Little Girl (Green Day fanfiction)

1. Holiday

- Gloria, kész vagy már?
- Pár perc és lent vagyok!
Na jó, ez hazugság volt: igazából a nyitott ruhásszekrényem előtt ültem laptoppal az ölemben és a barátommal chateltem Facebook- o. A beszélgetésünk valahogy így nézett ki:

Én: <3
Jimmy: <3 <3
Én: <3 <3 <3
Jimmy: Mikor jöttök haza? <3
Én: Augusztus végén, addig nem találkozhatunk :'(
Jimmy: Ne aggódj, majd beszélünk olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudunk! <3
Én: Jaj basszus, apám üvölt odalent. Mennem kell, pusziii <3 <3 <3
Jimmy: Imádlak ;D

Lecsaptam a fehér laptopom fedelét, ráhajítottam a ruhakupacra és rohantam le apukámhoz, segíteni neki a lábára esett bőröndökkel. Anyukám a hajára csavart törölközővel sétált fel- alá egy listával.
- Ühüm, a kávéfőzőt beraktuk... ühüm, megvan a turmixgép is...
- Kislányom, az rendben van, hogy segítesz, nagyon köszönöm, de te összepakoltál már?- nézett rám szigorúan apa.
- Öhm... nagyon szívesen a segítséget- spuriztam a szobámba, ami úgy nézett ki, mintha egy atombombát robbantottak volna.
Két bőröndöt kaptam, ami nekem elég kevésnek bizonyult, mert nekem legalább hat kellett volna, így legnagyobb szomorúságomra ki kellett válogatnom azokat a ruhadarabokat, amikről biztosan tudtam, hogy nem fogom felhúzni és más felesleges dolgokat is. Egy baj volt ezzel: hogy nem találtam felesleges holmit, így minden erőmet beleadva elrángattam a cipzárt a hatalmasra duzzadt kofferokon. Most már csak azért kellett aggódnom, hogy ne szakadjon szét...
- Kész vagy? És mégis miért kellett rád ennyit várni?- álldogált a kocsi mellett anyu.
- Öhm, kicsik ezek a bőröndök nekem, de arra az időre jó lesz, míg utazunk- vontam meg a vállam, mire anyukám felvonta a szemöldökét és beültünk a szürke BMW- be.
Viszlát New York, helló Oakland!
Az utunk zavartalanul és naposan telt én pedig az egész utat headbang- elve töltöttem kedvenc punk- bandámat hallgatva, ezért persze mindenki úgy nézett rám, mint valami hülyére. Nem, egyáltalán nem zavart! Nem érdekelt!
Egy nap múlva a taxi begördült abba az utcába, ahol nemrég vett nyaralónk állt.
Apa kifizette a taxist és anyukám vállát átölelve nézte a fehérre meszelt házat.
- Olyan érzésem van, mintha most költöznénk.
- Hát, két hónapig itt fog folyni az életünk, úgyhogy igen, végül is költöztünk- mondta anya mosolyogva.
Én felkaptam a bőröndjeimet és Flash- t lealázó sebességgel robogtam a szobámba, azaz csak robogtam volna, ha nem megyek neki a sötétben az ajtónak, ugyanis a házon akkor sötétség ült, hogy lassan attól féltem, meghallom valahonnan Darth Vader lélegzését.
Lenyugtattam magam és lassan besétáltam a hálószobámba.
Babakék falak, egy franciaágy, egy jó nagy ruhásszekrény és íróasztal fogadott meg egy ablak, ami a szemben levő szomszéd udvarába nézett. Előkapartam a laptopom és rávetettem magam az ágyra. Éppen abban a pillanatban ugrott be a chat- ablak: Jimmy írt.

Jimmy: Na, hol jártok, szívem?
Én: Szó szerint most érkeztünk meg! A ház úgy néz ki, mint egy kísértetlak babakék szobákkal :3
Jimmy: Remélem, jól fogod érezni magad a nyáron. Máris hiányzol :(
Én: Nélküled nem lesz ugyanolyan ez a nyár, Jimmy! Szeretlek!
Jimmy: Pusz- pusz!
Én: Ciao!

Dudorászva zártam be az ablakot, mikor hirtelen egy másik ember is rám írt: Train.
Train volt a hódolóm aki nyolcadik óta belém volt esve és a gimibe is követett, de sosem bírtam a személyiségét: túlságosan nyomult azzal, hogy birkózásokat nyert és van egy gyíkja, amit rólam nevezett el. Ó igen, és elég hiányos szürkeállománya van neki. Engem nem lehet néhány kockával a hasadon levenni a lábamról!

