Egy új kezdet (befejezett)

Tizenötödik fejezet

Az első páros magabiztosan lépett fel a parkettre. A testtartásuk szép, mosolyognak. A zenéjük jó választás, tartják a ritmust és jók az összekötés. Lehet ennyivel már fel is állhatnak a dobogóra.

Mivel két pár nem jelent meg, ezért a mi táncunk a huszonnegyedik és még utánunk lesz egy tánc.

Végig néztünk húsz táncot. Egy-kettőben találtunk hibákat, de láttunk fantasztikus lépéseket. De olyan koreográfiát, amivel mi készültünk olyat nem táncolt senki.

Sárával lementünk a folyosóra és kerestünk egy olyan helyett, ahol csak mi hárman lehetünk.

- Izgultok? – kérdezte Sára.

- Hát eléggé – mondtam zavartan.

- Igen – bólogatott Kornél.

- Nincs miért. Felmentek a parkettre, úgy eltáncoljátok, ahogy a próbán. Gondoljatok arra, hogy csak ti ketten vagytok. Szüntessétek meg a külvilágot, ahogy mindig csináljátok. Mosolyogtok és kihúzzátok magatokat. A végén meghajoltok és kész. Ezután a zsűri dönt. Úgy menjünk haza, hogy mindent megtettünk, amit csak tudtunk a győzelemért. Vagy sikerül, vagy nem. Ha ez most nem jön össze majd a következő. Jó? – bólogattunk Kornéllal. – Álljatok az ajtóhoz és, ha mondják az országot és a sulinkat kimentek, oké? – ismét csak bólogattunk.

- Vigyázok rád – mondta Kornél, amikor az előttünk lévő páros kiment. Egy tánc és mi következünk.

- Szeretlek – néztem mélyen a szemébe.

- Én is szeretlek téged – mosolygott és ekkor felszólítottak minket, hogy fáradjunk ki.

Ránéztem a kilátóra. Tele van rengeteg emberrel. Minden szem minket figyel. Mi lesz, ha valamit elrontok? Vajon kinevetnek? A zsűri mit gondolhat akkor?

Kornéllal felvettük a kezdő pozíciónkat, és egy nagyon aranyos mosolyt villantott meg felém. Elkezdődött a zene. Azt éreztem, hogy csak én és Kornél létezünk az egész világon. Boldog voltam és Kornélnak köszönhető, hogy több önbizalmam lett. Eljött a szóló részünk. Bátran táncoltam egyedül. Aztán újra együtt táncoltunk. Vége lett a táncunknak. Meghajoltunk és mindenki állva tapsolt. Talán egyik pár sem kapott ekkora tapsvihart.

Kornéllal visszamentünk a folyosóra, Sára már ott várt minket.

- Megcsináltátok – ölelt át minket.

- Sikerült – mondta Kornél és átölelt.

- Igen sikerült – mosolyogtam.

Az utolsó pár is letáncolta a koreográfiáját. Majd negyed óra után a zsűri meghozta a döntését. Ismét felsorakoztunk, úgy ahogy a megnyitón is.

- Nagy megmérettetés van mögöttünk – kezdte az eredményhirdetést az egyik zsűri tag. – Szebbnél szebb produkciókat láttunk ma. Nehéz volt eldöntenünk a rengeteg nyertes közül azt a három párost, akik a dobogóra állhatnak. De nekünk is döntenünk kellett. A harmadik helyezett a Josefinum Eberau Gimnázium – mindenki megtapsolta őket, amíg kimentek és átvették az érmeket, majd felálltak a dobogóra. – A második helyezett pedig a Theresianum Gimnázium – ők is kimentek a díjukért. – Az első helyezett nem más, mint a Budapest Táncművészeti Stúdió Gimnáziuma – vagyis mi.

Sára visított a leghangosabban. Átvettük az érmünket és felálltunk a dobogó legfelső fokára.

- Köszönöm, hogy veled lehettem itt, ezen a versenyen – könnyeztem Kornélra nézve.

Én vagyoka legszerencsésebb fickó az egész világon – nézett mélyen a szemembe és hosszasanmegcsókolt. 

"A könyv itt ér véget. Nagyon köszönöm, ha végig olvastad. Nagyon sokat jelent ez nekem! De nem tűnök el. Egy új könyvet fogok írni, ami Az én történetem címet kapta. Remélem az is tetszeni fog nektek."