}A Véresszárny Öröksége{

4. Rész

Scarlet

Rendben, akkor összegezzük az eddigi hallottakat a nagyitól röviden és tömören...

Még nagyon réges régen négy királyság élt egymástól elkülönülve a világon az emberek tudta nélkül.

Démon

Vérfarkas

Varázsló

Vámpír

Ez a négy társadalmi csoport volt az, mely csak tündérmeseként élt az emberek fejében. Együtt összesítve ők alkották a Négy Szörny Birodalmat. Létezésükkel rettegésben tartották az embereket, kivéve a varázslókat. Ők voltak egyedül azok, akik békében próbálták tartani a többi szörnyet egymással szemben. Az alappillér, mely mindennél erősebb volt. Ám egy nap a Vámpírok vezetője irigy kezdett lenni rájuk, így hát elvette a hatalom jogát a Varázslóktól. De ez a többi szörnynek nem volt elég, ők is többre vágytak. De nem a Vámpírok hatalmára fájt a foguk. Ha nem a Varázslók Cercisz kövére, amely mérhetetlen erőt hordozott magával. Végül háború tőrt ki a felek között. A Varázslókat minden felől támadták. Így nem maradt más választás, a követ el kellett onnan tűntetni. Isolde Sykes, a király kánya ezt meg is tette. Megfogta a követ és elszaladt. Országokon menekült át, hogy biztonságban tarthassa családjának az erejét. Ám egy nap a Vámpírok királya, Darius Petrovich elkapta őt, és a követ elragadva tőle zárta be a lányt a vár legmagasabb tornyába. De, mint minden ilyen történetben csoda folytán a jó és a gonosz sok dúló harc utána, végül egymásba szeret. Szerelmük gyümölcséből pedig megszületett egyetlen szem félvér gyerekük, akivel egész szabályokat rúgtak fel.

A gyermek volt az, akit békét tudott hozni a világra. Viszont Athan Petrovich, Darius és családja ellen fordult, majd a lányt és a követ követelte. A varázslónő, férje parancsára gyermekével és a kővel együtt menekülni kezdett a gonosz fivér elől, de mind hiába, a nő nem élte túl. Sem a király. A dulakodás után a néhai király édesanyja találta meg a gyermeket, akit magához vett.

Az évek során a vámpíroknál Athan lett az új király és rajta kívül mindenki a lányt kereste. Úgy gondolták, hogy a gyermek lesz majd a vesztük, így minél hamarabb holtan akarták őt látni. Ez idő alatt nem csak maga a gyermek cseperedett, ha nem annak ereje is. Eljött életében az a pillanat, hogy véget vessen végre egy évszázadok óta tartó háborúnak....

- Rendben, csak hogy összegezzük. Egy varázsló és egy vámpír félvér gyereke vagyok, akit holtan szeretne látni engem minden féle szörny, csak hogy övüké lehessen a kő ereje, azaz az én erőm-néma csendben csapom össze kezeimet, majd hangosan nevetek fel a mese hallatán.- Ez egy nagy baromság.

- Ez egyáltalán nem baromság!- nagyi idegesen állt fel a helyéről, zöld szemeivel mindvégig mérgesen figyelve engem.- Veszélyben vagy! És most, hogy hagytad magadat megharaptatni egy másik vámpírral, csak még nagyobb veszélyben vagy!

- Már bocsánat, de nem én tehetek róla, hogy megharaptak. Éppen szerencséje volt annak a vámpírnak akkor.

- Nem Scarlet, jól figyelj. Még nem állsz készen teljesen erre az egészre. Annyi mindent én már nem tudok neked megtanítani. De valaki más igen- gondterhelten foglalt újra helyet a nagyi, mire egy nagy sóhajt eresztett ki magából.- Mondom, hogy mi lesz. Amit adni fogok, azon rajta lesz egy férfi elérhetősége. Holnap keresd meg őt, és ha ott vagy már, tudni fogja, hogy ki vagy.

- De én..- kezdtem volna ellenkezni, de a nagyi nem hagyott nekem időt.

- Most menj szépen el aludni, holnap korán kell neked. És ma sok volt neked ez- érdes kezei közé vette arcomat, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Félek nagyi. Annyi mindent nem tudok erről az egészről. És ettől csak még jobban félek.

- Tudom, hogy szokatlan neked ez az egész Scarlet. De kettős vér és bátorság folyik az ereidben. Egy kiválasztott vagy. Te vagy az egyetlen reményünk népeink életben maradásához. A vezető itt te vagy. Nem más. Ha nem te. Ezt mindig vésd az eszedbe.

A vezető itt te vagy.

Az ágyban forgolódva is a nagyi szavain járt az eszem. Olyan hihetetlennek hatott az egész. Egy nap leforgása alatt változott meg az életem, én még is úgy hittem, hogy ez az egész csak egy vicc. Nem sejtettem, hogy mi fog várni rám a jövőben. Csak reménykedni tudtam abban, hogy a dolgok nem fognak eldurvulni.

Vajon az emberek ilyenkor mit szoktak tenni?

Elfogadják a velük kapcsolatos igazságot és tényleg minden erejükkel harcolni fognak az igazukért?

Vagy csak egy butaságnak titulálják el és megfutamodnak az egész jövőtől?

Fogalmam sincs, hogy én mit tehetnék....