Megmentett magamtól!

XI.

Maya

•Reggel a nap fénye ébresztett fel, Harris már nem volt mellettem. Hallottam, ahogy Ethan nevet a másik szobában. Felkeltem, és a gyerekszobába mentem, ahol Harris épp Ethannel játszott.

-Jó reggelt-mosolygott rám, de a fáradtság még ott ült az arcán.
-Reggelt-válaszoltam csendesen, figyelve őket.

•Egy pillanatra úgy tűnt, minden rendben van, de a tegnap esti feszültség még mindig ott lappangott köztünk.

-Jól aludtál?-kérdezte Harris, bár mindketten tudtuk, hogy nem ez a lényeg.
-Próbáltam-válaszoltam-Harris, mi lesz Laurával?

•Harris elkomorodott, de csak annyit mondott:
-elintézem-majd elfordította a fejét, de éreztem, hogy a gondolatai visszatértek a tegnap estéhez.

-Hogyan?-kérdeztem óvatosan-mit fogsz tenni?
-Beszélek vele-mondta végül, miközben letette Ethant.-nem akarom, hogy tovább árnyékolja az életünket.
-És mit fogsz mondani neki?-kérdeztem halkan, de tudtam, hogy erre nincs könnyű válasz.
-Azt, hogy nem változtat semmin-nézett mélyen a szemembe-te és Ethan vagytok az életem. Laura már csak a múlt.

•Bólintottam, de valahol mélyen mégis kételkedtem, hogy tényleg ilyen egyszerű lesz.

•Harris tekintetében ott volt az elszántság, de én még mindig éreztem a bizonytalanságot. Tudtam, hogy ez az ügy nem oldódik meg egyetlen beszélgetéssel.

-Remélem, tényleg így lesz-mondtam halkan, miközben Ethan kuncogva játszott mellettünk-nem akarom, hogy Laura közénk álljon.
-Nem fog-válaszolta Harris, határozottabban, mint előzőleg-én ezt lezártam. Csak..most már muszáj kimondanom neki is.
-Mikor találkozol vele?-kérdeztem, bár nem tudtam, hogy készen állok-e erre a beszélgetésre.
-Ma este-sóhajtotta Harris-jobb minél előbb tisztázni.

•Bólintottam, és megpróbáltam elhinni, hogy a találkozás valóban megold mindent. De a gyomromban ott volt a görcs, és éreztem, hogy a nap hátralévő része csak egy hosszú várakozás lesz.

•••

•Este Harris idegesen készült a találkozóra. Próbált nyugodtnak tűnni, de láttam rajta, hogy belül feszült.

-Biztos, hogy ez jó ötlet?-kérdeztem, ahogy az ajtónál állt.
-Csak beszélek vele, semmi több-mondta, majd egy gyors csókot nyomott a homlokomra.-szeretlek.
-Én is szeretlek-feleltem, de ahogy becsukódott mögötte az ajtó, a kétségek ismét felszínre törtek. Nem tudtam elengedni azt a furcsa érzést, hogy valami nincs rendben.

•••

•Eltelt egy óra, aztán még egy, és nem bírtam tovább, Ethan már aludt. Felkaptam a kabátomat, és úgy döntöttem, utánanézek. A belvárosba siettem. Megkerestem a legközelebbi bárt, ahol valószínűleg találkozhatnak.

•Amikor beléptem, azonnal megláttam őket. Harris és Laura a bárpultnál ültek, egymáshoz közel hajolva beszélgettek. Laura mosolygott, a kezét Harris karján pihentette, mintha semmi sem változott volna az évek alatt. Harris arca feszült volt, de nem húzódott el.

•Megdermedtem az ajtóban. Nem akartam hinni a szememnek, de ahogy néztem őket, a kétségeim beigazolódtak. Laura nem csupán beszélgetni akart.

•Közelebb léptem, és ahogy a sötét fények között megláttam Harris arcát, éreztem, hogy valami eltörik bennem. Laura hirtelen előrehajolt, és megcsókolta Harrist. A félhomályában még élesebben rajzolódott ki az a pillanat. Harris először megdermedt, de nem húzódott el azonnal. Minden másodperc, amíg nem lépett hátra, égetett. A gyomrom összeszorult, mintha valami súlyos dolgot éreztem volna lehullani bennem.

•Nem tudtam megállni. Még egy lépést tettem előre, és alig hallhatóan megszólítottam őket.

-Harris..?

•Mindketten felkapták a fejüket. Harris arca elsápadt, ahogy meglátott. Laura viszont elégedett mosollyal nézett rám, mintha pontosan ezt akarta volna.

-Maya, ez nem az, aminek látszik..-kezdte Harris zavartan, felállva a székről, de a szavai üresen kongtak. Láttam az arckifejezését, láttam, hogy meg van zavarodva.
-Tényleg?-kérdeztem, a hangom remegett a fájdalomtól és haragtól-akkor magyarázd meg, mi ez!

•Laura önelégülten hátradőlt, és keresztbe fonta a karját-semmi különös, Maya. Csak nosztalgiázunk-mondta élesen, majd Harrisre nézett, mintha kihívta volna, hogy tagadja.

•Harris szeme kétségbeesetten találkozott az enyémmel, de már nem hittem neki. A csók ott lebegett köztünk, mint egy fal, amit már nem tudtunk átugrani.

-Menjünk haza, Maya-próbálta Harris csillapítani a helyzetet, de én hátrébb léptem.
-Nem..számunkra már nincs olyan hogy haza..-suttogtam, majd elfordultam tőle, és elindultam az ajtó felé, anélkül, hogy visszanéztem volna.

-P🪲