Paranormal {Teen Wolf fanfiction} (Clarity 2)

~6~

Vasárnap reggel hagytam el a bátyám szobáját, az éjjel a kanapéján aludtam, így nem kellett szembenéznem anyuékkal, de mostmár muszáj volt kijönnünk.

Amikor kinyitottam az ajtót, az egyenesen valami keménynek csapódott.

Apa ugrott fel ahogy kilépte, az ajtón. Itt éjszakázott, arra várva hogy egyikünk megtörik és kijön a szobából.

Kikerültem és bementem a saját szobámba. Valakivel beszélnem kellett, és hirtelen csak egy személy jutott eszembe akivel ezt meg akarom osztani.

Lehúztam a telefonomat a töltőről, és tárcsáztam a számot.

Pár csengetés után felvette.

- Szia, Wen, mi a pálya?

- Tudunk beszélni személyesen? - kérdeztem halkan.

- Jesszusom, mi történt? - rémült meg. - Tudod mit? Azonnal érted megyek, ne mozdulj!

Felöltöztem, és megmostam az arcom. Akkor nyitottam ki az ajtóm amikor csengettek. Pontosabban Stiles rátenyerelt a csengőre.

Anya és apa eltűntek az ajtóm elől, szóval feltételezem beengedik a srácot. Lerobogtam a lépcsőn, és még pont láttam ahogy Stiles hadovál valamit a szüleimnek arról hogy ki ő, és közben már oldalaz is befelé. Amikor meglátta a sápadt ábrázatomat odarohant hozzám és magához ölelt.

- Mi a baj? Wen, jól vagy? Ugye semmi bajod! - ide-oda forgatott és tüzetesen megvizsgált, mintha attól tartana valahol felfedez rajtam egy sebet. - Fáj valamid? Tudok segíteni?

- Nem. - nyögtem ki.

A két keze közé vette az arcomat.

- Mi történt? Kit akasszak fel?

Nem foglalkoztam a minket bámuló két szülőmmel, akik azóta is a nyitott ajtó mellett álltak. Elővettem az aktát és a kezébe nyomtam.

Stiles végigszaladt a szövegen és elsápadt.

- Jézusom Wen, annyira sajnálom! - karolt át, én meg belebújtam a vállába.

- Elviszel innen kérlek? - suttogtam a vállába.

- Persze. - suttogta vissza, aztán felnézett a szüleimre. - Elvihetem hozzánk?

- Igen, persze. - motyogta anya megsemmisülten.

Nem tudom mit várt, hogy mit teszek. Megértést szeretett volna, de én úgyszintén. Egyikünk sem kapott.

Stiles megfogta a kezem, és lehajtott fejjel követtem ki a házból. Beültem mellé a kocsiba.

Egész úton nem szólt egy szót sem, sőt, amikor beléptünk a házba, még akkor sem, egészen addig amíg fel nem értünk a szobájába és be nem csukta az ajtót.

Akkor járkálni kezdett, folyamatosan oda-vissza. Ezt már megszoktam tőle, de most kicsit idegesített.

- Baj van? - kérdeztem halkan.

- Szeretnélek valahogy felvidítani. - torpant meg, és az ujjaival szórakozott. Összefűzte és elengedte őket. - Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

- Elég nekem az is hogy itt vagy és bízhatok benned. - mosolyogtam óvatosan.

Stiles leguggolt velem szemben, mivel én az ágyán hasaltam, és rám mosolygott.

- Csak hívnod kell.

- Stiles! Scott van itt! - kiabált fel Mr. Stilinski.

- Ah, nagyszerű! - emelte égnek a szemeit Stiles.