Fake Love

Harmadik fejezet pt.4.

- Kedves tőled! - mondom.
Mintha valóban elgondolkodna, hogy mit válaszoljon.
- Ez nem a kedvességről szól. Csak szívességet teszek a bátyámnak.
Leesik az állam. Hogy tessék? Már a nyelvemen van, hogy megkérdezzem, ki a bátyja. De az nem lehet, hogy ő és Luka testvérek. Ugye?
- Öltözz fel és induljunk! Még a végén a lelkemen szárad, ha megfázol.
Ó! Szóval most már aggódik értem? Fekete haja és majdhogynem fekete szeme megbabonáz. Mintha képes lenne megbűvölni a tekintetével. Biztosan minden lány odáig van érte. Gyönyörű szemeit hosszú, fekete szempillák keretezik.
A hajába túr. Talán zavarba jött, attól ahogy így bámulom? A rakoncátlan tincsek lágyan hullanak a homlokára. Kedvem lenne egyesével kisimítani őket.
Oké Lian! Ideje mozgásra bírni a lábaidat, még mielőtt letámadnád őt!
A szobámba sietek. Kék farmert, fehér pólót és egy fekete hosszú ujjú pulcsit veszek fel, hű társam, a szokásos fekete Vans cipőm kíséretében.
A telefonom a zsebembe süllyesztem, majd visszatérek Khao-hoz a nappaliba.
Zsebre dugott kézzel áll az ablak előtt.
- Gyönyörű, ugye? - kérdezem.
Hozzá hasonlóan én sem tudok betelni ezzel a csodás látvánnyal.
- Induljunk! - zárja rövidre a témát.
Hagyom, hogy előre menjen. Nincs valami jó hangulatban. Bezárom az ajtót és szomorúan konstatálom, hogy Non nincs a szobája előtt. Nem csodálom, amilyen állapotba tegnap került.
Khao a lift felé igyekszik. Van bennem az a félelem, hogy beragadok. Nincs klausztrofóbiám, egyszerűen csak tartok attól, hogy egy ablaktalan, zárt térben ragadok. De nem akarok ellenkezni és különben sem merném ezt neki bevallani. A lift oldalához tapadok és erősen szorítom a kapaszkodót. Néhány pillanat csak, amíg leérünk és tudom, hogy mostmár nem lesz baj.
Ahogy kiérünk, keresem Khao kocsiját, de csak egy gyönyörű, ezüstszínű, YangWang modell áll az út szélén.
A legújabb darab. Az országban csak néhány embernek van ilyen autója. És persze, hogy Khao az egyik. Hiszen az apja luxus autók értékesítésével foglalkozik. A fia csak a legjobbat kaphatja meg.
Beszállunk a kocsiba. Nem igazán értek az autókhoz. A versenyzésen kívül más kapcsolatom nem igazán van velük. De az ülése egészen okés. Kényelmes, meg minden.
Vajon milyen lehet, ha valaki bármit megkaphat? Irigylem őt. Valószínűleg az apja lesi minden kívánságát. Az ő családja olyan tökéletes. Az enyém a nyomába sem érhet. Az összes családtagom képmutató. Az apámat csak a cége és az imidzse érdekli. Számára az a fontos, hogy mit gondolnak róla mások. És én nem illek ebbe a képbe.
Khao iszonyat jól vezet. Talán csak álltatom magam, hogy a véletlen műve volt a tegnapi. Ha rágondolok, még most is görcsbe ugrik a gyomrom.
Az utunk néma csendben telik a műhelyig. Vannak azok a pillanatok, amikor arra várunk, hogy minél hamarabb odaérjünk a célállomáshoz, és elkerüljük a kellemetlen helyzeteket. Na ez a pillanat pont ilyen. Úgy érzem, hogy nem tudok mit mondani neki, hogy beszélgetést kezdeményezzek. Pedig nagyon szeretnék. Talán csak zavarba hoznak a jóképű srácok.
Futó pillantást vetek rá, éppen csak meglesem őt. Khao és Luka teljesen egymás ellentétei. De egyvalami közös bennük. Képtelen vagyok kimenni belőlük. A tetteik és a szavaik teljesen mást mondanak. Lehetséges lenne, hogy abban a pillanatban, amikor meglátunk valakit, azonnal beleszeressünk? Vajon ez a helyzet velem is, vagy csak ez az a tipikus eset, amikor a helyes pasik levesznek a lábamról? A külvilág elhiteti velem, hogy nem vagyok elég jó, éppen ezért nem érzem magam annak.
Az anyám régebben mindig azt mondta, hogy ne a tökéletes szerelmet keressem. Lehetetlen, hogy egy ilyen pasi mint ő... szóval, hogy önszántából belémszeressen.
Az agyam lassan már az esküvőt szervezi, pedig lerí róla, hogy nem meleg.
Ki kell őt vernem a fejemből. Különben is. Azon kívül, hogy Luka öccse és jobban versenyez, mint én, mit tudok még róla?

Vajon Luka miért nem mesélt arról, hogy van egy öccse? Khao nagyjából velem egyidős lehet. És miért nem találkoztam még vele sohasem?
Az út további részében ilyen és ehhez hasonló gondolatok ütik meg a fejem. Mire a műhelyhez érünk úgy érzem, egyetlen épeszű gondolatom sem maradt.
Khao olyan gyorsan pattan ki a kocsiból és kezd el a műhely felé sétálni, hogy képtelenség őt utolérni. Nyilvánvaló, hogy egyetlen sportban sem igazán remekelek.
Ice bólint, amikor észrevesz, majd Luka is megjelenik.
- Remek - csapja össze a kezeit. - Nem nyírtátok ki egymást, ez már haladás.
- Mostmár mehetek? - kérdezi Khao.
Cseppet sem érzem azt, hogy olyan ez az egész helyzet, mintha leszállított volna egy csomagot, majd miután megtörtént a kézbesítés, lelép.
- Pályára! - emeli fel a hangját Luka.
Reméltem, hogy mára abbahagyja ezt a gyerekes hülyeséget és végre a saját tempómban gyakorolhatok. De nem ez az egyetlen dolog, amiben eddigi életem során tévedtem.