𝕭𝖆𝖉 𝕭𝖔𝖞 /Taekook/

14. 🎸

A nappali kanapéján ülve sem javult a kettőnk között lévő feszültség. Bólintott, mikor megkérdeztem fel jön-e hozzám, de egy szót sem szólt azóta, mióta eljöttünk a kávézóból.

Már azért is hálásnak kéne lennie, amiért behívtam a lakásomba, hisz eddig szinte mindig csak veszekedtünk egymással- főleg én -, bár ha jobban bele gondolok, én vagyok a hibás. Nem értem mit csinálok, nem is tartozom neki magyarázattal, hisz nekem ő senkim.

-Figyelj Taehyung.-szavaira felkapom a fejem, és kissé meg is rezdülök, hisz nagyjából 10 perce ülünk egymás mellett némán.
-Nem tartozol nekem semmilyen magyarázattal. Nem kell mondanod semmit.

Mintha csak a fejembe látna.

-Tudom, de akkor is meg akarom magyarázni, mert...nem tudom! Nem értem magam, össze vagyok zavarodva, és csak el akarom mondani! Úgy érzem, hogy el kell neked mondanom.

Idegesen kelek fel a kanapéról, és csípőre tett kézzel kezdek körbe-körbe járkálni. Úgy érzem kezdek megbolondulni.

-Jólvan, jólvan! Nyugodj meg oké? -Jungkook elém lép, majd karjaimra fog, ezzel megállásra kényszerítve, közben pedig mélyen a szemembe néz.
-Egyre zavarosabb ez az egész, de meghallgatlak. Csak ülj le.

Kérésének eleget téve, vele együtt ismét helyet foglalunk, de a gondolataim össze-vissza cikáznak.

-Nem tudom hol kéne kezdenem.-felsóhajtok, Jungkook pedig a lábamra teszi az egyik kezét és nyugtatóan rám mosolyog, ami jól esik.

-Akkor kérdezek én.

Bólintottam.

-Ki volt az a srác?-persze, hogy ezzel indít. Pont a legfájdalmasabb emlékeimet kell elő vennem.

-A volt barátom.-sóhajtok ismét, ő pedig nagy szemekkel mered rám, majd tekintete zavartá válik.

-Nem úgy volt, hogy nem randizol fiatalabbakkal?

-De. Pontosan így van...Miatta nem randizom fiatalabbakkal.
-Tudod,az elején minden rendben volt. Ő volt a második nagy szerelmem. Még a gimiben ismertem meg. Végzős voltam, ő pedig akkor kezdett. Jóba lettünk, de nem tetszett akkor még. Nagyon fiatal volt nyilvánvalóan, de összebarátkoztunk. Mivel nem voltam jó gyerek, büntetésből nekem kellet körbe vezetnem a gólyákat. Ő teljesen más volt akkor, sokkal visszahúzódóbb és aranyosabb. Ez megfogott. Később elhívott randira. 24 voltam, ő meg már betöltötte a 18-at, így nem éreztem ezt furának, bár, meglepődtem. Sokat változott az évek latt, ahogy én is, és úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Kitalálhatod innentől kezdve, hogy mennyi ideig voltunk együtt, ha két éve szakítottunk.-szánalmasan elmosolyodom amint végiggondolom a saját nyomorom, aztán Jungkookra pillantok, aki merengve bámul maga elé.

-Mi történt az alatt az egy év alatt, hogy ennyire tönkre tudott tenni?-fejét felém fordítja, szemében pedig értetlenséget látok.

-Mint mondtam, az elején minden remek volt. Nagyon szerelmesnek éreztem magam, a korkülömbségtől függetlenül, és nem is érdekelt másnak a véleménye amíg én boldog voltam. Aztán keztem észrevenni, hogy rendesen felcserélődtek a szerepek. Hiába voltam én az idősebb, tettem azt amit ő akart. Nagyon akaratos volt, ha valami nem úgy volt ahogy akarta, hisztizett, én pedig mindent megtettem, hogy ez ne forduljon elő, de később már nem csak hisztizett, máshogy is levezette a feszültséget...-kellemetlenül hallgatok el, és Jungkookra sandítok.

Mérgesnek tűnik. Fáj ezeket felidézni, de talán megkönnyebbülhet a lelkem.

-Gondolom rájöttél mit értek ez alatt, és, hogy pontosa..milyen szerepet töltök be egy kapcsolatban..holott fiatalabb koromban, erre sosem gondoltam. Mindegy..szóval, már nagyjából fél éve voltunk együtt, mikor durvábban kezdett el velem bánni, minden értelemben, de türtem, mert szerettem. Végül, mikor eljött a mélypont, elhatároztam, hogy erőt veszek magamon és szakítok vele. Nagyon nehéz volt, életem legfájdalmasabb szakítása volt, minden értelemben.

-Megvert?-hírtelen kapom a fejem a fiatalabb felé, aki aggódó tekintettel vizslat.

