Megmentett magamtól!

VI.

Maya

•Ahogy lassan magamhoz tértem, a fehér falak homályosan úsztak el a szemem előtt. Minden olyan távoli és irreális volt. Próbáltam megmozdulni, de az egész testem nehéznek tűnt, és a fájdalom egy pillanatra mindent elnyomott. Hallottam a gépek halk csipogását körülöttem, és lassan észleltem, hogy valaki a nevemet mondja.
Nova volt az. Ahogy közelebb hajolt hozzám, az aggodalom szinte tapinthatóvá vált az arcán, de amikor meglátta, hogy kinyitottam a szemem, azonnal elmosolyodott, bár szemeiben még mindig ott volt a fájdalom.

-Maya..Végre!-suttogta, és megszorította a kezem.-Nagyon aggódtunk érted. Hogy érzed magad?

•Próbáltam válaszolni, de csak egy halk nyögés jött ki belőlem. Nova szeme tele volt könnyekkel, de nem sírt. Erős akart lenni, éreztem rajta.

-Ne erőltesd, elég, hogy ébren vagy-simogatta meg az arcomat.-nem tudom elmondani, mennyire féltem. Miért nem mondtad el, hogy ennyire rosszul vagy?

•Rázni próbáltam a fejem, de még ez is nehezemre esett.

-Nem akartalak terhelni téged-nyögtem ki nagy nehezen.

•Nova elhallgatott, mintha nem tudná, mit mondjon.

-Mindegy, hogy mi van, Maya, segíthettem volna. Ne csinálj többé ilyet, kérlek.

•Egy rövid ideig csendben ültünk, majd végül elengedte a kezemet, és lassan felállt.

-Most pihenj, rendben? Hamarosan visszajövök.

•Ahogy Nova kilépett a szobából, megjelent az anyám. Nem sietett, nem rohant, csak belépett, mintha nem is történt volna semmi különös. Az arca rideg volt, és amikor rám nézett, az érzés ugyanaz volt, mint mindig: közömbösség.

-Jól vagy?-kérdezte egyszerűen, de a hangjában nem volt valódi aggodalom.
-Azt hiszem-feleltem halkan, és kerültem a tekintetét.
-Az orvosok majd rendbe hoznak. Nem kell túldramatizálni ezt a helyzetet-legyintett-pihenj, ha úgy gondolod.

•Semmi több. Egyetlen gyengéd szó vagy érintés sem. Csak egy gyors pillantás, és már el is tűnt az ajtó mögött. Ahogy eltűnt, úgy éreztem, mintha egy mély gödörbe zuhannék vissza. Mintha semmi nem változott volna.Azt hittem egyedül maradtam, de aztán Harris lépett be.

•Az arca teljesen más volt, tele volt aggodalommal, szeretettel. Ahogy rám nézett, azonnal láttam, mennyire fontos vagyok neki. Pedig mégcsak pár napja ismerem. Nem szólt azonnal, csak közelebb lépett, és finoman megérintette a kezemet.

-Maya..-kezdte halkan-miért nem mondtad el nekem?
-Nem akartam, hogy aggódj-suttogtam-nem akartam, hogy így láss.

•Harris arcán fájdalom suhant át.

-Mindig melletted lettem volna. Bármi történik, nem hagylak magadra.

•A szavaiban annyi őszinteség volt, hogy a könnyek kitörtek belőlem.

-Sajnálom, Harris..Annyira sajnálom..-mondtam remegve.

•Ő csak megrázta a fejét, és lehajolt, hogy közelebb hajoljon hozzám.

-Nem kell sajnálnod, Maya. Csak az a fontos, hogy itt vagy. És én itt maradok melletted. Nem megyek sehova.

•A keze erősen fogta az enyémet, mintha soha nem akarna elengedni.

Harris

•Még mindig alig hittem el, hogy csak két napja ismerem Mayát. Minden olyan gyorsan történt, mégis úgy éreztem, mintha sokkal régebb óta része lenne az életének. Ahogy Maya könnyei lassan végigcsorogtak az arcán, megéreztem a súlyt, amit Maya magában hordozott.

-Maya-kezdtem újra, a hangom mély és nyugodt volt-nem számít, hogy mennyi ideje ismerjük egymást. Az, amit most érzel, fontos. És én veled akarok lenni, nem azért, mert muszáj, hanem mert..mert törődöm veled.

•Maya szemei kipirosodtak a sírástól, és kicsit megszorította a kezem, mint aki kapaszkodik abba az egyetlen emberbe, aki most biztonságot nyújt neki.

-Nem értem, miért vagy itt, miért akarsz maradni..-Maya hangja bizonytalan volt, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg itt vagyok vele.
-Mert fontos vagy nekem-válaszoltam határozottan, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy a szemébe nézzek.-lehet, hogy csak két, három napja ismerlek, de ez nem változtat azon, amit érzek. Nem kell mindent megérteni azonnal. Néha csak tudni kell, hogy valaki törődik veled.

•Mayanak újabb könnycsepp gördült le az arcán, és mélyet sóhajtott.

-Annyira egyedül éreztem magam. Nem akartam, hogy bárki lássa ezt az oldalam..
-De nem vagy egyedül. Nem most, és nem ezután. Én itt vagyok.

•A csend körülöttünk szinte tapintható volt, de éreztem, hogy valami megmozdult Maya belső világában. Egy törékeny, de erős kapcsolat kezdett kialakulni köztünk, és bár az idő rövid volt, amit együtt töltöttünk, mindketten tudtuk, hogy ez valami több, mint egy egyszerű találkozás.

-P🪲