Paranormal {Teen Wolf fanfiction} (Clarity 2)

~17~

- Hogy érzed magad? – kérdezte Stiles halkan, és az ujjait szétnyitotta a hasamon mint egy legyezőt.

Miután segített felöltözni, lefeküdtünk a kanapéra, és a karjai közé húzott, majd belepuszilt a hajamba. Állandóan hozzámért valahol, mintha nem tudna betelni vele. Megcirógatta a vállamat, a karomat, a kezemet, az ujjaimat, a nyakamat, a combomat, ahol csak hozzám tudott érni. Végül beérte azzal, hogy becsúsztatta a kezét a felsőm alá, és rátette a tenyerét a hasamra.

- Jól. – feleltem, és hátradöntöttem a fejem hogy rá tudjak nézni. Halvány boldog mosollyal nézett le rám. – Nagyon jól.

- Semmi se... ömm... - elhalt a hangja, és éreztem ahogy a keze megremeg. – Semmi sem fáj vagy ilyesmi?

Elmosolyodtam.

- Nem. – ráztam meg a fejem, és közelebb bújtam hozzá. – Minden szuper. – mosolyogtam, mire Stiles édesen elpirult. Azt hittem kettőnk közül én vagyok a pirulós fajta. – És te? Te hogy érzed magad?

Kuncogva belehajtotta a fejét a nyakamba, hogy elbújhasson előlem.

- Fantasztikusan.

Nevetve meglöktem a vállát, mire felnézett, csillogó szemekkel. Annyira gyönyörű. Nem is értem hogy nem vettem észre korábban.
Nem csak arra gondolok hogy pár héttel ezelőtt, amikor még tagadásban éltem, hanem még korábban. A suliban. Amikor közös órákon ültem vele napokon át, és sosem vettem észre hogy mekkora kincs ül az orrom előtt.

- Nem maradhatnánk itt örökre? – kérdeztem halkan, és közelebb húzódtam hozzá. Teljesen átölelt a testmelege, és még soha nem éreztem magam annyira biztonságban mint itt, vele.

- Csakis akkor, ha megismételjük azt ami korábban történt. – válaszolta egy perverz vigyorral megspékelve, mire röhögve megtaszítottam a vállát.

Stiles erre csak kuncogva visszahúzott magához, és én ráhajtottam a fejem a mellkasára, ahol hallhattam a szívverését. Du-du-dumm. Du-du-dumm.

Lehunytam a szemem, és már éppen azon gondolkoztam hogy így simán el tudnék aludni amíg a szívverését hallgatom, amikor megéreztem.

Hirtelen ültem fel, mire a karja lehullott a derekamról. Stiles is azonnal felült és értetlenül nézett rám.

- Jól vagy?

- Igen, csak... - körbenéztem, folyamatosan kutatva azért, ami miatt most úgy éreztem mintha életveszélyben lennénk. – Van egy megérzésem.

Valami nagyon nem stimmelt ezzel a pincével. A falakat néztem, amikor hirtelen megakadt valamin a tekintetem. Ez eddig is ott volt? Egy embléma volt vésve a falba, mint egy fordított 5-ös. Megböktem Stiles-t, aki szintén felállt és követett, amíg oda nem értünk.

- Ez mond neked valamit? – néztem fel rá, de Stiles sápadt volt és rémült, amiből egyértelművé vált hogy többet tud mint én.

- Ezt a jelet használták az Oni-k. – suttogta.

Halvány gőzöm sem volt arról, hogy miről beszél. Tudtam mik azok az Onik, találkoztam is velük, de semmilyen jelről nem volt szó. Legalábbis én nem tudtam róla.

Stiles átnyúlva a vállam fölött végigfuttatta az ujjait a jelen, én meg némán hallgatóztam. Amint hozzáért, olyan volt mintha hangok milliói töltötték volna meg a termet. Folyamatos sikítás, köhögés... haldokló emberek.

Hátrahőköltem, és megragadtam Stiles karját.

- Én nem nyúlnék hozzá. Valami nem oké. – figyelmeztettem.