Amikor mindig én vagyok a hibás, mert nincs aki segítő kezet nyújtson
Szívem összeszorul, mert nincs kihez hozzá bújnon
Szorosan, hogy erősen kiölelje belőlem ezt a bánatot.
Ez lenne normális, hogy csak a testem kell, a lelkemmel nem törődik senki?
Egy bábu vagyok, akinek saját akarata nincs
Erőm fogytában, kérlek segíts!
Legyél te a biztos pont, a biztonság
Aki mindig mellettem van és vigyáz rám
De miket írok, hisz nincs senki
Ki segítséget nyújtana, ezzel felszínen tud tartani.
Meddig kell még tűrnöm, meddig szenvedjek
Ebben a világon?
Miért nem hagyjátok végre, hogy lelkem örök békére találjon?
Akár vonattal, akár pengével
Vagy a nyakam körül összefonódó két kezemmel, vagy a kötéllel.
Tudom, hogy senkinek sem hiányoznék
Ha egyszer örökre eltűnnék
Felszabadult lennék
Végre boldogan lépnék
A vonat elé.
Kérlek ne zokogjatok testem maradványai fölött
Inkább emlékezzetek a jóra, amikor én már a föld
Leszek
De remélem tudjátok, hogy szeretlek titeket.
Meddig kell még tűrnöm, meddig szenvedjek
Ebben a világon?
Miért nem hagyjátok végre, hogy lelkem örök békére találjon?
Akár vonattal, akár pengével
Vagy a nyakam körül összefonódó két kezemmel, vagy a kötéllel.
Csak nem tudom még, melyik a csábítóbb módszer
A vonat, esetleg a kés a kezembe
Vagy a kötél, melyet nyakamba teszek
Ne féljetek, már nem sokáig kell elviselnetek
Nem sokára csendben elmegyek.
Meddig kell még tűrnöm, meddig szenvedjek
Ebben a világon?
Miért nem hagyjátok végre, hogy lelkem örök békére találjon?
Akár vonattal, akár pengével
Vagy a nyakam körül összefonódó két kezemmel, vagy a kötéllel.
