Nézőpontok (Taekook ff.)

Életmentés vagy szadizmus? (Yoongi)

[18 évvel korábban]

A Luretti erdő felől haladok a Fővárosba. Halál és bosszú energiája terjeng a levegőben. Veszélyes.

Futó léptekre leszek figyelmes, ami vagy állat, vagy egy fiatal csörtetése. Minden esetre elindulok arra, hogy megnézzem magamnak. Gyerek. Talán tudja, mi a balhé oka. Viszont túl gyors ahhoz, hogy utolérjem – vagy legalábbis most lusta vagyok futkározni – ahhoz pedig túl hangos, hogy rákiáltsak. Így egy ágat sodrok a lábai közé, ez kerül a legkevesebb energiámba.

El is vágódik, de aggasztóan nagy üvöltéssel fog a lábára. Hupsz. Azt hiszem, a szülei nem fognak nekem örülni. Várok pár percet, de továbbra is üvöltve bőg. Baszki. Eltörhette a lábát? Cipelhetem haza ölben. Ügyes vagy, Yoongi, ezt jól megcsináltad!

Kőszívem viszont nekem sincs, szóval, mintha csak az üvöltésére figyeltem volna fel, odasietek hozzá. Yapp. Az alsó lábszár gatya. Eggyel több helyen hajlik, mint kéne. Ez még jobb helyeken is baj.

– Jól van, jól van, halkabban! – Leveszem a táskámat, hogy egy zöld varázskristályt a fiú lábára tegyek. Csodát nem fog tenni, de a fájdalmon segít. Így ez a szerencsétlen, rongyos kölyök is el tud csendesedni. – Miért rohantál? Kergetnek?

– Nem – szipogja, letörölve ragacsos arcát a pólója nyakával. Guszta... – Meg akartam ölni azt a három Fényharcost. – Bátor és határozott kijelentés ez az esélyeihez képest. De nem kevésbé ostoba, mint a tisztálkodó művelet láthatóan berögzült mozdulata.

– Mi bűnt követtek el, hogy ily bosszút érdemeljenek?

– Megölték-megölték a szerelmemet. – Oh, dráma ezerrel. Szóval ő a bosszúvágy forrása. A szemeimet forgatom. – Nyolc éves volt. Eltűntettek minden nyomot a lány után. A képeit is elhomályosították. – Kis tündérem. Ha azok valóban Fényharcosok voltak, bizonyára nem kötik magukat a szabályzathoz. Ez szerintük fekete mágia lenne. Felettébb érdekes. – Meg kell bosszulnom őt! – A fiúcska feláll ép lábára, és elszántan kezd ugrándozni arra, amerre futott. Ejha!

– Ha elesel, az nagyon fog fájni. – Két lépéssel beérem, és a hónaljánál megtámasztom a kis koszcsimbókot. Tiltakozik a kezeim ellen. – Hány éves vagy, tökmag?

– Hét. Na! Engedj el! – Próbálja lefejteni magáról az ujjaimat, de nem adom őket olyan könnyen.

– Hol laksz? – Felemelem a földről, ezzel nyerve a megy-marad vitában.

– Sehol. Árva vagyok, most éppen bosszúhadjáraton! Elengednél?

Bassza meg! Árva! Ó, faszom, most vettem a nyakamba egy magatehetetlen kölyköt fél évre! Bravo, Yoongi, ezt aztán tényleg jól megcsináltad!

– Na ide sasolj, a következő lesz a helyzet: Most szépen elmegyünk, és ellátjuk a lábadat. Megfürdesz, kapsz rendes ruhát, és amíg a lábad meg nem gyógyul, egy kis nevelést is. Hacsak át nem tudlak akasztani valaki más nyakába. Megértettük egymást?