Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

36.rész

Hope

Túl korán elérkezett a reggel és nekünk túl korán kellett elválunk egymástól. Pedig a tegnap maga volt a megtestesült álom. Még most is alig tudom elhinni, hogy ebből az egészből, ami Kayden és köztem történt, végül ez lett. De most már két kézzel fogok bele kapaszkodni. Sokáig azt hajtogattam magamnak, hogy csak álmodok, ez nem a valóság, ha ez így is van, nem akarok felébredni. Életemben először önző leszek és magamnak akarom őt és nem fogom elengedni. Nekem is jár a boldogság. Szerelmes vagyok ebbe a férfiba és az egyetlen bűnöm, hogy úgy engedtem el őt ma reggel, hogy ezt nem mondtam el neki. Már most hiányzik, pedig csak egy napról van szó. Amint holnap haza jön, mindent bevallok, nem akarom tovább titkolni az érzéseimet.

A nap további része nem éppen úgy alakult, ahogy én elképzeltem. Álmodoztam, figyelmetlen voltam, összekevertem a rendeléseket. Arra tudtam csak gondolni, hogy Kayden szerencsésen megérkezett-e, nem volt semmi probléma az úton. Még nem írt, vagy hívott, én meg egyre idegesebb és feszültebb voltam ettől. Mindent elszúrtam a munkahelyemen amit ellehetett. Az egyik kolléganőm, a rendelések felét átvette tőlem, amiért nagyon hálás voltam.
-Köszi és ne haragudj. A mai nap igazán...-nem is tudtam pontosan, hogy fogalmazzam meg neki.
-Rémes?-felnevettem.
-Hát, talán tényleg ez a jó szó rá. Bocsánat.
-Ezt már mondtad. Mi van veled ma? Anyukáddal van valami?-anyu állapotáról mindenki tud odabent. Nem akartam titkolni és nem is szégyelltem. Sokszor megesett, hogy cserélnem kellett valakivel, mert anyát orvoshoz vittem. Főleg akkor mikor még nem tudtok mi is a pontos baja. Most már csak kontrollra járunk.
-Nem, vele minden rendben.-felsóhajtottam, talán ha valakinek elmondom miért vagyok ennyire figyelmetlen ma, nekem is könnyebb lesz.
-A barátom reggel Bostonba repült és még nem írt, kicsit aggódok. Nem igazán szeret repülni.
-Oh, az a csinos kis pofiról van szó aki mostanában minden nap bejön hozzád?-bólintok.
-Hát érte én is aggódnék.-reggel óta most először mosolyodtam el.
-Hope, nyugodt meg, nem lesz baj. Lehet csak késik a járat, vagy még nem volt ideje...-be se tudta fejezni mert ekkor végre pittyent a telefon a zsebemben. Majdnem sikerült levernem a könyökömmel a csészéket, amiket az előbb elővettem, annyira gyorsan akartam elővenni a telefonom. Amint megláttam a kijelzőn a nevét, elmosolyodtam.

Kayden: Szia! Bocsánat, hogy csak most, de késett a gépem. A telefonom meg repülő üzemmódban volt. Amint a szállásra érek felhívlak, talán lesz pár percem még mielőtt találkozok a ház régi tulajával.

A szívem a torkomban dobogott. Majdnem elsírtam magam a megkönnyebbüléstől. Túl sok volt az érzelem.

Én: Szia! Örülök, hogy szerencsésen odaértél, már aggódtam egy picit. 🙂

Nem akartam hazudni neki, vagy valami klisé szöveget írni.

Kayden: Oh, kicsim, minden rendben, nem kell aggódni. Hiányzol, később hívlak.

Szívesen megírtam volna neki, hogy nekem is hiányzik, de a vendégek vártak. Dolgoznom kellett, nem akartam, hogy lecsesszenek.
Kayden, nem hívott, nem volt rá ideje sajnos, csak egy üzenetet tudott küldeni.
Délutánra már én is össze kaptam magam. Szerencsére nem bénáztam tovább. Elég hamar eltelt a nap és már hazafelé sétáltam mikor megszólalt a zsebemben a telefon. Alig vártam, hogy halljam a hangját.
-Szia!-mondtam gyorsan.
-Szia! Ne haragudj, hogy csak most hívlak.
-Semmi baj, amúgy is dolgoztam, vagyis inkább csak próbáltam.-erre felnevet.
-Mesélj, mi történt?-nem is tudom elmondjam-e neki? De már nem akartam tovább tagadni.
-Hát a reggelem rémes volt. Aggódtam érted, nem írtál és nem hívtál. Tudom, hogy utálsz repülni, én meg csak...-el se hiszem, hogy könnyes a szemem. Mi van velem?
-Aggódtál?-belesóhajt a telefonba.-Nincs miért, igaz, hogy utálok repülni, de minden rendben. Holnap már otthon is leszek. Hiányzol!-ha tudná, hogy ő nekem mennyire.
-Te is nekem!-szipogok a telefonba.
-Jaj istenem, ne sírj.
-Nem sírok!-nem akarok gyengének tűnni, de valahogy most minden olyan nehéz, ha nincs itt velem. Teljesen belopta magát a szívembe.
-Nem?-látom magam előtt az arcát, ahogy most mosolyog.
-Este még felhívlak, most gyorsan kajálok valamit mert nem volt időm.-bólogatok, bár tudom, hogy ezt nem látja. Hálás vagyok amiért nem faggat és nem erőlteti az előbbi témát. Nem telefonon keresztül akarom elmondani, hogy szeretem.
-Jól van, akkor később beszélünk, vigyázz magadra!
-Te is! Szia!
-Szia!
Elrakom a telefont a zsebemben és folytatom az utam hazáig.

Pár héttel ezelőtt még azt hittem az életemnek vége. Megcsaltak, megaláztak és megbántottak, de aztán végül találkoztam egy olyan emberrel aki teljesen felforgatott mindent körülöttem. Fogalmam sincs mivel érdemeltem őt ki, de nem is számít. A lényeg, hogy nem engedem el, magam mellől.