2024.05.04.
Lassan egy hete,hogy szakítottál velem.
Ma nem is sírtam,pedig mostanság minden nap ezt teszem.
Nem hallgattam a rád emlékeztető dalokat, nem néztem a képeink.
Úgy érzem elkezdtem a javulás felé haladni.
Ma nem gyújtottam rá, tudom büszke lennél rám.
Ma nem zokogtam valahol egy pad sarkán.
Nem jutott eszembe magamat utálni sem,
Hisz rájöttem,nem minden dolgot tarthatok a kezemben.
Javulok úgy érzem, bár a remény nem hagy el.
Tudom,hogy ami az enyém kell legyen, hozzám úgyis visszalel.
Bár még kérem Istent minden nap, hogy gyere, és gondolataimban hívlak.
Valahol mélyen mégis elfogadtam magamban,hogy ez van.
Persze nem tudok úgy élni,hogy nem gondolok rád,
De lehetsz egy szép emlék is, amit majd az idő foga megrág.
És nagyon remélem,hogy még van jövőnk együtt;
Remélem,majd megbánod tetteid, aztán visszajössz.
Hiszem,hogy hogyha nekem vagy teremtve, úgyis hazatalálsz.
És majd együtt mesélünk a kicsiknek arról,mikor majdnem elvesztettük egymást.
Ha pedig mégsem te vagy az,akit a Sors nekem szánt,
Én ígyis kívánom neked a boldogság legmagasabbik fokát.
