2024.05.02.
Utálom az áprilist,mert elvett téged tőlem.
Utálom az áprilist,ha tehetném,lelőném.
Minden egyes percben csak a fejemben jársz;
Mondd csak,ennyi járkálás után hogyhogy még a lábadon állsz?
Utálom ahogy a tavaszi szél fújja a leveleket a fákon.
Utálom,ahogy még a tavaszi szélben is a te hangodat hallom.
Utálom az áprilist, bárcsak sose lenne többet.
Utálom,hogy érted ejtem azt a millió könnyet.
Tűnhet ez most úgy,akár egy szerelmes vers, de nem az,
Most csak lassan égő cigaretta mellett vérzek a papírra.
Fejemben csak a dolgok keringenek amiket mondani akartam,
Talán egyszer,bárcsak egyszer lenne még erre alkalmam.
Utálom az áprilist, utálom a májust, utálom a szerelmet, és utálom a mámort,
Utálom,mikor rózsaszínben látom az egész világot.
Utálom,hogy érzek,utálom hogy látok,
Be akarok rúgni, kell valami erős, kell valami ami leszakítja a láncot.
...ha már egyszer mindent utálok.
Utálom a füvet, a fákat, a Szamosparti csendet,
Mert legszebb perceim veled ott töltöttem.
Utálok mindent ami rád emlékeztet,
Egyedül csak téged nem. Nem megy.
Remélem egyszer majd megszűnik az utálat,
S ismét együtt rójuk majd az utcákat.
De addigis, utálnom kell mindent:
Mindent és mindenkit; egyedül csak téged nem.
