Alvilág I. kötet

10.fejezet

Alisa

Walter eltűnt, de azt nem mondta meg, hogy hova megy. Érdekes. Viszont szerencsére két nap múlva kiengednek, és akkor élvezhetem a szabadságot. Lassan megőrülök, hogy itt kell lennem bezárva.

Csak délután ért vissza Walter úgy, hogy még reggel ment el. Bármit is csinált nagyon titkolja, ugyanis nem akar semmit sem elmondani, amivel persze semmi baj sincsen, hiszen neki is meg van a saját magán élete, csak még nem nagyon fordult elő olyan, hogy nem mond nekem valamit és ez most egy picit furcsa érzés, de majd egészen biztosam megszokom. Vagy nem.

-Jobban vagy már? – kérdezte Walter az ágyam mellé ülve.

- Eddig is teljesen jól voltam. – feleltem duzzogva.

- Tudom, de jobb biztosra menni, hiszen benne voltál egy olyan kocsiban, ami felrobbant. Kitudja, attól, hogy nem érzel fájdalmat még lehetnek sebeid. – próbált meggyőzni.

- Hát jó, te tudod. – vontam meg a vállaimat hanyagul.

- Hozzak neked valamit enni vagy inni? – kérdezte, mire korgott egyet a hasam.

- Azt hiszem a kaja most nagyon jól esne. – nevettem el magam, és még Walter is elmosolyodott pedig ő nagyon ritkán szokott.

- Mindjárt jövök. – állt fel, majd kiment.

Kíváncsi vagyok, hogy Jace gondolkozott-e azon, hogy hogyan csináljuk a rablást, mert nekem éjjel-nappal azon jár az agyam. Ha őszinte akarok lenni, akkor izgulok. Ez egy nagyon jól őrzött bank, talán a világ legjobban őrzött bankja és nekünk most pont azt kéne kirabolnunk. Fogalmam sincsen, hogy hogyan fogjuk majd megcsinálni, de valahogy csak sikerülni fog. Vagy nagyon remélem.

-Itt is vagyok. – lépett be az ajtón Walter egy halom kajával a kezében.

- Mi van a jégkorszakra készülsz? Vagy tudsz valamit, amit én nem? – vettem fel hangosan.

- Most mi van? – nézett rám szórakozottan. – Éhes vagy, de azt nem mondtad el, hogy mit kérsz.

- Oké, jogos. – forgattam meg a szemeimet. – Legalább holnapra is marad.

- Az biztos. – dobta nekem az egyik szendvicset.

- Hé! A beteget nem dobáljuk. – mondtam neki kicsit durcásan.

- Azt mondtad, hogy jól érzed magad, szóval nem vagy beteg.

- Most komolyan ki fogod forgatni a szavaimat? – tártam szét a karomat.

- Csak ha olyat mondasz.

- Milyet?

- Olyat, amire tudok a saját szavaiddal válaszolni.

- Akkor inkább meg sem szólalok. – haraptam bele a szendvicsembe.

- Oké. – vont vállat.

- Ne már, olyan szemét vagy! – ütöttem meg szórakozottan a kezét. – Nem ülsz ide? – paskoltam meg a helyet magam mellett az ágyon.

- Kösz nem. – mondta egyszerűen, miközben ette a kajáját.

- De le merem fogadni, hogy ez kényelmesebb, mint az a szék. – néztem rá nagy szemekkel.

- De csak most az egyszer! – adta meg magát, amit egy tapssal jutalmaztam. – Tényleg csak most az egyszer!

- Oké, oké értem. – bólogattam, majd még jobban arrébb csúsztam.

- Le fogsz esni az ágyról, ha még jobban arrébb mész. – állapította meg.

- Lehet. – helyeseltem.

- és téged ez még csak nem is érdekel. – nézett rám összehúzott szemekkel.

- Nem. – mondtam komolyan, de nagyon kevés választott el attól, hogy elröhögjem magamat.

- Még egy picit sem?

- Nem.

- Oké. – vont vállat, majd nemes egyszerűséggel lökött egyet rajtam így én leestem a földre.

