Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

31.rész

Miután hazavittem Hopet, fájó búcsút vettem tőle. Nem akartam elengedni. Azt akartam, hogy egész éjjel mellettem legyen. Ott feküdjön velem, az ágyban és reggel mikor felébredek, őt pillantsam meg legelőször. Sajnos ez csak álom maradt, de megértettem amit mondott. Másnap korán ment dolgozni és az anyukája is otthon volt egyedül.
A "kamu barátnő" dolog megint kimondatlan maradt és ez egyre jobban frusztrált. Nem akartam, hogy az, ami köztünk volt kamu legyen. Ugyanakkor féltem felhozni a témát. Mi van ha ő nem ezt akarja? Vagy nem szeretné felcímkézni a dolgokat? Abba én beleőrülnék. Magamnak akarom őt. Tovább ezt már nem lehet húzni. Holnapután Bostonba megyek és úgy akarok elmenni, hogy pontosan tudom mi van köztünk.

Reggel az irodában, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártam. Semmi nem jött össze. Délelőtt két tárgyalásom is lett volna, de mindkettőt visszamondták. Apám nem lesz túl boldog. Kihasználva a plusz időt, úgy döntöttem előveszem annak a háznak a tervrajzát, amit apa annyira átakar velem terveztetni.
Belefeledkeztem a munkába. Teljesen lekötött a rajz, hirtelen olyan sok ötletem támadt. A telefonom hangosan zenélni kezdett. Ránéztem a kijelzőre, de nem volt ismerős a telefonszám. Érte nyúltam és fogadtam a hívást.
-Kayden Ross!-szóltam bele.
-Üdvözlöm Mr. Ross. Amanda vagyok a Patron galériából. Remélem nem zavarom.-oh, basszus. El is feledkeztem róla, hogy a hétvégén elküldtem pár képemet, néhány galériának. Alig akartam elhinni, hogy valaki felhívott. Izgatott lettem.
-Nem zavar. Parancsoljon, miben segíthetek?
-Megnéztem a képeit amit küldött és meg kell mondanom, teljesen lenyűgöztek. Maga kiváló művész, tehetséges és a stílusa modern. Pont ilyesmit keresek. Szeretném kiállítani őket. Természetesen csak akkor ha Önnek is megfelel.-te jó isten, most ezt komolyan mondja? Még szép, hogy megfelel. Sőt ez több mint amiről valaha álmodtam.
-Mr. Ross, ott van még?
-Igen, bocsánat, de szólítson csak Kaydennek.
-Rendben, Kayden. Szóval, hogy dönt?-hát ez nem is kérdés számomra.
-Nagy megtiszteltetés lenne, köszönöm.
-Én nem tettem semmit! Ez mind a te érdemed. Te rajzoltad és festetted őket. Én csak szeretném, a galériámban tudni és megmutatni az embereknek. Kár őket rejtegetni.-Hopenak igaza lett. Csak kellett egy kis bátorítás. Oh, Hope! Alig várom, hogy elmondjam neki.
-Kayden, tudnánk esetleg a héten valamikor találkozni? Szeretném megnézni a képeket, plusz meg kellene beszélnünk pár dolgot.-francba, a hetem elég zsúfolt és két napot meg nem is leszek a városban.
-Szerdán Bostonba kell utaznom, egy üzlet miatt, csütörtökön jövök csak haza. A többi nap jó lehet.
-Akkor talán a holnap? Délután 5-ig a galériában vagyok, de utána szívesen megnézném a műtermedet.-a műtermem...furcsa így gondolni arra a helyre ahol a szabadidőmet töltöm.
-Nekem megfelel. Elküldöm a címet.
-Tökéletes, akkor holnap találkozunk. További szép napot!
-Neked is és még egyszer köszönöm.-azzal bontom is a hívást.
Alig akarom elhinni, hogy ez megtörténik. Nem tudom felfogni, hogy valaki érdeklődik az iránt amit csinálok. Az asztalra néztem, amin a ház tervrajza volt, de úgy döntöttem az még várhat. Túl izgatott voltam hozzá és szerettem volna Hopeal ezt megosztani. Dolgozott, ezért csak egy üzenetet írtam neki.

Én: Szia! Hogy telik a napod? Délután volna kedved találkozni?

Nem vártam azonnali választ, de pár perc elteltével már jött is az üzenet tőle.

Hope: Szia! Egészen jól. Ma nagyon sokan vannak, nem tudom mi van ma az emberekkel. Mindenki kávét és sütit akar 😃 Persze, 4-kor végzek.

Én: Alig várom, hogy lássalak!

Erre már nem kaptam választ, de sebaj. El kell fogadnom, hogy dolgozik és van jobb dolga, minthogy nekem írogasson.

A napom további része szerencsére nem volt olyan katasztrófa, mint a reggelem. Vártam, hogy láthassam Hopet és elmesélhessem neki, ami ma velem történt. És ha őszinte akarok lenni, akkor nagyrészt ezt neki köszönhettem. Ha ő nem bátorít, talán sose teszem meg ezt a lépést. Mivel végeztem az irodában, ezért úgy döntöttem kicsivel előbb lelépek. De mielőtt elindulhattam volna, kopogtak az ajtómon. Liam volt.
-Szia! Zavarhatlak?-túl udvarias. Nem tetszik ez nekem.
-Gyere! Valami baj van?-felém nyújt egy elviteles poharat, kávé van benne. Az íróasztalnak dőlök és elveszem tőle. Mikor a kezembe fogom a poharat akkor látom, hogy Hope kávézójából való.
-Köszönöm a kávét! Szólhattál volna, hogy kávézni mész.-jó lett volna Hopet látni, hacsak pár percre is.
-Tárgyaláson voltam és mikor visszafelé jöttem a kávézó előtt jöttem el. Gondoltam jól esne egy kávé.-bólintok. Liam, a szokásosnál is furcsább. Mi van vele?
-Jól vagy öregem? Furcsán viselkedsz.-felsóhajt.
-Nem én akartam ezt elmondani, de a legjobb barátom vagy. Mikor bementem a kávézóba, Hope, egy másik férfival ült egy asztalnál.-és? A beszélgetés nem bűn.
-Talán csak egy ismerőse, nem tilos neki beszélgetni más férfiakkal.
-A férfi a kezét fogta és simogatta.-hogy? Liam, talán csak rosszul látta. A szívem majd kiugrott a helyéről.
-Mikor volt ez?
-Talán 10 perce?!-a kurva életbe. Lecsaptam a poharat az asztalra és kiviharoztam az irodából. Beszélnem kell Hopeal. Ideje lefektetni néhány szabály!