Nyakunkon a nyár! Milyen esemény fordul elő leggyakrabban ezen időszakban? Na nem a fesztiválokra gondolok! Esküvő! Ebben a témában olvashattok most. Tartsatok velünk.
A szerelem az egyik legcsodálatosabb és az egyik legszörnyűbb dolog, ami az emberrel történhet. Persze csak akkor szörnyű, ha az embert nem szeretik viszont. Vagy akkor, ha az ember egy konzervativ országban, azon belül egy még konzervatívabb családban, fiú ként egy fiúba szeret bele. Így volt ez a mi életünkben is. Mikor először megláttam Felix-et, már akkor tudtam, hogy nagyon különleges helyet fog betölteni a szívemben. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és pikk-pakk legjobb barátok lettünk. Akkor azt hittem, ennél több soha nem lesz köztünk.
Tévedtem.
Ráadásul igen nagyot. Eleinte Minho keltette fel az érdeklődésemet, és Lixie is támogatónak bizonyult. Aztán egyszer csak fordult a kocka. Hiszen Felix rendszeresen vígasztalt, ha Minho hűvös volt velem. Egy idő után pedig jobban élveztem Lixie figyelmét, mint a másik fiúét valaha is. Aztán Minho kedvesebb lett velem, aminek a régi énem nagyon is örült volna. De addigra rájöttem, a fiú közel sem az az ember, akit kerestem. Nem tagadom, a kinézete vonzó volt, sőt. Engem mégis Lixie fogott meg.
Mikor visszakerültek a bandába, kiderült, hogy Minho is valami ilyesmit érzett irántam. Így lettünk titokban legjobb barátok. Néha megkértem, hogy viselkedjen velem bunkón, csak azért, hogy Felix megvigasztaljon. Hogy hozzá bújhassak, hogy apró puszikat adhasson cseresznyeszín ajkaival a hajamra. Ezért cserébe én is bunkó voltam vele néha, hogy Chan meg Minho-t szeretgesse. Nekik nagyobb szerencséjük volt, először is azért, mert ők egy hónappal a fiú visszakerülése után már együtt voltak. És mindkettőjük családja teljesen elfogadta a kapcsolatukat. A mi kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor Lixie rányitott a ChanMin párosra, és elküldte Minho-t a faszba, hogy hogy lehet ilyen hálátlan. Azt mondta, hogy Minho-nak örülnie kéne, hogy szeretem. Én pedig végig hallgattam a kiakadását, a végén meg megcsókoltam. Azóta együtt vagyunk. A sok nehézség ellenére is. Két hónapja kértem meg a fiú kezét, de mivel egyikőnk családjának sem tetszik az egész köztünk levő dolog, csak a banda tagok vannak itt, az esküvőnkön.
– Meg vagy, Sungie?
– Kurvára izgulok, Minnie... – Motyogtam lehajtott fejjel, mire Minho támogatólag magához szorított.
– Nem lesz semmi baj! Szeretitek egymást, és csak ez számít. De most menj, mert már Felix is nagyon ideges!
– Megyek, megyek!
Mosolyodtam el, majd miután párszor végigsimítottam az ingemen elindultam kifele. Egy tengerparti házat béreltünk ki, úgyhogy a homokban sétálva értem el szerelmemig. Mindketten tengerparti esküvőről álmodoztunk, úgyhogy a helyszín nagyon nem is volt kérdés. Talán csak az, hogy melyik országban kössük össze az életünket. Mivel szerettünk volna Ázsiában maradni, így végül Taiwan mellett döntöttünk.
– Gyönyörű vagy, Lixie!
– Te sem panaszkodhatsz! – Vigyorodott el a fiú elégedetten.
– A szertartás előtt vagy után lehet elmondani a beszédemet, vagy mit?
– Lehet előtte, de én már lestoppoltam az első helyet. Szóval... Mindig is nagyon bírtalak, Han Jisung. Bár az elején őszintén szólva kicsit féltem tőled, de miután debütáltunk és felvetted ezt az édes személyiséget, minden rendben van. Megírtam egy tök szép szöveget, most mégsem jutnak eszembe a szavak... Te is tudod, mennyire szeretlek. Imádom a személyiségedet, hogy mennyire fel tudsz pörögni a legapróbb dolgoktól is. Hogy hiába vagy bent ezerrel egy sztoriban, ha jön felénk egy pillangó, biztosan megszakítod az éppen akkor elhangzó mondatodat, hogy elmondd mennyire imádod a lepkéket. Imádom, hogy ennyire száz százalékot tudsz nyújtani a munkában és a magán életünkben egyaránt. Egyszerűen imádlak, Han Jisung. Annyira, hogy nem tudom kifejezni szavakkal... Talán megközelíti az érzéseimet, ha azt mondom, hogy nem szívesen alszom, mikor veled vagyok. Hiszen a valóság milliószor csodálatosabb, mint akármilyen álom lehetne – motyogta az idő közbeni sírástól már rekedt hangon. Mondjuk az szemeim sem maradtak szárazon. Sőt!
