Destiny: A Herceg élete

A múlt hatása

- Mit zagyválsz össze-vissza, asszony?! - kelt ki magából Madik.

- Vámpír, szemtelen vérszívó! A szúnyog is hálásabb lény nálad, de mint hogy a felséges asszony, kért tovább tervezel velem bohockódni, vagy indulhatunk? - csattant fel Lillian. Mióta visszajött a szomszéd országból, és ellenszert kerestek vele egy démonra rótt átokra, azóta mélyen bugyogott benne a fékezhetetlen düh. Madik jó alanynak tűnt ennek szabadon engedésére.

- Idefigyelj, boszorkány! Engem nem érdekel, hogy mit tettél évekkel ezelőtt, vagy hogyan loptad be magad a király kegyeibe. Ha a trónörökösnek vagy az anyjának valami baja lesz, ha addig élek is, az lesz az utolsó tetted, Lodulj! - szinte kiabálta Madik, elkapva a boszorkány ruhájának nyakrészét, és lökött rajta egyet, mire az asszony csak leporolta ruháját, haragosan nézett a titkárra, majd magában varázslatot kántálva egy pillanat alatt találta magát, mind ő, mind a titkár a palota folyosón. Madik legnagyobb bánatára utálta, ha kérdezés nélkül teleportálta az asszony ide vagy oda. Néha eljátszott a gondolattal, milyen lenne az utolsó cseppig elfogyasztani az asszonyban keringő mágiát; talán a világnak tenne vele szívességet. Most azonban Anasztázia királyné és a gyermeke élveztek elsőbbséget. Madik éppen csak a dolgozószoba ajtajába lépett, mikor megérezte az uralkodói jelenlétet. Vladimir a szobában asszonyával, ez köztudott; az uralkodó jelenléte aligha elrejthető, ha ő maga nem akarja. Azonban jelen pillanatban az erőben aggódom, pislákol és erősen pulzálva járja át a palotát. Mindenhol, ami viszont nem megszokott, az aurában keveredő szobában terjengő, eddig ismeretlen nagyságú, mér energia; nem a királynőjé, az bizonyos. Igazat szólt a banya? Akkor mégis csak ért valamit, hogy eddig életben hagyta. Bár sajnálta a Földet, hogy az asszony lába alatt kell behorpadnia a levegőt, hogy a torkán keresztül kell e fertelmet életben tartania.

Tudom, minden egyes gondolatod, Madik, sőt, mit ne mondjak, egy ideje idegesít. Talán a másik ország királya mellett kellett volna maradnom, tekintve, hogy rólad messziről süt, hogy felém rossz indulat fűt - jegyezte meg Lillian, előre sietve az ajtón, s belépve, azonnal, fejet hajtva köszöntötte uralkodóit. Talán az járt a fejében, hogy ha a démonoknál rontott, majd a vámpírok ura ad neki védelmet? Lehet, hogy egyszer megmentette a királyt, de volt, akit nem tudott, annak ellenére, hogy a király hetekig szinte könyörgött. Majdhogynem térdre esett, ezt a jelenetet nem szeretném újra látni, márpedig a titkár tisztában volt azzal, ha valami baja lesz annak, akit a király szívéből szeret, vagy ki utóda lesz nem sokára, akkor a király maga, ha akár nem térdet, hanem fejet hajtana azért, hogy a boszorkány társát vagy gyermekét életben tartsa. a gondolatmenet végére ért, keserű szájízzel nézett az asszonyra, fohászkodva, hogy ami előbb a fejében lejátszódott, az asszony tudomására ne jusson, hiszen biztos volt abban, hogy legyezné hiúságát, ha a király, feladva minden méltányosságát, esne térdre előtte, minden felajánlás segítse. Egyetlen rosszat gondolt magában, Mamozdulat végignézett az időközben leereszkedett boszorkányon.

-Madik! Nem megmondtam, hogy azonnal értesíts bármiről? Asszonyom állapotában változás lép be, és te nem közlöd, utána pedig késelsz a gyógyítóval. Mondd, egy gödörből kellett előásnod? - lépett közben a király Madik teljes meglepetésére, mert annyira belemélyedtél abba, mi mindent tenne Lilliannal, hogy nem figyeltél arra, a szoba mely részében található. Uralkodója szemében düh és aggodalom lángjával.

-Nagyuram, bocsánatodért esedezem, hogy a királyné állapotáról nem értesítettem időben - hajolt meg Madik, és a szeme sarkából látta, hogy Anasztázia szólni készül. Azonban felé tekintve diszkréten meghajolt, és folytatta bocsánatkérését ura felé: - Szintén az én hibám, hogy a nagyrabecsült gyógyító késedelmeskedik. El kellett volna mennem érte SilverMoonba azon nyomban, nincs mentségem tettemre - hajolt mélyebben meg Madik.

