent, csüccs ide, mesélj - paskolta meg maga mellett az ágyát, hogy odaüljek.

-Szóval - kezdtem el, miközben befészkeltem mellé magam - Lettie magához tért, de az agya károsodott az oxigén hiánytól amikor a.... Baleset történt, és most nem is biztos, hogy érti, amiket mondanak neki, és lehet, hogy szellemi fogyatékkal kell folytatnia az életét... És mindez az én hibám! Ha akkor utánamegyek és nem engedem, hogy hazainduljon, akkor még most is egészséges lenne, annyira okos volt, töriből ő a legjobb az osztályban... - éreztem, hogy a hangom elcsuklik, és lesütöttem a szemem. - Szinte semennyi tanulással is majdnem osztályelső volt, egyszerűen megjegyezte amit órán hallott, még jegyzetelni sem igen szokott... Annyira sikeres volt, csak csendes, de nem tudom, mi vitte őt erre az egészre! Én csak annyit láttam az egészből, hogy hirtelen lefogyott aztán egyszer kiborult és már jött is a rossz hír. Annyira gyorsan történt minden. Haragban vált el tőlem. Van egy agyműtét de... Állítólag nagyon kockázatos.

-Hűha... Hány éves is vagy most? Tizenhét?

-Igen.

-Tizenhét évesen ekkora súly rajtad van, ez nem kis fájdalom lehet. A legjobb barátnődről van szó. Mióta is ismered?

-Három éve azt hiszem. - egy pillanatra elmosolyodtam, ahogy a régi emlék felderengett. - A tengerparton voltunk anyáékkal és ő is a szüleivel. Egymás mellett volt leterítve a mi strandlepedőnk, amin ültünk, mindketten halálra untuk magunkat. Imádok anyával és apával lenni, de egy idő után mindig nekiállnak politizálni és én nagyon unom a politikát. Szóval ránéztem erre a szőke hajú lányra, aki láthatólag szintén inkább mást csinálna, úgyhogy bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy van-e kedve sétálni. Úgyhogy el is mentünk ketten, megköszönte, hogy megszabadítottam ebből a mérhetetlen unalomból. Rengeteget beszélgettünk, nagyon hamar összehangolódtunk. Aztán egyre jobb barátok lettünk és végül ugyanabba a gimibe mentünk. Ott ismertük meg Rebeccát is, és azóta elválaszthatatlan a triónk.