Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

33.rész

Forrt a vérem, de nem csak az miatt mert Hope ilyen közel volt hozzám. Féltékeny is voltam. Mikor megláttam a volt barátjával ideges lettem. Egy percre átfutott az agyamon mi van ha újra összejönnek? Ad neki még egy esélyt? Rövidre zártam a dolgot. Talán nem volt megfelelő az idő és a hely, de nem érdekelt. Tudnom kellett, hogy csak az enyém. Nem akartam tovább kerülgetni a dolgokat. Szerencsémre ugyanazt akarta mint én.

Az asztalnál maradtam és megvártam míg végez. Alig vártam, hogy kettesben legyek vele. Elakartam mesélni neki a híreket amit ma kaptam a galériától. Boldog voltam, igazán boldog. A képeimet kiállítják, a nő, akibe fülig szerelmes vagyok, velem akar lenni. Egyedül a Bostoni út ami nem tetszett, de hamar letudom. Jövök, megyek és újra itthon leszek Hopeal.
-Nagyon elgondolkodtál, merre jársz?-Hopera kapom a szemem, majd újra az utat figyelem.
-Minden rendben, igazából akarok mondani valamit, de arra gondoltam előbb elviszlek valahova.
-Uh, izgi. Menjünk!
-Nem vagy fáradt? Anyudnak szóltál? Nem akarom, hogy aggódjon.-tudom mennyire fontos neki az édesanyja. Nem szereti sokáig magára hagyni és én teljesen megértem.
-Talán egy kicsit, ma tényleg nagyon sokan voltak, de most is pihenek, amíg te vezetsz! Anyut meg felhívtam mikor elmentem átöltözni, filmet néz, vagy inkább sorozatot. Mindegy, valamelyiket. Most találta és teljesen rabul ejtette, nem lesz gond. Imádom, hogy ilyen figyelmes vagy. Köszönöm.-a kezemre tette a kezét és megszorította. Tudom mennyire fontos neki az anyukája, így nekem is.
Közben a város szélére értem. Van itt egy kis eldugott rész. Innen gyönyörű a kilátás és szerencsére nem sokan ismerik. Leállítom az autót és Hope arcát nézem. A szemei felragyognak, a szája mosolyra húzódik. Imádtam mikor mosolyog, talán ez volt az első dolog amit észrevettem rajta. Lese vette a szemét a tájról.
-Gyere, szálljunk ki.-ő csak bólintott és már nyitotta is az ajtót. Mire kiszálltam, ő már a szikla szélén állt. Hátulról átöleltem, kicsit beljebb húztam. Nem igazán voltam oda a magasságért, de amíg nem lefele nézek, nem lesz gond. Kuncogni kezdett.
-Félsz, hogy leesem?-a füléhez hajoltam.
-Utánad ugranék, bármikor!-megremegett az ölelésemben. A fejét a mellkasomra döntötte.
-Annyira gyönyörű itt. Hogy találtál rá?-ebben igaza van. Tényleg meseszép a kilátás és csendes.
-Mikor az egyetemről hazajöttem és elkezdtem apának dolgozni, sokszor kocsikáztam csak úgy céltalanul a városban. Néha azért, hogy kicsit kikapcsoljak, néha meg azért mert megnyugtatott. Akkor találtam rá erre a helyre. Rossz helyen fordultam le. Nem a város felé, hanem itt értem ki. Aztán vissza-vissza jártam ide. Szeretem nézni a fényeket, azt a rengeteg autót akik az utakon száguldanak végig. Mindenki jön, megy, végzi a dolgát. Békés és nyugodt.-megfordul a karomban és rám néz.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide. Most már az én kedvenc helyem is. Ide bármikor szívesen visszajövök veled!-velem! Egyetlen szó, mégis sokat jelent számomra. Megköszörülöm a torkom, itt az ideje elmondanom neki miért is hoztam el ide.
-Én szeretnék köszönetet mondani neked, ezért is hoztalak ide. Nem ismerős a táj?-újra visszanéz a városra, de amikor visszafordul mosolyog.
-Ezt festetted le. Tudtam, hogy ismerős valahonnan.
-Pontosan! Hétvégén, mikor a szüleimnél voltunk, elküldtem egy portfóliót pár galériába. Ma az egyikből felhívtak.
-Mi??-olyan hangosan mondja, majd kiszakad a dobhártyám. Kibontakozik az ölelésből és ugrálni kezd, miközben tapsol. Nem gondoltam, hogy ilyen reakciót kapok. Lelkesebb mint én. Újra átölelem mielőtt még leugrik a szikláról.
-Imádom a lelkesedésed, de azért nem kéne leesned.-lefele néz, én meg hátrálok vele.
-Úristen Kayden, ez óriási! Mit mondtak? Mondj el mindent!-felnevetek. Tényleg nagyon izgatott. Nem lehet, nem szeretni ezt a nőt.
-Holnap eljön egy nő megnézni a képeimet, kiválasztjuk azokat amiket kiszeretnék állíttatni.-vállat vonok.-A többi majd megbeszéljük.
-Nagyon izgalmas.-bólintok.
-Igen, és ezt neked köszönhetem. Ha te nem unszolsz és nyaggatsz, sose mutattam volna meg senkinek.-közelebb húzódik, majd megcsókol. Az egyik kezemet az arcára simítom, a másikkal a derekát fogom. Teljesen átadom magam a csóknak és neki is. Még soha nem voltam ilyen boldog mint most.
Szerelmes vagyok, újra azt érzem, hogy élek.

Még maradunk egy órát, aztán elindulunk hazafelé. Hope háza előtt mikor megállok, megfogom a kezét és megállítom mielőtt kiszállna.
-Holnap aludj nálam. Nekem is korán kell kelnem a repülés miatt. A reptér előtt beviszlek dolgozni. Utána úgyis csak pénteken látlak. Szeretnék egy kicsit önző lenni. Anyukád biztos kibír egy napot nélküled, de a telefonod nálad lesz ha valami....-az ujját a számra teszi.
-Meggyőztél! Szívesen töltöm veled a holnap estét és az éjszakát is.-a szívem hevesen ver a mellkasomban. Nem tudom mivel érdemeltem őt ki, de azt tudom, hogy soha nem engedem el.