Ő nem látja sajnos saját magát
Az én két szememmel sajnos,
S nekem nem hinné mit mondok.
Nap se látja szépnek magát,
S mégis ragyog tőle a hold.
Ha kell ezerszer elmondom.
Rózsából is van ezer meg egy,
S nekem pont az az egy kell, ő.
És milliónyi közt ő hervadna,
A szál, melyen szemem legel,
A legvörösebb szál, mely ő,
És csak is ő lehet nekem az.
Két ember vagyunk a világon,
S ha ellened lenne épp a világ,
Akkor ketten vagyunk ellene.
Nélküled az élet csak átok,
Ha így kell éljek, testemet ásom,
S leszek inkább a föld ebédje.
Haza érvén, mint fáradt hadak,
Lelkem ledől, pihen, s aluszna,
De nyugta nincsen neki mégsem,
Míg karjaid közé nem akad,
És ott végre már megszusszan.
Szeretlek, ez az egyetlen vétkem.
2024.10.07.
