A csendben még mindig
Csak viszhangzik nekem,
Az utolsó szavad mit ki
Nem mondtál te nekem.
Illatod mint kecsesen járó,
Jobra balra ingázó szellem,
Ezt hagytad te véletlen bárhol,
De most szívemet súlytod vele.
Tetteid mint romantikus film,
Vetül fejemben, s nézem újra,
Hátha melettem leszel végre itt,
Hol lelkem épp magányom fújja.
S ablakon bámul be a hold,
Várja hogy meséljek neki.
És mesélek, de nem magamról,
Hanem rólad hisz azt szereti.
Ó, nagyon szereti hallani,
Hisz szemem ragyog mint ő.
S mondom érte meghalni,
Megérné, csak megvédjem őt.
Szeretném ha ő most itt lenne,
Hisz nélküle akár csak egy nap,
Is éppen annyi, mint egy évezred,
S hogy vele legyek, elveszem majd.
2024.09.29.
