Egy új kezdet (befejezett)

Tizedik fejezet

Az őszi szünet egy hetes volt. Jó volt végre kiszakadni abból a hörcsögkerékből. Folyton csak ment és ment, kellett egy kis pihenő. Pihentem, a családdal és Kornéllal voltam. Nem telt el úgy nap, hogy nem láttam volna. Kaptam tőle rózsát, voltunk sétálni. Aggódott miattam, amikor találkoztunk mindig megnézte a csuklóimat, hogy mennyit gyógyult ahhoz képest, mikor utoljára látta. Flórával is töltöttem időt és mindennap videó hívásoztunk legalább egy órát. Négy napot vidéken töltött a nagymamájánál, így nehezen tudtunk találkozni, de amikor haza jött nálam aludt. Egész éjszaka filmeket néztünk és csomó édességet ettünk, rengeteget beszéltünk, de annál többet nevettünk.

Nagyon odafigyelek Flórára. Nem akarom elhanyagolni őt. Ő sem hanyagol el Dominik miatt, ezért én sem tehetem. Amikor pedig együtt vagyunk azt Dominik és Kornél is megérti, hiszen nekik is vannak barátaik. Ők is odafigyelnek arra, hogy velük is legyenek, és ne hanyagolják el a barátságaikat.

Ma reggel Kornéllal mentem suliba. Az iskolába belépve egy különös érzés fogott el. Egy megérzés, hogy itt valami nincs rendben. Az első órám fizika, a Kornélé pedig irodalom. Elkísért a termünkhöz egy gyors puszit kaptam a homlokomra (mivel egy iskolában vagyunk és vannak tanárok, akiket nem szeretnénk magunkra haragítani azzal, hogy megszegnénk egy szabályt, így csak egy homlok puszi jár) utána bement a mellettünk lévő terembe.

Hamar beigazodott az átkozott megérzésem. Csengetés előtt pár perccel megérkezett a fizika tanárom, aki legalább tíz percet késik az óra elején.

- Jó reggelt! Mindenki csendben ül a helyén, valaki bejön addig az órára, amíg én távol leszek. Nóra és Márton pedig jöjjön velem – nézett rám és kaptam egy bátorító mosolyt, amit csak később értettem meg.

Kimentünk a teremből és követtük a fizika tanáromat, de megálltunk Kornél terménél. Kezdtem sejteni a szitut ezért a bő pulcsim ujjával eltakartam a csuklómat.

- Jól is teszed, te ribanc – mordult fel Marci.

Kornél kilépett az ajtón és farkas szemet nézett Marcival. A fizika tanár is észrevette, majd Kornél fülébe súgott valamit, majd mellém állt és követtük a tanár urat. Egyenesen a tanárihoz mentünk, ahol legnagyobb meglepetésünkre az anyukáink vártak ránk. Kornélra néztem.

- Te szóltál a tanároknak?

- Igen, ez így helyes – súgta a fülembe.

- Köszönöm – és egy megkönnyebbült mosolyt adtam neki.

- Inkább még ne köszönj semmit, nem tudom mi lesz ebből.

- Köszönöm, hogy mindannyian itt vannak - köszöntött minket az igazgató – kérem, jöjjenek beljebb.

Mi hárman az asztalhoz ültünk, mögénk pedig az anyukák. A felnőttek nem értettek semmit, viszont mi hárman mindent tudtunk. Most az egyszer nem bánnám, ha amnéziát kapnék...

- Akkor kezdjük, tanár úr megkérhetném, hogy elmondaná az észrevételeit – kezdett bele az igazgató, és minden figyelem átirányult a fizika tanáromra.

- Amikor volt az iskolai buli a gyerekeket, kizárólag csak karszalaggal engedhettük be. Én is ott ültem és ragasztottam fel a belépőket. Nóri is az én soromba állt. Megkértem, hogy húzza fel a pulcsiját, míg ráragasztom a karszalagot. Észrevettem pár lila ujjlenyomatot. Nem firtattam, hiszen tudom, hogy komoly táncos és azt hittem ott történt valami. De másnap, amikor Kornél felkeresett és elmondta az igazságot úgy gondoltam az igazgatónak is tudnia kell – fejezte be a fizika tanár, de a lényeget kihagyta.