}A Véresszárny Öröksége{

3. Rész

Scarlet

- Scarlet, nem nézel ki valami jól. Biztos, hogy minden rendben van?

Fáradtan nyitottam ki szemeimet, újra Mollie barátnőm aggódó hangja ütötte meg a füleimet. Már vagy a tizedik alkalom volt, hogy a nap folyamán érdeklődött hogy létemről. Nem csak a nagyi nyaggatott ezzel, de még Mollie is.

- Persze, igen. Minden rendben van- erőltettem magamra egy haloványt mosolyt, holott nem ez volt az igazság.

Nem, nem voltam jól. Egyáltalán nem. Teljes sokkban voltam az este történtektől, amikor az osztállyal összeröffentünk. Az, hogy nagy valószínűséggel egy igazi szörnnyel néztem szemtől szemben farkas szemet, nagyon is a rémületbe kergetett. Sosem, de sosem hittem az ilyes fajta rém szörnyekben. Próbáltam bebeszélni magamnak, hogy biztos csak az alkohol hatása alatt képzelhettem be ezt magamnak. De reggel, amikor megláttam a tükrön keresztül a nyakamat és a csuklómat borítót, nagy, lila foltokat, akkor kezdtem egy kicsit kételkedni abban, hogy az egész csak a képzeletem szüleménye volt. Mert nem volt az. Nagyon is valósághűnek tűnt az egész, még sem szóltam senkinek sem róla. Szerettem volna tovább is abban a hitben maradni, hogy szörnyek nem léteznek.

Már pedig szörnyek nincsenek, csak a mesékben. Ugye?

- Mi történt a kezeddel?- Mollie a csuklóm felé mutatott, mire én azt hirtelen rejtettem el a hátam mögé.

- Semmi. Csak elestem és bevertem.

Mollie bólint, mint aki próbálja elhinni a kis mesémet, aztán gyorsan is vált témát.

- Figyelj, ha túl sok volt a tegnap esti, akkor nem haragudj érte.

- Ha a játékra gondolsz, akkor igen. Kicsit sok volt. De végül is egy vámpír sem el értem, hogy kiszívja a véremet, szóval szerencsétek van.

Vámpír volt e, vagy sem, attól még egy szörny bizony is rám támadt. De, ezt inkább senkinek sem híreszteltem. Még a végén egy csomó vas villa ember gyűlne össze az erdő szélén a 21. században.

- Ha ez megnyugtat, szerintem sem volt vicces az egész. Hülyeség volt belemennünk.

- Igen, hülyeség hinni a mai világban is a babonákban, meg a rémekben- forgattam szemeimet, mire Mollie dühösen nézett rám és belekezdett a rém mesék valóságába.

Természetesen nem figyeltem rá, nem azért mert bunkó barátnő voltam, ha nem egyszerűen nem adtam nagy gondot a szörnyeknek. Régen volt már ez az időszak. Most viszont egy teljesen más világot élünk szörnyek, meg minden féle bestiák nélkül.

A nap folyamán még kipihentem a maradék másnaposságomat, és úgy döntöttem, hogy elszalad a könyvtárba, hogy vissza adhassak pár kötetet és vehessek ki helyettük ujjat. Ám, szokásomhoz híven késésben voltam, így futó lépésben szaladtam végig az utcán, amikor egy hang suttogni nem kezdett hozzám. Megálltam és kérdőn néztem körbe. De senki a közelemben, ami normális nyugtató volt. De még is reszkettem belül és ijedten gondoltam bele a legrosszabb opcióba.

Mi van, ha a szörny jött el értem? Mi van akkor, hogy ha a szalag segítségével valóban megtalált és most engem akar?

Elhessegettem a rossz gondolatokat a fejemből és inkább folytattam tovább az utamat.

Kilenc órakor voltam vele úgy, hogy végre elindulok haza. Miközben a cuccaimat pakolásztam össze, Mollieval beszélgettem telefonon, aki éppen arról magyarázott nekem, hogy muszáj lesz majd együtt elmennünk a város legnagyobb partyjára. Most félre téve a bezárkózó énemet tényleg megígértem neki, hogy elmegyünk, ugyan is én is szívesen vettem volna részt rajta. Mi a parkban sétáltam, amikor egy hangos reccsenést hallottam magam mögül. Sietősen köszöntem el barátnőmtől, és minden magyarázat nélkül rányomtam a telefonra.