A Maffia fogságában (szüneteltetve)

5. fejezet

"Don't give up. The beginning is always the hardest."

Napok óta ebben a rohadt szobában vagyok, és Aiden hozza nekem folyamatosan a kaját, akivel egész jó kapcsolatom alakult ki.

- Kislány. Kislány - szólongatott valaki.

Hirtelen kipattantak a szemeim és felkaptam a fejem, ennek következtében lefejeltem az egészen közel lévő férfit.

- A picsába - fogta az orrát Aiden.

- Úristen, ne haragudj - kaptam a szám elé a kezem.

- Semmi baj, nem vészes - mozgatta meg a fájó testrészét. - Amúgy is csak kaját hoztam, erre ez a hála!? - kérdezte visszatartott nevetéssel.

- Nem mindenki érdemli meg, hogy egy fogolynak vihessen ételt. Ehhez külön kitüntetés kell - mondtam szórakozottan, Aiden pedig elkomorodott.

- Tudod kislány, egészen megkedveltelek. Sajnálom, hogy neked ilyen sors jutott. Nem ezt érdemled - nézett a szemembe őszintén.

- Köszönöm - feleltem hálásan, kettősen értve a kijelentésésére, és az éppen átnyújtott ételre. Tojásrántotta kenyérrel. Nem rossz. - Én is bírlak - tettem hozzá, majd elkezdtem enni. Visszavonom. Ízetlen volt.

- Fogadjunk, csak azért, mert adtam enni - húzta össze a szemét.

- Basszus, lebuktam - húztam el a számát. - De nem sértődhetsz meg. Nem te adtál enni. Te csak felhoztad.

- Honnan tudod, hogy nem én csináltam? - kérdezte kissé felháborodottan.

- Miért, te csináltad? - kérdeztem vissza összehúzott szemekkel.

- Nem, de csinálhattam volna - mondta felszegett állal, belőlem pedig kitört a nevetés, amit követett Aiden.

Miközben megettem a reggelimet, amit a fiú rendszerint megvárt, Aiden szokásosan mesélt magáról.
Amit tudtam róla az az, hogy egy kisebb maffia család leszármazottja, ő az egyedüli örökös, miután az oroszok megölték a bátyját. 23 éves, és imád motorozni.
Egy idő után feltűnt, hogy nem beszél a főnökéről, és azt sem mondja el, hogyan és mikor ismerkedtek meg. Nem akartam rákérdezni, úgy voltam vele, hogy nem erőltetem. Ha magától nem mondja, akkor valószínűleg nem is akarja. És akkor sem fogja, hogy ha megkérdezem.
Aiden éppen egy vicces sztorit mesélt róla és Nickről (a másik srácról), amin szakadtam a nevetéstől, amikor kinyílt az ajtó, és belépett a titokzatos férfi, akit az ittlétem alatt egyszer láttam, mégpedig a felébredésemkor.
Azonnal abbahagytuk a nevetést, a mellettem ülő fiú meg felpattant.

- Főnök - üdvözölte hivatalos hangon.

- Aiden - köszöntötte. - Menj. Nekem beszédem van Brooklynnal - közölte.
Aiden biccentett, majd elindult kifelé a tálcával együtt, amin a reggelimet hozta. Az ajtónál megtorpant, visszanézett rám és tátogott egy "ügyesen kislányt". Az ajtó csukódása után kérdőn néztem a fotelben helyet foglaló és engem bámuló férfira.

- Mint mondtam, beszédem van veled. Pontosabban szeretném közölni veled a szabályokat - kezdte, de beleszóltam.

- Először mondjuk a nevedet kéne közölnöd.

- Neked pedig be kéne fogni a csinos kis pofidat, mert gyűlölöm, ha félbeszakítanak. Éppen ezért még egy ilyen, és nagyon meg fogod bánni - mondta ridegen. Nyeltem egy nagyot, majd bólintva jeleztem, hogy megértettem. - A nevem Connor DiNozzi. Az olasz maffia vezére vagyok - tette hozzá ijesztő vigyorral az arcán. - Visszatérve a szabályokra. Nem sokáig leszel itt, de addig se tehetsz meg akármit. A legfontosabb dolgok, amiket be kell tartanod az az, hogy nem feleselhetsz, nem hagyhatod el a birtokot, nem mehetsz a szobámba és a dolgozó szobámba se, és nem beszélhetsz rajtam kívül senkivel sem - közölte kegyetlenül. Ha nem beszélhetek senkivel, akkor Aidennel se? Connor valószínűleg tudta, hogy mire gondolok, így egy gonosz mosoly kíséretében hozzátette. - Aidennel sem. Ellenkező esetben meg kell, hogy öljelek - mondta, én pedig összetörtem.
Nem is a halállal van a bajom. Hanem a magánnyal. Az egyedüllét milliószor rosszabb a halálnál, és az egyetlen ember, akivel találkoztam, és kedves volt hozzám, nem beszélhet velem.

- Gyűlöllek - mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Egy vagy a sok közül - legyintett, majd felállt, és elhagyta a szobát.
Amint meghallottam kattanást, majd a távolodó lépteket, kitört belőlem a zokogás.
Nem tudtam elhinni, hogy lehet valaki ennyire szívtelen.
Órák óta csak sírtam és sírtam, amitől bedugult az orrom, ezért bementem a fürdőbe orrspray vagy zsebkendő után kutatva. Meg is találtam, amit kerestem, így elrendeztem magam. Ahogy megfordultam, szembetaláltam magam a saját tükörképemmel. Piros szemek,  hatalmas táskák és kócos haj. Elborzadtam a látványomtól.
Napokon keresztül összesen három dolgot csináltam. Aludtam, ettem, vagy sírtam. De rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Én mindig is egy erős lány voltam, akkor most mi a francért sírok? Nincs rá okom. Van egy szoba, ahol tudok aludni, van lehetőségem fürdeni, enni kapok és eddig nem bántottak. Lehet, hogy el fognak adni, de azzal mit érek el, hogy folyamatosan bőgök? Maximum azt, hogy egy hisztis picsának fognak nézni. Azt meg rohadtul nem akarom.
Hirtelen megnyitottam a hideg vizet, megmostam az arcom, és megfésültem a hajam, miközben elmerültem a gondolataimban. Sok minden kusza volt a fejemben, csak egy dolog volt biztos.
Meg fogok szökni. Bármi áron.