Train: Szia, szépségem! Itt vagy?
Én: Nem, nem vagyok itt, most csak az ikertestvérem ír neked vissza!
Train: Van egy ikertestvéred? Neki van barátja?
Én: Jézusom Train... mit akarsz?
Train: Csak annyit, hogy ráérsz-e valamelyik nap...
Én: NEM! Nem érek rá, mert 1. Már egymilliószor megmondtam, hogy Jimmy- vel járok, 2. Az USA másik végében vagyok.
Train: Miért?
Én: Mit miért?
Train: Miért költöztél el? Az őrületbe kergettelek? Kérlek, bocsáss meg, gyere vissza!
Én: Kuss! Nem, nem költöztem el, csak nyaralni vagyok és nem is jövök vissza szeptemberig.
Train: Huhh, az jó. Viszlát szerelmem, később beszélünk!
Én: Ha még egyszer azt mondod, hogy "szerelmem", nagyon megbánod!

Sóhajtva nyomtam ki a Facebook- ot. Valaki kopogott a  bejárati ajtón.
- Igen?- hallottam anyukámat és egy fiú hangját:
- Öhm, helló, én a szomszédból jövök. A szüleim küldtek át, hogy köszöntsem az ideiglenes szomszédokat. A nevem Mike Dirnt.
- Szervusz Mike! Hé, Gloria, látogatónk van!
Kelletlenül kicsoszogtam az ajtóba, ahol egy jóképű, szőke srác fogadott.
- Te vagy Gloria? Örülök, hogy megismerhetlek- nyújtott kezet én pedig félénken viszonoztam a köszönést. Sosem voltam az az ismerkedős típus.
- He... helló. Te pedig Mike vagy, ugye? Oké, akkor viszlát.
Vörös fejjel pucoltam a szobámba.
Húha, egész helyes az a srác! Az a kis mosoly a szája sarkában...
Fél óra múlva újból csöngettek.
- Szívem, menj és nyisd ki az ajtót, éppen vacsorát csinálok!- kiabált anyukám, én pedig, mint jól nevelt kislány, kinyitottam.
- Hellókaaa!- ordibált az arcomba egy fiú. Hatalmas, kék szemei és benyalt haja volt. Piros, gyűrött inget és zöld térdgatyát viselt, ami így együtt elég... furcsán nézett ki.
- Öhm, helló, Gloria Smith vagyok. És te?
- Frank Wright, de jobban szeretem a Tré Cool- t, ami annyit jelent, hogy "nagyon laza"- vigyorgott én pedig akaratlanul is elnevettem magam.
- Nagyon menő becenév, Tré Cool! Te honnan jöttél?
- A szomszédból küldött az anyám, hogy mondjak egy helló- t a nyaralóknak tehát asszem, én végeztem is. Ciao- ciao!
Még köszönni se tudtam, mert Tré elszelelt. Még mindig nevetgélve becsuktam az ajtót.
- Ki volt az, Glory?- kérdezte apa az újságját lapozgatva.
- Egy másik szomszéd srác, akiről azt hiszem, kissé hiperaktív.
Mivel még nem pakoltam ki minden holmimat a bőröndökből, nekiálltam kinyitni azt, amelyik még zárva volt, de ahogy egy fél centit húztam a cipzáron, az egész szétrobbant, belőlem meg kitört a röhögés. Összeszedtem minden szétrepült cuccomat és a helyükre raktam. Éppen az újonnan berendezett szobámon gyönyörködtem, mikor kopogtak.
- Gloria drágám, kérlek, nyisd ki!
- Hjaj, oké!- morogtam és kissé ideges fejjel feltéptem az ajtót.- Mi van már...
És ahogy kinyitottam az ajtót, gyorsan befogtam szám.
170cm- es magasság, dús szénfekete haj és fényes, zöld szemek. A karját tetoválások borították. Fekete rövid ujjú inget, farmert és tornacipőt viselt.
- Bocsika, zavarlak?- nézett rám én pedig majd' megfulladtam szégyenemben.
- Khm, mi? Dehogyis nem, szóval... a nevem Gloria Smith, de hívhatsz Glory-nak.
- Értem.  Engem Billie Joe Armstrong- nak hívnak de mindenkinek csak BJ vagyok- mosolygott én pedig úgy éreztem, hogy egy tócsává olvadok.
- Ébren vagy még, "Gloria Smith, de nekem csak Glory"?
- Mi? Ja, ja igen, bocs. Szóval, minek köszönhetem azt, hogy megismerhetlek?
- Én vagyok a szembe-szomszéd és anyukám azt mondta, hogy köszönjek már be! Én pedig mondtam, hogy oké. Bár nemtom', hogy ő miért nem képes rá, de teljesen mindegy, mert megismerhettelek téged, Gloria. Remélem, még összefutunk! Bye!
- He... helló- köszöntem halkan Billie Joe hátának.
Ahogy ezzel a sráccal beszéltem, még lélegezni is elfelejtettem, és mielőtt becsuktam az ajtót, szívtam egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy vele még biztosan össze fogok futni.
Izgalmas nyárnak nézünk elébe...