Fake Love

Harmadik fejezet pt.2.

De nem akarok visszamenni, mert akkor a többiek szemébe kell néznem.
Nem attól félek, hogy csalódnak bennem, mert Luka valószínűleg akkor is bízna bennem, ha soha többé nem lennék képes nyerni. Magamban csalódtam. És ez sokkal rosszabb bárminél.
- Jobb, ha most hazamegyek - mondom.
- Akarod, hogy elvigyelek?
Erre a kérdésre muszáj felnéznem. Csodálom ezt a srácot.
- Sajnálom - mondja. - Nem akartam tolakodó lenni.
Talán így lesz a legjobb. De akkor mégis miért vagyok szomorú?
Egyetlen hang nélkül sétálunk vissza a pálya szélén a műhelyig. A szívem hevesen ver, pedig nem kellene félnem. Egyrészt, ez a verseny nem élesben ment és nincs magas tétje, másrészt pedig Luka arcán egyáltalán nem tükröződik harag.
- Oké - csapja össze a tenyerét. - Holnap rendezünk egy visszavágót.
Gondolhattam volna, hogy nem fogja annyiban hagyni.
- Khao, bejönnél az irodámba? Lian, te pedig várj meg, nemsokára hazaviszlek.
Bólintok.
Úgy érzem, a lábaim nem bírják tovább. Elvonszolom magam a padig, ahol nemrég ültem. Ice veti le magát mellém. Átnyújt egy üveg vizet.
- Nagyon gáz voltam? - kérdem csüggedten.
Tulajdonképpen érdekel a véleménye.
Megrázza a fejét.
- Talán csak túlságosan izgultál.
Kedves, hogy próbál kifogásokat találni nekem. Amikor nem válaszolok, ezt mondja:
- Ne add fel! Sokkal több van benned, mint amit magadról gondolsz!
Ez ma már a második alkalom, hogy kis híján elbőgöm magam. Mindenki úgy bánik velem, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék. Nehezen uralkodom az érzelmeimen.
Úgy érzem, hogy lassanként felemészt a csend.
- Mehetünk? - jelenik meg Luka az ajtóban.
Mielőtt felállnék Ice megveregeti a vállam.
- Pihend ki magad! - mondja.
Hálás vagyok neki. Habár nem igazán szoros a kapcsolatunk és azt sem állíthatom, hogy folyton együtt lógunk, mégis úgy érzem, más körülmények között ő és én jó barátok lehetnénk.
Ahogy legutóbb, a mostani hazaút is teljes csendben telik. Nem tudom, mit mondhatnék, de úgy érzem, bocsánatot kell kérnem a mai teljesítményemért. Ezért aztán, amikor Luka leparkol ház előtt, összeérintem a kezeim, lehajtom a fejem és a bocsánatáért esedezem.
- Hé! Te meg mit művelsz?
Nem mondhatom azt, hogy úgy érzem rosszat tettem. Vagy, hogy otthon megbüntettek, ha nem az apám által elvárt módon cselekedtem. Miután nem beszélek, helyettem ő kezd el egy monológot.
- A mai nap remek alkalom volt arra, hogy megfigyeljük a hiányosságaidat. Így tudjuk, hogy a jövőben mi az, ami fejlesztésre szorul.
Nekünk egy célunk van. Az ügyfelek igényeit kell szem előtt tartanunk. És ezt Luka is nagyon jól tudja. Ha egyetlen hiba kerül a gépezetbe, akár mindent elbukhatunk. Ő a főnök, én csak egy bábu vagyok. De mi van, ha én vagyok az akadály?
Nem akarok vitatkozni vele.
- Ne agyalj ezen túl sokat, megértetted?
Erre a kérésre nem tudnék őszintén válaszolni, de azért bólintok.
Ismer, szóval tudja, hogy nem igazán lehet ezt ennyivel elintézni, de azért próbálok engedelmeskedni és nem gondolni arra, hogy ma mekkora lúzer voltam.
Kiszállok a kocsiból és lassan felmegyek az emeletre. Fent Non fogad. Éppen az ajtó előtt guggol, mint aki nemrég jött a futásból. És lehet, hogy pontosan ez a helyzet.
Amikor feláll és megfordul, kitörő örömmel fogad.
- Hé, Lian! - köszönt vidáman.
Nekem most valahogy nincs kedvem ehhez. Összeérintem a kezeim és bólintok.
- Minden oké? Feszültnek tűnsz.
Mit is mondhatnék? Az utóbbi időben nem voltak túl jó napjaim. Valahogy az életem valami egészen furcsa és ironikus fordulatot vett.
- Elég rossz napom volt - mondom.
- Ó! Sajnálom.
Mintha némileg elgondolkodna.
- Van kedved elmenni valahova? Persze, csak ha nincs dolgod és szabad vagy.
Igazából szívem szerint élből elutasítanám. Valamiért mégsem teszem.
- Miért is ne!
A szavaim nem túl határozottak. A mai nap után ebből talán még valami jó is kisülhet.