Víz alatt

1.rész

Érezted már azt, hogy sehova sem tartozol? Vagy azt, hogy egyedül vagy és senki nem ért meg?
Hát én pont így érzem magam.

Vannak napok mikor ezek a dolgok elviselhetőek, de ez egészen elenyésző. Magányos vagyok. Nincs mellettem egy társ, egy feleség, de még egy barátnőt se tudnék felmutatni. Nem azért mert a nők nem érdeklődnek utánam, vagy én utánuk, mert ez nem így van. Sőt talán inkább ez is a legnagyobb probléma. Összezavartalak, látom rajtad. Legyen, kezdem az elejétől.

Kayden Ross vagyok, a B & K Ross Architects alelnöke. Az apám az elnök és én neki dolgozom. Ez egy építész iroda Chicagóban. Mesés, nem igaz? Hát rohadtul nem. Szeretek alkotni, tervezni, de nem erre vágytam. Nem apámnak akartam dolgozni. Sokkal inkább saját magamnak dolgoznék, de ez nem volt opció. Nem, hogy is lett volna. 32 évesen megrekedtem. Nincs bennem tűz, szenvedély, semmi újat nem csinálok. A napjaim mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, elmegyek dolgozni, aztán haza megyek és lefekszem aludni. Másnap kezdődik minden szépen elölről. Unom ezt. Unom, hogy minden nap ugyanaz van. Az irodában a nők megnéznek, megbámulnak, beszólogatnak. Nem látnak semmit bennem csak egy csinos kis arcot, talán némi tehetséggel. Nem akarok kalandot. Szenvedélyt akarok, vágyakozni szeretnék, epekedni a másik iránt és szerelmet. Nem, nem vagyok meleg. Az identitásom a nők felé húz. Mindig is ők érdekeltek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy egy évvel ezelőtt még menyasszonyom volt, akiről azt feltételeztem, hogy életem végéig mellettem lesz. Együtt fogunk megöregedni, de tévedtem. Mily meglepő, nem igaz? Talán számomra nincs boldog befejezés. És ezt honnan tudom? Egyszerű. Pont itt tartom a kezemben azt ami ezt igazolja.

Esküvői meghívó

Kedves Családunk és Barátaink!

Örömmel tudatjuk, hogy
2025. július 16-án
mindazok előtt, akik fontosak az életünkben,
örök hűséget fogadunk egymásnak.

Tiffany Laos és Anthony Baker

Bla-bla-bla...a szokásos. Mikor és hol szerepel még rajta. Talán az én...

-Te láttad ezt!-ennyit a monológomról és az önsajnálatról. Üdv újra kibaszott valóság.
-Igen anya, láttam.-lobogtatom meg a kezemben a lapot.-Én is kaptam!
-Hát ezt nem akarom elhinni az a kis cafka, van bőr a képén. Beengedtem a házamba....-és csak mondja, és mondja. Igen, ő az anyám Maria Ross. Nem figyelek rá. Jobb is ez így. Ha elmondja mit akar, elmegy.
-Édes fiam, figyelsz te rám egyáltalán?-nem!
-Persze anya! Ez szörnyű!-rohadtul nem érdekel, hogy az exmenyasszonyom férjhez megy.
-Akár a te neved is lehetne ezen a nyamvadt papíron!-lehetne, de mégse az enyém áll rajta.
-Ha nem apád üzlettársa lánya lenne...-most jön az, hogy el kell menniük, pedig kurvára nem akarnak.
-El kell mennünk. Sajnálom, fiam! Apádnak kötelezettségei vannak.-na, mit mondtam?
-De neked nem kell.-dehogy nem.-Senki nem várja el tőled, hogy ott legyél.-bárcsak igaz lenne.
-Nyugodj meg anya, csak egy percre, kérlek. Figyelj rám. Megértem, hogy nektek ott kell lenni és igazából azzal sincs gond, hogy én is elmenjek. Nagy fiú vagyok már.-azért ez nem teljesen igaz. Még mindig fáj, hogy átvertek, de ezt nem fogom se kimutatni, se beismerni.
-Jaj édesem, annyira jó szíved van, nem ezt érdemelnéd. Most is alig akarom elhinni, hogy megcsalt.-pedig ez az igazság. Megtette. Ráadásul az otthonunkban és a közös ágyunkban. Létezik ennél rosszabb? Hát persze. Itt tartom a kezemben.
-Tényleg nem gond. De megtudnánk ezt beszélni talán később? Dolgozok és nem sokára lesz egy fontos találkozom.-nem szép dolog a saját anyádnak hazudni, de sokszor nincs választása az embernek.
-Hogyne, persze. Én akkor megyek is. Még beugrok apádhoz. Ne maradj túl sokáig. Olyan sokat dolgozol mostanában.-mert ez kikapcsol és nem jár folyton az agyam.
-Megígérem anya. Időben hazamegyek.-újabb hazugság, de legalább ő boldog és megnyugszik.
-Hétvégen várunk ebédre!-remek. Nem vágyok semmi másra mint még több kínra.
-Ott leszek. Vigyázz magadra.-egy gyors ölelés és már ott sincs.

Ideje visszatérni az önsajnálatba. Hol is tartottam? Ja, igen. Szóval...
Kopp, kopp, kopp.
Most már biztos, ez életem regrosszabb napja.
-Igen?
-Helló! Anyukád most mondta. Mért nem szóltál? Tudtommal én vagyok a legjobb barátod.-összecsípem az orrnyergem. Liamnek igaza van, ő a legjobb barátom. Ő is itt dolgozik.
-Talán mert még nem volt időm rá?!
-Most ezt kérdezed vagy mondod? Nem igazán tudom eldönteni. Nincs kedved meginni egy kávét? Most nyílt az utcában egy új hely, beülhetnénk!-nem, nincs kedvem, de elnézve ezt a mai napot, nem sok esélyt látok rá, hogy megússzam. Anyán már túl vagyok, Liam jön, aztán az apám. Talán mégis jól jönne egy kávé előtte.
-Tudod mit? Menjünk, úgyse fogok ma már dolgozni.-felveszem a zakóm és Liam után indulok. Az önsajnálat később is ráér.