- Te most komolyan lelöktél? – tátottam el a számat.

- Aha, azt mondtad, hogy nem zavar. – felelte.

- Walter!

- Azt hiszem, hogy most egy kicsit pipa vagy. – mondta. – Én most inkább magadra hagylak. – ugrott fel az ágyról, majd kirohant az ajtón, mire én furán néztem utána.

- Okééé. – ültem vissza, majd az ölembe vettem a kajás zacskót és elkezdtem turkálni közötte, hogy megnézzem mik vannak még a szendvicsen kívül. Találtam még cukrot meg csokit és egy ügyidőt, amit ki is bontottam, majd egy jó nagyot kortyoltam bele. Hirtelen megcsörrent a telefonom és egy ismeretlen számot írt ki. Sosem szoktam felvenni az ismeretlen számokat, de most valamiért még is megnyomtam a fogadás gombot, viszont nem szóltam bele.

-Alisa? Itt vagy? – szólalt meg valaki a telefonba és az a valaki egészen pontosan Jace volt.

- Oh, hála az égnek. – sóhajtottam egy nagyot.

- Mi az? Már ennyire vártál a hívásomra? – kérdezte, mire olyan vörös lettem, mint egy darab cékla.

- Nem, csak azt hittem, hogy valaki más lesz az. – magyaráztam meg gyorsan, vagy legalábbis próbáltam. – Miért kerestél amúgy? – jutott eszembe az az aprócska tény, hogy egyébként még mindig hívásban vagyunk és, hogy nagy valószínűséggel mondani szeretne valamit.

-Beengednél?

- Mi? Hol vagy?

- Az ablakban. – felelte, mire felálltam, majd elhúztam a függönyt és tényleg ott állt. – Hali. – mosolyodott el kisfiúsan.

- Tudod van ajtó is. – mondtam, miközben kinyitottam az ablakot.

- Tudom, de ez így izgalmasabb. – mondta átlépve a párkányt.

- Meg kell hagyni nagyon romantikus vagy. – ültem vissza az ágyba.

- Nem is értem mi ütött belém. – nézett körül, mintha keresne valamit és hirtelen olyan furcsa érzés fogott el. Olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Most is amiket mondtunk egymásnak, simán elhinném, hogy régi barátok vagyunk és, hogy nem csak egy hete se, hogy ismerjük egymást személyesen is.

- Na és miét jöttél? – kérdeztem törökülésbe ülve, közben pedig a fülem mögé tűrtem az egyik hajtincsemet.

- Szerettem volna minél hamarabb megbeszélni, hogy hogyan is akarod kirabolni a világ első helyén lévő legjobban őrzött bankot. – jött közelebb és a végén már csak néhány centi választott el minket egymástól.

- Hát ezt én is megakartam kérdezni. – mondtam nagyot nyelve.

- Hm. – egyenesedett fel, majd megnyalta a szája szélét. Na jó! Ennél szexibb dolgot még életemben nem láttam! – Csak nem tetszik a látvány? – nevette el magát, mire észbe kaptam, hogy őt bámulom. Az biztos, hogy mivel kő gazdag, azt is tudja magáról, hogy nagyon is jól néz ki.

- Csak elbambultam. – legyintettem egyet.

- Észre vettem. – vigyorodott el.

- Inkább beszéljünk a tervről. – tereltem a témát.

- Kérésed számomra parancs. – ült le a székre, majd szembe fordult velem és bele fogott.

Összesen két órát vett igénybe, hogy mindent át tudjunk beszélni, de úgy gondolom, hogy igazán megérte. Persze még biztosan lesznek módosítások, te legalább maga a tervnek a részletei megvannak.

-Én most megyek. – állt fel.

- Oké.

- Majd találkoznunk. – kezdett el kimászni az ablakon. Na az biztos, hogy a gondolkodás módját nem fogom megérteni. – Ja és Alisa. – hajolt vissza. – Ha lehet, akkor ne maradj egyedül egy autóban sem. – tanácsolta, majd ténylegesen elment.