A Maffia fogságában (szüneteltetve)

9. fejezet

"Never give up because great things take time."

Döbbenten ültem az ágyamon az arcomat fogva. Eddig is visszabeszéltem neki, sőt, még hallgatóztam is, mégis egy ilyen apróság miatt ütött meg.
Csendben bámultam magam elé, amikor meghallottam, hogy valaki fut a folyosón.
A következő pillanatban feltépték az ajtót, és belépett rajta a két fiú.

- Úristen, mi történt? - jött hozzám azonnal Aiden. Nick aggódva követte a fiút.

- Megütött - mondtam. A fiúk összenéztek, majd Nick otthagyott minket, Aiden pedig leülve mellém hagyta, hogy a nyakába fúrva a fejem sírjak.

Aiden a hajamat simogatta, miközben szorosan ölelt. Hallottam, hogy Nick odasétál hozzánk.

- Brooklyn - szólt. Könnyes szemekkel emeltem fel a fejem és néztem rá. - Ezt tedd az arcodra - nyújtott felém egy vizes rongyot.

- Köszönöm - néztem rá, majd a hideg folyadékkal átitatott ruhát az arcomhoz emeltem. Azonnal hűteni kezdte a bőröm, ami jó érzéssel töltött el.

Perceken keresztül ültünk néma csendben egymás mellett, amikor kinyílt az ajtó és belépett Connor. A férfi döbbenten nézett ránk. Gondolom a döbbenetét az váltotta ki, hogy a határozott kijelentése ellenére igenis tartom a fiúkkal a kapcsolatot. Sőt, húgukként szeretnek engem. Csak ezt reményeim szerint nem tudja.
Azonnal felpattantam, elhitetve, hogy semmi közöm hozzájuk, ezzel próbálva menteni a menthetetlent, de sajnos nem sikerült.
Connor megindult felém, feltételezem azzal a szándékkal, hogy újra megüssön. Szorosan lehunytam a szemem, várva az újabb fájdalmat, de a pofon nem érkezett meg. Kinyitottam a szemem, és megláttam az indokot. Pontosabban az indokokat. Aiden és Nick előttem álltak, védve Connortól.

- Mit műveltek? - kérdeztem halkan, miközben megfogtam Aiden karját.

- Megmondtam. Nem fogom hagyni, hogy újra bántson - közölte szárazon. Megijedtem. Nem hallottam még így beszélni.

Nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Az érzéseim is vegyesek voltak. Boldog voltam, mert annak ellenére, hogy nem engedélyezett a barátságunk, ők mégis nyíltan szembeszálltak a főnökükkel miattam. Részben pedig ijedt voltam. Féltem. Féltem attól, hogy mit tesz velem Connor ezek után. Féltem attól, hogy mit tesz a fiúkkal ezek után.
Elnéztem a fiúk válla között, és a tekintetem azonnal összeakadt az engem figyelő kék szempárral. Connor nem csinált semmit, csak nézett. Hosszúnak tűnő percek után végre megszólalt.

- Menjetek ki - mondta a fiúknak.

- Nem - vágták rá. Látszott rajtuk, hogy nem akarnak egyedül hagyni vele.

- Nem fogom bántani. Ígérem - felelte lágyabb hangsúllyal. A két fiú összenézett, majd hátrapillantottak rám, várva az engedélyem.

- Menjetek csak - mondtam halvány mosollyal az arcomon. Kissé idegesen ugyan, de tudomásul vették, hogy bizony kettesben kell hagyniuk Connorral. Mindketten átöleltek, Aiden pedig szokásom nyomott egy puszit a homlokomra. Most már egyáltalán nem érdekelte, hogy Connor is velünk van és lát mindent.
Egy utolsó intés kíséretében elhagyták a szobát.
Ketten maradtunk.
Nem tudtam, hogy mit akart, de nem is érdekelt. Leültem az ágyra, majd megfordítottam a vizes rongyot, és az érintetlen, még hideg részét nyomtam az arcomhoz. Borzasztóan jó érzés volt.

Connor szemszöge:

Nem akartam bántani. Egyáltalán nem. Csak ideges voltam, mert a spanyol maffia vezér akarja megvenni Brooklynt 16 millióért. Az árral minden rendben, sőt, tökéletes. Azonban a személlyel és a procedúrával van gondom.
A spanyol vezér miatt halt meg Nick húga, emiatt biztosan tombolni fog. Lehet, hogy ölni.
A siker érdekében pedig el kell mennem három napra Spanyolországba Aidennel, mert egyedül nem mehetek, viszont őt nem hagyhatom itthon. Túlságosan komolytalan ahhoz, hogy bárki is hallgasson rá az embereim közül. Nicket pedig amúgy sem vihetném, mivel nagy valószínűséggel megölné Alexandert.
Emiatt rettentően ideges voltam, és emellett Brooklyn még fel is idegesített. Persze, hogy megütöttem.
Akkor is bántani akartam, amikor megláttam, hogy a tiltásom ellenére is beszélget az ÉN embereimmel. Ráadásul barátok is.
Elborult az agyam. Nem akartam, hogy jóban legyenek. De fogalmam sincs, hogy miért nem. Egyszerűen csak nem akartam.
Miután kiküldtem a fiúkat, Brooklyn nem foglalkozott velem, és az arcát ápolta.
Elfogott a bűntudat.
Hirtelen ötlettől vezérelve elé guggoltam, és megtámaszkodtam a combján. A mozdulatomra felkapta a fejét és gyönyörű szemeivel nézett az enyéimbe.

- Sajnálom - mondtam hirtelen. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Nem szokásom bocsánatot kérni. Sose tettem. - Nem akartalak bántani, csak szar híreket kaptam, a dühömet pedig rajtad töltöttem ki - fejeztem be a bocsánatkérést, majd áttértem a megbeszélnivalónkra. - Amiért eredetileg jöttem az az, hogy el kell utaznom Spanyolországba három napra Aidennel. Nick itthon marad. Amíg haza nem jövök, ő a főnököd. Amit kér, azt megteszed és szót fogadsz neki - néztem a szemébe. Nem tudom, hogy nem akart, vagy nem tudott megszólalni. A lényeg, hogy csendben maradt, így egy bólintással reagált csak. - Holnap indulunk - tettem hozzá, majd felálltam előle, és elindultam kifelé.

Tényleg nem tudom, hogy hogyan gyengülhettem el annyira, hogy bocsánatot kérjek egy (szerintem) jogos tettem miatt, de megtettem.
Ez egyáltalán nem vall rám. Fogalmam sincs, hogy mi van velem. De remélem, hogy a külföldön töltött időm alatt visszatér a kemény, határozott énem. Az olaszoknak rám van szükségük, nem pedig egy érzékeny senkire.