-Is.- bólintok, egy szomorú mosoly kíséretében, és mélyen a szemébe nézek. Nem bírom kimondani azt ami még történt, így csak remélni tudom, hogy így is megérti mire gondolok.

Jungkook szemei, ha lehet mégnagyobbá nőttek, és hírtelen felált mellőlem.

Fel-alá kezd sétáni, ami kissé furcsa, mivel nem ismerjük egymást régóta, mégis jól esik az aggodalma. Ez azt jelenti, hogy fel tudta fogni mind azt amit mondtam és amire gondoltam.

-Mit akart most tőled? Miért jött ide?-mozgásában megáll, és kérdőn néz rám.

-Nem tudom Jungkook. Fogalmam sincs mit akar. Azt sem tudom, hogy honnan tudta azt, hogy hol dolgozom. Kerültem a szakítás után ahogy csak lehetséges volt. Tudtam nagyjából merre jár, milyen helyekre szokott elmenni. Ezért is költöztem ilyen messze tőle. Nem is itt lakik tudtommal. Jimin segített nekem abba is, hogy fel tudjam dolgozni a szakítást. Neki köszönhetem azt, hogy még élek. Ő sokmindent kiderített róla, mondhatni kémkedett utána. Azok információk alapján alakítottam az életem és azt reméltem soha többet nem fogom látni. Még stílust is váltottam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megismerhet. De nem igazán szeretnék már ezen rágódni. Remélem, hogy eltudtam riasztani a viselkedésemmel. Amit egyébként sajnálok.-kínosan mosolygok rá, miközben kezeimet tördelem.

Értetlen fejjel néz rám, aztán elmosolyodik és leül mellém, majd a kezeimre fog.

-Érdekes énedet láthattam. Kissé pszichopatás hatása volt, de őszintén, kissé nevetséges is volt az egész, főleg a csávó arcát látva.-nevet fel- teljesen ledöbbent. Lehet, hogy naív vagyok, de nem nagyon hittem el azt, hogy ilyen is tudsz lenni, bár nem ismerlek annyira, inkább csak remélem, viszont ilyen helyzetben lehet, hogy én is kifordultam volna önmagamból, hogy elüldözzek egy ekkora seggfejt.

Végig mosolyogva néz rám, ami megnyugtat, így én is elmosolyodom. Örülök, hogy végül jól sült el ez a beszélgetés. Nem gondoltam volna, hogy ennyire együttérző tud lenni.

Hírtelen meg is feledkezem egy pillanatra mindenről, arra eszmélek fel, hogy ujjával simogatni kezdi a kezem. Fel sem tűnt mennyire meleg a keze. Szemébe nézek, amik csillognak. Már olyan sokszor láttam a szemeiben ezt a csillogást.

Némán nézünk egymásra, már kitudja mennyi ideje. Olyan meghitt és békés, ugyanakkor úgy érzem kezd másfelé haladni a helyzet. Meg sem mozdulok, csak nézem és várok. Bár magam sem tudom, hogy mire.

Talán haza kellene küldenem mostmár.

Mihelyst átfutott az agyamon ez a gondolat, szólásra nyitom a szám, viszont ledermedek, mikor észre veszem, hogy egészen közel került hozzám az arca.

Átfut rajtam egy bizsergető, meleg érzés, de nem kellene. Nem szabad. Megfogadtam, hogy nem kezdek többé fiatalokkal. Bár ezt már azon a bizonyos bulin megszegtem azzal az ismeretlen sráccal és Jungkookkal is.

Ismét bevillan a kép, mikor az ajtóban olyan hevesen egymásnak estünk, de Jimin megzavart minket.

Jungkook lehelete vissza csapódik a számról, szinte alig van köztünk távolság, de nem is jön már közelebb.

Most két lehetőségem van.
Vagy elhúzódóm, és haza küldöm, aztán őt is kerülhetem egy ideig -ami ezelőtt sem sikerült-, vagy engedek a már rég felgyülemlett szexuális feszültségemnek, és mindent leszarok, hogy aztán másnap megbánjam, és szintén kerülgetnem kellene, ami még kínosabb lenne.

Nem mozdul. Múltkor sem csókolt meg. Azt akarja, hogy én lépjek? A francba!

Jungkook szemeibe nézek, amik éj feketék, még ebben a gyér fényben is, mégis látom magam benne, erre pedig újra átfut rajtam egy furcsa érzés miközben a szívem majd kiszakad a helyéről.

Lassan felsóhajtok, ő pedig a combomra csúsztatja azt a kezét, amivel eddig az enyémet simogatta, nekem pedig több sem kellett, az aktuális érzelmeim átvették az irányítást a testem és az agyam felett is.

Lassan közelebb hajolok, mikor pedig ajkaink enyhén összeérnek, úgy érzem nincs vissza út.

Megcsókoltam.