Bekövetlek

*3*

Berni persze mukkani sem bírt – és talán jobb lett volna, ha ez így is marad.

– Jól van a barátnőd? – mukkant meg aztán.

Nándor szeme elkerekedett.

– Ööö... Tessék?

– Hát, hogy... fura... – csacsogott tovább Berni, hogy mentse a zavarát. – Az ember rögtön bajra gondol, ha ilyen korán hív, érted, suli előtt...

– Szünet van.

Berni felforrósodott arca elé kapta a kezét; már megint összevissza beszél. Annyira utálta, hogy ilyen idióta, amikor zavarban van. Még egy ekkora égést!

– Bakker... Felejtsd el.

– Sajnos ahhoz túl jó a memóriám.

Berni kizökkent a nem várt reakció hallatán. Ránézett a mosolygó fiúra, és pislogással kérdezte meg, mi van.

– Fogadjunk, a Csabi mondta, hogy a csajommal beszélek.

– A Marci.

– Az ugyanaz.

Az aulában csengettek – pontosabban kolompoltak, hogy összegyűljön a nép.

– Mennünk kell – hadarta Berni olyan gyorsan elindulva, hogy Nándor fél lépéssel mögötte tudta csak tartani az iramot.

Kamilla szeme játékosan csillant a fiúk gyűrűjében, de Berni lehajtott fejjel karolt belé.

– Miért hagytál ott? – suttogta.

– Azt hittem jössz, aztán meg reméltem, hogy zavarnék, ha visszamennék érted – súgta vissza Kamilla, mire Berni megrázta a fejét. Érzékelte, hogy Nándor ott áll mögötte, a közelsége a hátát melegítette. Nem mert megfordulni. Orrába kúszott a fiú fűszeres-mentolos illata. Amikor a fiúk valamin összesúgtak, a kiejtett zöngék simogatták a fülét.

Végighallgatták a köszöntő beszédet, ami után a beosztásról esett szó. Az online jelentkezésnél be kellett pipálniuk, milyen feladatokat vállalnak. Berni és Kamilla azt is hangsúlyozták, hogy együtt akarnak tevékenykedni.

A dolgok itt szerencsés fordulatot vettek, ugyanis a mellékszárnyban, az első és második évfolyam részlegén kellett kifesteniük a leendő elsősök termét – azt a termet, ahol ők is kijárták az első két osztályt. Ez a nosztalgikus helyzet először néma csendet váltott ki belőlük, majd felidézték, hol ültek, hol játszottak, és hogy a mostani filces tábla helyett krétás, zöld tábla lógott a falon, és micsoda kiváltság volt, ha Orsi néni megengedte, hogy írjanak a táblára; pláne színes krétával...

– De jó is volt itt! – sóhajtott Kamilla, majd a festékesvödörhöz vonult.

Berni a saját szobáját is maga festette ki tavaly tavasszal, így nem jelentett gondot, hogy hengereznie kell. Tudta, hogyan mártsa a világoskék festékbe, hogyan használja a csepegtető rácsot, és milyen mozdulatokkal dolgozzon. Kamillának már jóval több nehézséget okozott a dolog, így ő inkább ecsettel mázolta a nehezen elérhető részeket a villanykapcsolók, konnektorok, szegélyek mentén. Festés közben Berni elmesélte neki, mennyire lejáratta magát, és kérte, hogy ássa el, de Kamilla közölte, hogy nem szeret kertészkedni, így Berni kénytelen viselni tette következményét.

Friss levegő libbent be az ablakon, az ajtóval szemben ablaksor húzódott, mindegyik nyitva állt – az ablakkereteket fehérre cserélték.

– Olyan szép lesz ez a terem! – mondta Kamilla pihenés közben almagerezdet ropogtatva. Kétszemélyes iskolapadot toltak be középre, azon ülve nézett szét. – Tök jó koncepció, hogy az ablakok és a tábla mögött épphogy csak alig kék, a másik két fal pedig kicsit erősebb kék. Nem ajánljuk fel, hogy festünk rá egy jókora felhőt, vagy egy gyümölcsfát? Jól mutatna ott az értékelőtábla, vagy a faliújság.