– Én az egész beszédem legelején szeretném megköszönni Minho-nak, hogy ma itt lehetünk. Hiszen ha aznap nem elégeled meg a hisztimet, és intézed úgy, hogy Lixie rátok nyisson, azt hiszem, magunktól soha nem vallottuk volna be az érzelmeinek. Köszönöm, Minnie! És akkor a beszéd. A szerelmünket mindig is egy tündér meséhez hasonlítottam. Egy furcsa, nem igazán heteró tündér meséhez. Bár a mi történetünkben nincs hercegnő, de így sokkal jobb. Nekünk legalább is. És bár nem vagyok annyira kigyúrva, mint Binnie, bármilyen sárkánnyal szembe mennék, csak hogy kiszabadítsalak téged. És még, ha el is szaladnak majd felettünk az évek, nekem akkor is te leszel örökké az egyetlen tündér királyfim, Lee Felix. Szeretlek! Szerelmes vagyok beléd teljes szívemből, és veled szeretném leélni az egész életemet. Akkor is, ha nem jut nekünk sok idő és akkor is, ha együtt ünnepeljük meg a századik születésnapunkat.
Miután az utolsó szavak is elhagyták ajkaimat, csak annyit vettem észre, hogy egy szőke hajkorona csapódott az arcomnak. Ami annyit jelent, hogy Felix, jó szokásához híven rám ugrott. Csak annyi bökkenővel, hogy nem voltam rá felkészülve, vagyis nem tudtam megtartani magunkat... Így kötöttünk ki az esküvőnkön, egymásba gabalyodva, elfolyt sminkkel, a sírástól vörös szemekkel és természetesen veszett hiéna módjára vihogva a homokban.
– Ennél homokosabb nehezen lehetne az esküvőnk...
Erre a beszólásomra pedig az egész vendégsereg csatlakozott hozzánk a nevetésben. Még a minket összeadó ember, akiről fogalmam sincs, hogy mi a pontos tisztsége. Talán valami pap utánzat.
– Elkezdhetjük a szertartást valamikor?
– Persze, igen, bocsánat! – Mondta Felix, még mindig nevetve.
Az esküvő további része egész normálisan telt hozzánk képest. Csak a boldogító igen kimondásakor akadt egy kis probléma, mert hirtelen nem jutott eszembe angolul az "igen"... De Lixie kisegített, és a további, nagyjából tíz percben teljesen normálisak voltunk.
Az utána levő buliban meg elengedtük magunkat. Nem piáltunk sokat, Felix és én csak egy pohár pezsgővel koccintottunk. De a többiek sem estek túlzásba. Aztán nekiálltunk felelsz vagy merszezni...
– Minho, felelsz vagy mersz? – Kérdezte Jeongin, mikor rá került a sor.
– Felelek.
– Mi a legnagyobb titkod?
– Channie, fog be a füled! – Utasította a fiút, mire ő úgy tett, mintha tényleg azt csinálná. – Bejön Bang Chan...
– Dehát össze vagyunk házasodva! – Nézett a szerelmére Chan nevetve. Mi meg csak szimplán "mi a fasz" nézéssel, leginkább megrökönyödve emésztettük a beszélgetésüket. Aztán fél perc múlva, amikor helyre került az információ, többen is jóízűen felnevettünk.
– Baszki, tényleg! Akkor nincs titkom.
Az egész játék hasonló jó kedvvel telt el, utána pedig mindenki elment a saját szobájába, természetesen aludni. És ami a legviccesebb az egészben, hogy mi Lixie-vel csak beszélgettünk. Mondjuk fent voltunk egész éjjel, de kivételesen nem "akcióztunk".
– Én annyira nagyon szeretlek, Sungie... – Motyogta a fiú már félálomban a fülembe.
– Én is, drágám, én is – suttogtam halkan, majd én is átléptem az álmok birodalmába.