-SilverMoonban? Mit keresett az udvari gyógyítóm a szomszéd városban? Nem tudok róla, hogy rokonai lennének a démonok országában, sem barátai, s tudtommal az előző király ki tiltatta onnan a boszorkányokat, nem beszélve arról, hogy mint faj, a démonlétükből ítélve, csecsemőkoruktól fogva varázslattal élnek - vezette tekintetre Vladimir a felesége mellett guggoló boszorkány .

-Lehetséges, hogy rosszak az értesüléseim? Évekkel ezelőtt találkoztam SilverMoon urakodójával az egyik közeli erdőben. Nekem nem szeretnék rossz viszonyt ápolni királyságával, viszont még nem ismerkedtem meg sem a lányával, sem a lánya akkori kérőjével, talán már férjével - gondolkodott Vladimir.

-Nagyuram... - kezdett bele Madik, azonban Lillain félbe szakította.

- Őfelsége értesülései helytállóak, SilverMoon teljesen kitiltatta városából, sőt országából társaimat. A démonok uralkodója, Isaac Star von Night előszülött fia feleségül vette Orlando Moran Moon második gyermekét, akinek gyermekáldást jósoltak. Az újdonsült királyné jelölt nem sokkal később az orvosok e tényeket... A démonok uralkodója tajtékzott, hiszen unokái és menyének élete veszélyben volt; a trónörökös feleségét megátkozták egy születésre érkezett medálok szerint. A két uralkodó együtt keresi a tettest - mondta Lillian, együtt a kezét Anasztázia hasa felett járva.

- Még mindig érvényesül ki van tiltva az országukból a néped. Isaac gyermeke házasságot kötött, erről nem is értesültem. Az utolsó közlés szerint még csak eljegyzés volt, és az uralkodók külön kezelték országaikat is, ami ezen házasság révén egybe olvadtak. Csak nem szeretném magamra haragítani őket. Azonban mi közöd neked a leendő királyné és gyermekét ért átokhoz? - kérdezte Vladimir, egyenesen lyukat égetve a jelenleg neki hátat fordító Lillian tarkójába.

-Keresik azt, aki az átkot szőtte, s mivel az ország közelében tartózkodtam, és varázslatom szintje majdhogynem ütötte az átokét, az egyik gyanúsított szerepét én kaptam, és 4 napig voltam megfigyelve a palotában, hol a trónörökös, hol pedig Isaac király megfigyelése alatt . Még nem ült el a gyanú, majd nemrég levelem érkezett, hogy ártatlanságot akkor ismeri el, ha megszüntetem a királynéra mért átkot - válaszol Lilian a királyra nézve, majd folytatta a vizsgálatot Anasztázia hasán át a nyakáig, tarkójáig.

Vladimir idegesítette a szomszéd országban történt tragédia hátszele; ha valami rosszul sül el, nem lesz, aki orvosolni tudja. Talán, ha átadja Lillant a démonoknak, vagy beszél Isaac-kal, mint régen. Most azonban nem gondolhat erre; azt kell megtudnia, mi történt a feleségével és fiával.

Lillian, mintha csak megérezte volna, kérdés nélkül magyarázni kezdett, meghajolva a király és királyné előtt.

-Felség, a felséges asszony fizikai állapota kiváló, ereje teljében van, és a vérének összetétele is teljesen rendben van, olyan, amilyennek egy nemes vámpírnak, a ritkáknak rendelkeznie is kell - kezdte Lillian.

-Akkor mégis miért voltak fájdalmai, miért lesz rosszul? - kérdezte Vladimir, végig nézve Anasztázia testén.

-Felség, a királyné egészséges, áramló és mennyiségi pulzáló ereje a gyermeketek erejének manifesztálódni kezdett. A gyermek az anyja méhében elkezdte öntudatlanul hasznát venni, mintha csak természetes folyamatként levegőt venne a Földön. Értik? - nézett körbe.

- A gyermekem ereje volt az a pulzálás? - kérdezte meglepetten Anasztázia, kezét a hasára rakva. Mire Lillian bólintott.

-De hogyan lehetséges ez? Nem hallottam még olyanról, hogy egy baba az erejét az anya méhében elkezdje használni - mondta Vladimir nem ilyen erősen, ledöbbenve.

-Felség, a gyermek a látomásaim és vizsgálataim szerint az Ön legtávolabbi ősének teljes erejét megörökölte, és ez a nagy valószínűséggel ez adott  erős biztonságot a gyermeknek a terhesség alatt. Ugyanis a nemesvérű vámpíroknál kis számban marad meg olyan terhesség, amelybe ne avatkozott volna gyógyító, úgy mondván, a gyermeket a sors adta Önöknek és a Birodalomnak. Erejét és annak jövőbeni nagyságát nem látom. Ennyivel tudtam segíteni csupán, és a terhesség visszamaradt idejében a királyné állapotát szemmel tartom. Jólétére gyógyitalt készítek, s hogy a Herceg erejét a jövőben hogyan tudja okosan kordában tartani, erről igyekszem kutakodni - válaszol Lillian, meghajolva.

-A legtávolabbi ősöm – jegyezte meg Vladimir, elmélázva felidézve, amit apja tanított neki kisgyermekkorában.